Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Halálra gázolt egy fiatalasszonyt: vádat emeltek

Vádat emeltek a fiatalember ellen, aki júniusban motorjával a zebrán gázolt halálra egy fiatalasszonyt. A szakértő szerint közel száz kilométeres sebességgel hajtott a baleset előtt.

A rendőrség a közelmúltban vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást abban a nagy visszhangot kiváltó közlekedési balesetben, amiben egy háromgyermekes, 29 éves fiatalasszony vesztette életét június közepén Mosonmagyaróváron. A nőt a kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolta halálra egy motoros a Szent István király úton. A kerékpárját toló asszony már majdnem átért a zebrán, amikor a kórház irányából érkező motoros elütötte. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A motor vezetőjét állkapocstöréssel és mellkasi zúzódásokkal szállították a mentők kórházba, utasa könnyebben sérült.

Már a baleset után kiderült, hogy a 19 éves fiatalember nem rendelkezett vezetői engedéllyel arra a kategóriájú motorra, amit vezetett. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság ezért szabálysértési eljárást indított ellene engedély nélküli vezetés miatt.

A motoros közel száz kilométeres sebességgel hajtott a baleset előtt.
A motoros közel száz kilométeres sebességgel hajtott a baleset előtt.

A halálos baleset okozásáért a megyei rendőr-főkapitányság folytatta le a nyomozást, amit a közelmúltban zártak le, a napokban pedig megtörtént a vádemelés is – tudtuk meg a megyei főügyészség szóvivőjétől.

Dr. Riba Katalin, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a Győri Városi Bíróságnak átadott vádirat szerint a jánossomorjai B. R. június 13-án este a Szent István király úton haladt motorjával, amikor a Bakó utcai kereszteződéshez érve a kijelölt gyalogátkelőn elütötte a neki balról érkező, kerékpárját toló fiatalasszonyt. Az igazságügyi szakértő véleménye szerint a motoros a baleset bekövetkezése előtt 86–99 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. A fiatalember későn, körülbelül 36 méteres távolságból vette észre a zebrán áthaladó gyalogost. Hirtelen fékezett, ám az ütközést nem tudta elkerülni. A blokkoló fékezés ellenére is 75–85 kilométer volt a motor sebessége az ütközéskor. Az asszony már szinte átért a zebrán, amikor elütötte a motor. Az ütközés erejére jellemző, hogy a szerencsétlenül járt nő több mint 37,    kerékpárja 42 métert csúszott a zebrától. A szakértő szerint a motoros cselekvési késedelme és a gyorshajtás vezetett végül a balesethez.

Dr. Riba Katalin hozzátette: a fiatalember ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat. Amennyiben a vádlottat a bíróság bűnösnek találja, ezért a bűncselekményért akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat, mellékbüntetésként a járművezetéstől is eltilthatja.

– A felelőtlen motorosra is haragszom, s arra is, aki a fiatalember alá adta a járművet: négy ember életét tette tönkre – ezt mondta portálunknak a tragédia után pár nappal az áldozat egyedül maradt férje.

– Nincs bennem semmi indulat, csak ürességet és mérhetetlen fájdalmat érzek.

A húszéves motoros, ahogy akkor is írtuk, az arcán sérült meg, a győri kórházban kezelték. Megkerestük őt is, s előbb ő, majd a családja is kimondta a legnehezebbet: ˝Sajnáljuk, bár vissza lehetne csinálni mindent.˝ A fiatalember édesapja a fia betegágya mellől üzent a gyászoló családnak: ˝Higgyék el nekünk, két család élete ment tönkre. Nem tudjuk, mi ilyenkor a jó szó, hogyan lehet szavakba önteni a bocsánatkérést. Egyszerű, rendes család a miénk, a fiunkat tisztességesen neveltük, tisztességes életet élt, s most kezdte volna a felnőttéletét... Azt mondta, csak az utolsó pillanatban látta meg a kerékpárt, akkor pedig már nem tudott reagálni. Nem akart senkit bántani, mégis tudja, tudjuk, hogy egy család élete, álma vált semmivé egyetlen végzetes pillanat alatt...˝
 

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. Rbar 2009. november 24. 22:05
    „R I G E L most hol vagy az okos feltevéseiddel!??????
    Akkor már leírtam a szakértő előzetes (szóbeli) véleményét, nem hitted el, és tessék:
    TOLTA A KERÉKPÁRT...
    Aki kicsit is ért a dologhoz, annak nyilvánvaló volt már akkor sajnos, hogy az "éremnek ebben az esetben egy oldala volt"”
  • 37. kopasz201 2009. november 24. 21:31
    „Tisztelt Fortuna!
    Mi az hogy kivégzés volt?Nem hiszem hogy a srác azért indult el hogy megöljön valakit vagy szerinted igen?Vagy ne adj Isten pont az anyukát akarta megölni?Én nem tudom lényeg a lényeg hogy megtörtént és a srácnak egy jó darabig sitten kéne ülnie és maximum görkorcsolyával közlekednie,de az azért túlzás,hogy kivégezte a hölgyet.De ahogy látom a szülei sem tanultak az esetből és itt had idézem Börzöcki_Jancsi 28-as irását "A testvére meg ugyanúgy száguldozik a sárga motorjával, mint ahogy ez a gyerek tette. ".Én a szülöket is felelöségre vonnám !”
  • 36. fortuna54 2009. november 23. 19:11
    „29-es,te az éden kertben élsz?Ha feleséged,vagy lányodat ölik meg szorakozásbol,akkor is igy vélekednél? Ez nem baleset volt <moderálva>”
  • 35. Sophia 2009. november 23. 16:04
    „Nem börtönbe kell küldeni a fiút hanem munkára kötelezni aminek teljes összegét amíg él a csonka családnak adni!Ez lenne szerintem a legmegfelelőbb büntetés számára.”
  • 34. Pistike 2009. november 23. 08:54
    „26. akinemfél

    "Van-e olyan motoros, aki nem azért veszi a motorját, mert szereti a száguldozás élményét?"

    Nekem a motorkerékpár egy olcsó közlekedési eszköz.
    Persze nem az ilyen gyorsasági motorokról beszélek... Aki gyorsasági motort vesz az száguldozni akar, de nem csak ilyen motor(os)ok vannak az utakon.”
  • 33. pancser 2009. november 20. 23:47
    „33! Igen erős a kifejezés egyetértek,de akinek nincsenek megfelelő papírjai, súlyosan vét a szabályok ellen, az tudatosan olyat tesz aminek nagyon rossz végkimenetele lehet, mondjuk halál. A fiatalasszony viszont vétlen volt, a kettőt nem lehet párhuzamba állítani, mint tette itt valaki!”
  • 32. Imcsi 2009. november 20. 21:56
    „Na, az, hogy gyilkolni készült, az egy kicsit túlzás! De- mint az utólag kiderült-a motor fegyver volt, amit a szülők adtak a kezébe és sajnos a nem megfelelő kézben elsült, halált okozva!”
  • 31. pancser 2009. november 20. 21:39
    „moderálva durva”
  • 30. Jandex 2009. november 20. 20:25
    „Szerintem nem sok embert találnának aki még nem lépte túl a megengedett sebességet,motorral már 2,-ban
    figyelni kell a mutatót ha 90 alatt akarsz maradni és még van négy fokozat!”
  • 29. külföldi 2009. november 20. 19:24
    „Megkapja a büntetését, most már békén lehet hagyni a motorost!
    Ahogy 22-es Fazer is írja, ö nem gyilkolni indult el. Baleset történt, aminek fatális lett a vége. Ne károgjatok, hogy így meg úgy szemet szemért elv, mert azok az idök már elmúltak.
    Amúgy meg pancser, te egy nagyon müvelt ember lehetsz, már ami az okfejtésedet illeti, aztán hogy igazad van-e azt mindenki eldönti maga.
    Ahelyett, hogy itt írogattok jussanak eszetekbe az apa szavai:

    "Nincs bennem semmi indulat, csak ürességet és mérhetetlen fájdalmat érzek. "

    Az ítélkezést bízzatok inkább a törvényhozásunkra, majd ök eldöntik, hogy mit érdemel az elkövetö.

    Maradok tisztelettel:
    Egy külföldi”
  • 28. Börzöcki_Jancsi 2009. november 20. 19:22
    „Ismerem ezt a motoros gyereket. Senki ne gondolja, hogy megbánást tanúsít. Lehet, hogy majd a bíró előtt lehajtott fejjel szánja-bánja a dolgot, de egyébként nem érdekli . Csak azon bosszankodik, hogy most nincs jogsija. A testvére meg ugyanúgy száguldozik a sárga motorjával, mint ahogy ez a gyerek tette. Az sem fog leállni addig, amíg meg nem öl valakit.”
  • 27. Diák 2009. november 20. 18:10
    „22-es és a többiek. Hiba? Hadd ne legyen az. 50 helyett 60: szabálysértés. Én is elkövetem. 50 helyett 70: az bizony durva szabálysértés. 100 körül: az már gyilkos örjöngés. Ott már baleset nélkül is vonják be a jogsit és a járgányt is. Feltétlenül és örökre. Aki nem hallgat a jo szora, érezze. Az ejnye-ejnye hatása: röhögögörcs.”
  • 26. akinemfél 2009. november 20. 17:36
    „Van aki vesz egy nagy motort és eszeveszettul száguldozik vele. Aztán egyszer megol valakit a száguldásával.
    Van olyan,aki duhében úgy megut valakit,hogy az rosszul esik és meghal. A második gyilkos. Es az elso miben kulonb a másodiknál ? Van-e olyan motoros,aki nem azért veszi a motorját,mert szereti a száguldozás élményét ? Aztán amikor egyik motorostársuk száguldása egy ártatlan Anyuka halálával ér véget,akkor elsok
    kozott tesz felajánlást egy motorosklub. Na ja! - Miért nem viszik el kozosen a bontoba a motorjukat ebbol az alkalombol a motorosklub tagjai ?”
  • 25. pancser 2009. november 20. 17:06
    „Ha kimoderálják az előző véleményemet, nem baj, kicsit erős voltam. Aki felnőtt ember, annak tetteiért felelni kell. A büntetés és a motorosok jótékonysága között nem lehet semmilyen kapcsolat. Felvethető, hogy a szülők nevelése nem volt hatékony. Az elemi ismeretek közé tartozik annak megtanítása, hogy hogyan szabad közlekedni. Nem ezek a szülők az egyetlenek akik nem nevelik a gyerekeiket úgy ahogy az elvárható. Egy gyermekkel valóban törődő szülő az nevel, foglakozik a gyermekével, akik aztán soha nem tesznek olyat, hogy papírok nélkül közlekedejenek. Persze könnyebb odalökni valamilyen ajándékot a gyereknek. Ma napság sokan nem tiltanak semmit a gyermeküknek, sőt ha mások ezt szóvá teszik még nem a gyereket utasítják rendre, hanem a tűrhetetlen magatartást szóvá tevőnek esnek neki a tisztelt szülők. Ilyesmi azt hiszem mással is előrordult már. Na most ugyebár ha valami nagyon rosszat tehetnek a gyereküknek akkor meg is tették. Az így nevelt gyerek aztán ha nincs némi szerencséje, súlyos tragédiákat okozhat másoknak, meg saját magára is bajt hoz. A szóban forgó családok tragédiája közel sem egyforma súlyú. Részvét minkét családnak ez így nem stimmel, mert a részvét tárgya eltérő az igazság és a fájdalom mérlegén közel sem azonos mértékű.”
  • 24. pancser 2009. november 20. 16:39
    „Tíz év Sopronkőhidán, kb ez lenne az igazságos ítélet, illetve életért életet még igazibb lenne. Az ilyen t....ny kölöknek a családja is csak olyan!”
  • 23. Jandex 2009. november 20. 15:59
    „Őszinte Részvétem Mindkét Családnak!!!
    Borzasztó tragédia ez minden érintettnek! :(((((((”
  • 22. YamahaFazer 2009. november 20. 13:38
    „Kedves Mindenki!

    Motorozom régóta,szabályokat betartva,balesetmentesen túrázgatunk.
    Amikor a balese történt sok-sok hozzászólást írtam.Ilyet is, olyat is.
    Aztán az első -családnak tett- felajánlást egy motoros club tette....Ti megtettétek?
    Aztán jónéhányan okoskodtak még és csámcsogtak ezen a szörnyű tragédián és mindenki (a többség!)arra a megállapításra jutott, hogy a motorosnak "pusztulnia" kell.
    Amit boni írt: - "Az a szegeny asszony nem ugy ment el akkor este hogy meg fog halni es az a fiu nem ugy ult fel a motorjara, hogy most megolok valakit.."-ezt tartsa mindenki a szeme előtt, mert sajnos mindenkivel előfordult már, hogy szabályokat megszegve hibákat követett el!

    Hagyjuk békén Őket, és nyugodjék békében a Fiatalasszony.”
  • 21. cseppek 2009. november 20. 08:37
    „Boni

    Tiszteletre méltó a nyugodt stílusod. Egy dolgot hagysz azonban figyelmen kívül. Azok, akik igen súlyos büntetést és kártérítést követelnek, már rég nem csak erre a konkrét esetre gondolva teszik ezt. Ebben az országban tényleg nincs rend és nem is lesz, ha következmények (igazságos, arányos mértékben) nélkül maradhat minden elkövetett cselekedet.
    Ez a fiú valószínű már soha nem fog veszélyt jelenteni mások számára. De rengetegen még igen. Néhány hónap, 1-2 év felfüggesztett (amit általában kiosztani szoktak) nem rettenti el a potenciális utódokat. Pedig ma és holnap a gyermekemnek, a kedvesemnek és nekem is át kell mennünk azon a zebrán”
  • 20. Boni 2009. november 20. 02:06
    „Kedves Hozzaszolok!

    Szinte naponta olvasom a Kisalfoldet es amikor ezt a cikket eloszor olvastam nagyon nagyon megrazott, mar akkor is. Neha megdobbenek egy egy cikken aztan meg neha megjobban a hozzaszolasokon. Ezert soha nem is irtam meg eddig hozzaszolast. Megdobbentonek tartom hogy neha emberek annyira konnyeden irnak, vagy akarnak itelkezni mas emberek sorsa felett, minta egy utolso semmirol lenne szo. Pedig eletekrol van szo valoban, mindket oldalon. Nezzek En sem az egyik sem a masik csaladot nem ismerem. Csak egyszeruen a szituacioba gondolok bele, hogy ha pl. a Kisalfold oldalan talalhato hozzaszolasokra igazan hallgatna valaki, vagy hasonlo lenne az igazsagszolgaltatas, akkor Onok szerint aki egy almat lopottol a kejenc sorozatgyilkosig mindenkit ki kellene vegezni azonnali hatallyal! 2 het alatt eltunne Magyarorszag! En nem akarok igazsagot vagy velemenyt mondani. Az a szegeny asszony nem ugy ment el akkor este hogy meg fog halni es az a fiu nem ugy ult fel a motorjara, hogy most megolok valakit! Arrol hogy hibazott, vagy hogy mit kellett volna tenni, nem is kell vitatkozni, egyertelmu! De valoban a dolgokat visszaforditani nem lehet. Nem beszelek masokrol. Oszinte leszek ha akkor aznap En haltam volna meg, ugy gondolnam hogy eleg emberi sors ment mar tonkre, nem kell meg tobb rosszat okozni, csak bosszu vagy a gyulolet kergetese miatt. Oszinten naponta szaguldoztak motorosok sokkal sokkal gyorsabban azon az uton. Akkor pont ott volt valaki. Barmelyik nap ott lehetne valaki. Oszinten mind a kettojuket sajnalom (az Anyukat es a fiatal fiut) mert ha igy nezzuk akkor este mind a kettojukkel a sors nagyon nagyon szerencsetlenul elbant!”
  • 19. rivotril2mg 2009. november 20. 01:35
    „<moderálva durva> csak sajnos apuka beadja ezt a dumát a bírónak,a gyerek meg lehajtott fejjel szomorkodik a milliós motorja után, és már is meg van úszva a dolog”
38 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menetrend: csúcsidőben körjárat Majoroknak

Mosonmagyaróvár - Összeállt a helyi buszközlekedés végleges menetrendje. Tovább olvasom