Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Győri filharmonikusok ismét Mosonmagyaróváron

A Győri Filharmonikus Zenekar saját bérlettel tér vissza több mint két évtized után Mosonmagyaróvárra – jelentette be sajtótájékoztatón Fűke Géza, a zenekar igazgatója, Csiszár Péter, a Flesch Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Nagy István mosonmagyaróvári polgármester.
Egy régi álom vált valóra, hogy ismét saját bérlettel tér vissza a városba a Győri Filharmonikus Zenekar – hangsúlyozta Csiszár Péter, a Flesch Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a tegnap tartott sajtótájékoztatón.
Fűke Géza, a zenekar vezetője kifejtette: az együttes tavasszal a Zeneművészeti Bizottság ajánlása alapján „nemzeti" kategóriába sorolt művészeti intézmény lett. Azon elképzeléseik, hogy Győrből kilépjenek bérletes előadásaikkal, találkozott a szakminisztérium elvárásaival.
– Mosonmagyaróvár a régióban elsőként fogadja együttesünk bérletes előadásait – hangsúlyozta Fűke Géza, akinek véleménye szerint a város jó értelemben vett polgáriasodáson megy keresztül, és komoly változások tapasztalhatók a kulturális életben.

Fűke Géza, Csiszár Péter és Nagy István tegnap bejelentette, hogy újból indulnak a győri filharmonikusok koncertjei a Flesch- központ színpadán.
Fűke Géza, Csiszár Péter és Nagy István tegnap bejelentette, hogy újból indulnak a győri filharmonikusok koncertjei a Flesch- központ színpadán.

– A szórakoztatás mellett értéket próbálunk közvetíteni – vette át a szót Nagy István polgármester, aki úgy gondolja, a jelen kezdeményezés is annak bizonyítéka, hogy Mosonmagyaróvárt a megyeszékhellyel egyre több szál köti össze.

A győri filharmonikusok három alkalommal koncerteznek majd a Lajta-parti városban. Egy jazz-zel fűszerezett koncerttel indítanak december 2-án, a Kossuth-díjas Vukán György közreműködésével. Január 10-én a farsangi koncerttel, március 9-én az Egy kiállítás képei című hangversennyel örvendeztetik meg a komolyzene-szerető közönséget.
Bérleteket váltani hétfőtől lehet a kulturális központ jegypénztárában.


Olvasóink írták

  • 4. Csiripiszli 2012. október 27. 16:11
    „Szépen éledezik a város, szükség lenne még több színházi előadásra és koncertre is! Ezek után már csak a befogadó képességgel lesz a baj, mert nagyon sokan kívül rekednek a színvonalas előadásokról, koncertekről helyhiány miatt. Ráadásul színházi bérlethez sem lehet jutni, csak ´kihalásos´ alapon!”
  • 3. gyorifilharmonikusok 2012. október 26. 23:19
    „Mindenkit szeretettel várunk koncertjeinkre! :)”
  • 2. RickCartman 2012. október 26. 20:53
    „kisbetű!”
  • 1. kocsoggorog 2012. október 26. 10:15
    „Emberek! Ez egy nagyszerű kezdeményezés a Polgármester Úrtól! Remélem sokan váltunk rá bérletet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenkilencen a raktérben Hegyeshalomnál - fotók

A szerb embercsempész Ausztriába vitte volna a többségében pakisztáni férfiakat. Tovább olvasom