Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Hajléktalanok fedél alatt

Mosonmagyaróvár - A mosonmagyaróvári Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat idén nem kapta meg a teajárat elindításához szükséges négyszázezer forintos támogatást. A Lajta-parti város hajléktalanjait felkarolandó a helyi önkormányzat december elejétől elindította szociális étkeztetését.
Mosonmagyaróvár két központi fekvésű intézményében – a mosoni és az óvári idősek klubjában – immár a hajléktalanok is naponta meleg ételhez juthatnak. Az önkormányzat december elsejétől indította el szociális étkeztetését azon rászorulók számára, akik a hajléktalanszállón kívül rekedtek.

– A szolgáltatást naponta nyolc-tíz rászoruló veszi igénybe – tájékoztatott Nagy István alpolgármester. A fedél nélküliek családias környezetben fogyaszthatják el naponta meleg ételüket. Az önkormányzat ötszázezer forintból márciusig működteti a szolgáltatást.

Emellett januártól egy építmény felállítását is tervezik a hajléktalanszálló udvarán. Itt azok juthatnának fedélhez, akik nem akarják igénybe venni az intézményi ellátást, de a hideg ellen mégis védekezni szeretnének. Az építményben majd este 8-tól reggel 8-ig tartózkodhatnak az érintettek, utána a nappali melegedőben húzhatják meg magukat.

Az önkormányzat munkáját segíti a Máltai Szeretetszolgálat, melynek helyi tagjai ugyancsak a hónap elejétől működtetik Krízisjárat nevű akciójukat. Ennek keretében hetente háromszor (hétfőn, szerdán és pénteken), két helyszínen, a mosoni piacnál (délután 5 órától) és a Vár-tónál (este fél 6 órától) meleg teával, zsíros kenyérrel várják a rászorulókat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legfiatalabb iparosból a legidősebbé lett

Mosonmagyaróvár - „Már ötéves koromban szívesen szereltem szét és raktam össze gondolatban a… Tovább olvasom