Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Harmincöten továbbra is együtt

Az eddigi sikeres együttműködésnek köszönhetően a további hét évben is egy LEADER-egyesületben képzelik el a jövőt a szigetközi és a mosoni-síki települések. Mosonmagyaróvár is a szervezet részévé válhat.

A napokban közgyűlésen találkoztak a harmincöt települést összefogó a Szigetköz–Mosoni-sík LEADER Egyesület tagjai. Grundtner Gábor munkaszervezet-vezető szerint a tanácskozás tétjét az együttműködés mikéntje jelentette a 2014 és 2020 közötti időszakban.

– Az elmúlt hét év szakmai munkájára, jó tapasztalataira és gyakorlataira építve a tagtelepülések előzetesen szándéknyilatkozatban erősítették meg, hogy a LEADER HACS címmel rendelkező egyesület tagjai változatlan illetékességi területtel számolnak a következő években is. A közgyűlésen a tagok határoztak együttműködési szándékuk megerősítéséről a 2014–2020 közötti időszakban is. Így továbbra is 35 település alkotja majd térségünket, mely a Szigetköz, továbbá a Mosoni-sík teljes területét fedi le, mindezek mellett Mosonmagyaróvár is kifejezte szándékát, hogy belépjen az egyesületbe – tudtuk meg Grundtner Gábortól.

Összefogás: Az ülésen a térség térképére minden polgármester elhelyezte a saját települését megtestesítő mozaikdarabot. A felvételen Papp Zoltán levéli polgármester.
Összefogás: Az ülésen a térség térképére minden polgármester elhelyezte a saját települését megtestesítő mozaikdarabot. A felvételen Papp Zoltán levéli polgármester.


A közgyűlésen fogadták el a tavalyi évről készült számviteli-pénzügyi beszámolót és a könyvvizsgálói jelentést, és határoztak az idei költségvetésről.

A LEADER-egyesületnek majd minden részt vevő település köszönhet egy-egy felújított teret, megszépült épületet. Így például támogatásukkal hamarosan átadják Mosonszentmiklóson a Civilek Házát és most korszerűsítik a helyi művelődési házat. A LEADER segített már önkormányzatokat, civil szervezeteket és vállalkozásokat is a bővülésben, fejlesztésben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyöszörgést hallott a szomszéd, hívta a rendőröket Bezenyén

Rossz egészségi állapotban találtak rá egy 63 éves nőre a járőrök, a mentők kórházba vitték. Tovább olvasom