Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Hálók, orvhorgászok, őrjáratok, lebukások

„ Régi ismerőst” fogtak a halászati szövetkezet halőrei a Mosoni-Dunán. A győri férfi most éppen engedély nélkül gumihallal horgászott.
A győri Előre Halászati Szövetkezet halőrei ismét rapsicot fogtak – most a Mosoni-Dunán, a velük együttműködést kötő Rábatext Egyesület vizén. A negyven év körüli győri férfi ismert volt az ellenőrök számára, hisz mindenféle engedély nélkül régóta szűrte a Dunát, Mosoni-Dunát, Rábát és Rábcát.

Bár az illetőnek sem horgászvizsgája, sem horgászjegye, engedélye nincs, kitűnően ismeri a vizeket s a haltelepítések időpontját. Gumihallal, halradarral, hálóval, gereblyézéssel dolgozik – megrendelésre is. Néhány ezer forintért ivadékhalak kiszedését is vállalja, melyek aztán magántavakba kerülnek. Korábban már akadt ügye a halőrökkel, ám megvádolta őket, hogy bántották, s még bíróság elé is került az ügy. Szilágyi Gábor ügyvezető elnök elmondta: a halászati ellenőrök a napokban a Mosoni-Dunán buktatták le a férfit: most engedély nélkül gumihallal próbált ragadozó halakat fogni.

Az őrök megjelentekor minden felszerelését a vízbe dobta. Így többek közt a hátizsákját is, melyben állítása szerint 30 ezer forint volt, s körülbelül százezer forintos felszerelése is a folyóban végezte. Az ellenőrök rendőrt hívtak, addig visszatartották az illetőt: ezután felvették az adatait, majd elengedték. Ezután az ellenőrök „meggereblyézték" a vizet, s megtalálták a bizonyítékokat, a horgászfelszerelését. Feljelentést tettek a megyei földművelésügyi hivatalnál engedély nélküli horgászatért: várhatóan pénzbüntetést kap az illető. Az eset érdekessége, hogy az ellenőrök néhány órával később arra lettek figyelmesek, hogy egy búvárlámpával a férfi a zsilip alatt a vízben keresi a bedobott holmijait.
Id. Geiszbühl Róbert a Zátonyi-Dunán Dunaszigetnél beindított őrszolgálat szervezője. Itt a társadalmi ellenőrök mellé egy biztonsági szolgálat embereit fogadták fel, s közös terepbejárásokon veszik fel a harcot az orvhalászok ellen.

– Hálókat már találtunk a vízben, elsősorban emelőtáplikat és kerítőhálót – kezdte. – Az ellenőrzéseket folyamatosan végezzük, a rapsicok kevésbé mernek dolgozni. Ennek ellenére kapunk jelzéseket, s éjszaka is gyakran járjuk a folyót. A társadalmi őrök mellett most már két vizsgázott halőrünk is van: ők gépjárműveket is megállíthatnak, lényegében mezőőri hatáskörben tevékenykedhetnek. Sajnos azonban motorcsónakkal sem könnyű megfogni a rapsicokat, hisz inkább hátrahagyják hálóikat, ha meghallják közeledtünket – mondta Geiszbühl Róbert.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsabban híznak tőle az állatok

A kísérletek alapján a mikroalgával kevert állati takarmányok rendkívül kedvezően hatnak a sertések növekedésére és egészségi állapotára. Az algák mezőgazdasági felhasználásának lehetőségeit a szakemberek a tegnap kezdődött nemzetközi konferencián vitatják meg Mosonmagyaróváron. Tovább olvasom