Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Halpusztulás Lébényben

Az oxigénhiányos víz miatt eddig 150 kilogramm hal pusztult el a lébényi Rabi–tóban.
Pedig hetekkel ezelőtt a helyi önkormányzat, majd a horgászegyesület is levelet írt a vízfelület kezelőjének, felhívva a figyelmet a közelgő katasztrófára. Sőt, egy tavalyi miniszteri levél is megerősíti: a rehabilitációs munkákat el kell végezni.

Akárcsak két éve, ismét elkezdődött a halpusztulás a lébényi tavon. A zsilipnél közszemlére kitették a közeli nádasokból kihalászott tetemeket. Kaszás József helyi horgászelnök szerint eddig közel másfél mázsa halat szedtek ki a víz tetejéről: köztük egy 20 kilós busát és egy 12 kilós amurt. A helyzet hetek óta nem javul, s a hidegebbre fordult idő ellenére is kevés az oxigén a vízben.

A miniszter szerint is fontos (volt)

Intő jelek már október közepén is voltak, s Lébényben mindent megtettek, hogy a Rabi-tó veszélyeire felhívják az illetékesek figyelmét. Csaplár Zoltán polgármester szerint hiába szólították fel még időben a vízügyi igazgatóságot a helyzet kezelésére, még válaszra sem méltatták őket.

– Magunkra hagytak bennünket. Még október 25-én levelet írtunk a kezelőnek, hogy hamarosan ismét oxigénhiányos lehet a tó. Ez a vízfelület nemcsak a horgászoknak fontos, de a csapadékvíz bevezető szakaszának tározója is, mely így nem tudja betölteni szerepét. Kóródi Mária akkori környezetvédelmi miniszter már 2003-ban válaszlevelében azt írta nekünk: a rehabilitációs munkákat a tavon „el kell végezni". A szigetközi rehabilitációs pályázatokon tavaly már nem szerepelhettünk, így a SAPARD-projekten próbálkoztunk. Eleinte többen támogattak bennünket: a vízügyi igazgatóság megígérte, hogy a szükséges és összegyűjtött pénz különbözetét megszerzi.

„ Változás történhetett"

Csakhogy a két illetékes szakhatóság – a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósága és az erdőfelügyelet – nem engedélyezte az iszap kihelyezését a tóból. November elején ismét levelet írtam a vízügyi igazgatóságnak, választ azóta sem kaptam. A mérgezett víz azóta is pang, az állatok elpusztulnak: ha eltávolítanák a hódvárakat, s kinyitnák a zsilipet, gyorsan lefolyhatna az oxigénhiányos víz – mondta a polgármester.

A Szigetköz Horgász Egyesület is levelet juttatott el a vízügyi és a nemzeti park igazgatóságának még november másodikán, melyben ők is segítséget kértek. Mint írják, a kritikus időszak három éve október-novemberre tehető: szerintük az elmúlt években valamilyen változásnak kellett bekövetkeznie, mert korábban is sok levél hullott a vízbe, mégsem okozott halpusztulást.

Az ügyben megkerestük dr. Kárpáti Lászlót, a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának vezetőjét, aki egyéb elfoglaltságára hivatkozva csak később mondja el véleményét az ügyben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem támogatják az átadást

Jánossomorja önkormányzata falugyűlést tartott. A panaszok ügyében születtek megoldási javaslatok, ám a polgármester leszögezte: nem lesz népszavazás. Hanságliget marad. A jánossomorjai önkormányzat viszont testületileg úgy határozott, hogy nem támogatják Hanságliget átadását. Bősárkány viszont a Hipp Kft.-vel együtt szívesen fogadná a ligetieket. Tovább olvasom