Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Hamis pulóverek egy lengyel teherautóban Rajkánál

A pénzügyőrök egy lengyel, ruhaneműket szállító teherautó rakományának tételes ellenőrzése során hamis védjegyes árukat találtak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai a Rajka térségében ellenőriztek egy Olaszországból Lengyelországba tartó, lengyel tehergépjárművet, amely különféle ruházati termékeket szállított.

A pénzügyőrök az ellenőrzés során a rakomány között közel 1000 darab ismert szoftvereket gyártó gazdálkodó logójával ellátott kötött pulóverre bukkantak.

A teherjárműben szállított jogvédelem alatt álló ábrával ellátott ruhaneműket a versenytárs hozzájárulása nélkül akarták forgalomba hozni, melyek után a jogdíjakat nem fizették meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság a több, mint 1,5 millió forint értékű ruhaneműt halaszthatatlan nyomozási cselekmény során lefoglalta és szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tett a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságához.

Olvasóink írták

  • 2. INVEKTUS 2012. augusztus 14. 15:42
    „én mint rajkai lakos meg kérdezném kiss bal<moderálva> úrat
    hogy
    amit a faluházba
    árulnak bovlik azok vajon meg e felelnek a követelményeknek?

    MÁS
    GRATULÁLOK A (kerékpáruthoz?)”
  • 1. viperetta335 2012. augusztus 14. 10:04
    „Ez ám a nagy fogás!Biztosan sok nagy kár érte a "neves szoftvergyártó" céget...Istenem,inkább Győzikét próbálnátok meg végre becserkészni,ahelyett,hogy ilyen hülyeséggel foglalkoztok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tánccal fejlődött a beszéd- és a kreativitáskészség

Kalandozás a musicalek világában címmel rendezett tánctábort a Magic-Dance Club a mosonmagyaróvári… Tovább olvasom