Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Gyereksofőr törte össze az autót

Elkötötte ismerőse kocsiját, de semmire sem emlékszik.
Elsőként számoltunk be szerdán arról a balesetről, amiben egy tizenkét éves helybéli fiú sérült meg könnyebben, miután autóval oszlopnak hajtott hétfőn késő este.

A vizsgálat eddigi adatai szerint a kiskamasz az otthonától néhány száz méterre lévő ház udvaráról kötött el egy személyautót, aminek gyújtáskapcsolójában volt az indítókulcs.

A fiú vélhetően relatív gyorshajtás és rutintalansága miatt elvesztette uralmát a jármű felett, letért az útról és egy kábeltartó oszlopnak, majd a kerítésnek ütközött. A gyereket a mentők könnyű sérülésekkel a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba szállították.

A fiú szerdán még a Karolina Kórház gyermekosztályán lábadozott, aggódó édesanyja az ágya mellett ült. A kiskamasz szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a veszélyes kalandot, ami könnyen tragédiához is vezethetett volna.

A tizenkét éves Szilveszter szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a veszélyes kalandot. Fotó: M. Á.
A tizenkét éves Szilveszter szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a veszélyes kalandot. Fotó: M. Á.

 Szilveszter a kórházi ágyán édesanyja társaságában elmondta: semmire sem emlékszik a történtekből. Csupán annyi maradt meg a kalandból, hogy az esetet megelőzően délután barátjával kint játszott a falu határában a közeli szántóföldön, majd onnan hazaindult. Ezután már csak a mentőből vannak emlékképei. A fiú elárulta: egyik barátjától titokban tanult meg vezetni, ám eddig csak az udvarban próbálgatta az autót, néhány métert gurulva. Fogalma sincs arról, most mi késztette arra, hogy elvigye a kocsit és az utcán furikázzon. Nagyon sajnálja a történteket, s ezúton is elnézést kér az autó tulajdonosától. Mint mondta: jó lecke volt ez számára, egy jó ideig nem jut eszébe volán mögé ülni.

– Álmomban sem mertem erre gondolni, nem értem, miként történhetett – mondja az édesanya. Az asszony aznap este éppen másfél éves kislányát ápolta otthon, mivel a kicsi belázasodott. Egyszer csak testvére
kiabálására lett figyelmes, aki látta, amint a fiú a házuk előtt nekihajt az oszlopnak. Gyorsan kirohant az utcára és kihúzta az autóból az akkor még eszméletlen gyermeket, majd rögtön mentőt hívtak. Az édesanya szerint nagy szerencse, hogy nem történt nagyobb baj. Hozzátette: otthon feltétlenül elbeszélget fiával a történtekről.

Ásványi Ferenc nem tudja, hogy miként térül meg a káruk, hiszen az autó használhatatlanná vált
Ásványi Ferenc nem tudja, hogy miként térül meg a káruk, hiszen az autó használhatatlanná vált

Megdöbbentette az eset Ásványi Ferencet is, akinek udvari garázsából kötötte el Szilveszter a kocsit. Az idős férfi lapunknak megmutatta a ház mögötti garázst, aminek ajtaját kinyitotta a fiú, majd kijárt az udvarról. Ásványi Ferenc mint mondta: aznap este már lefeküdt aludni, amikor a fiú bement az udvarra, így semmit sem hallott az egészből. A szomszéd utcában lakó gyerek többször járt már náluk, így tudta, hogy hol tartják a kocsit. Vélhetően aznap este azért ment be, mert már látta, hogy sötét van a lakásban. Nem tudják, hogy miként térül meg a káruk, hiszen az autó teljesen összetört, használhatatlanná vált, pedig unokájának a munkájához mindennap szüksége van a járműre.

A fiú sérüléseiről dr. Bertalan István, a Karolina Kórház főigazgatója elmondta: Szilvesztert ötperces eszméletvesztése miatt hozta be a mentő, valamint tompa hasi és mellkasi sérülés gyanúja is fennállt. Emellett végtagjain felszínes horzsolásokat szenvedett, valamint egy nagy szakított fejsebe volt. Sérüléseit ellátták, a kórházi megfigyelés során a hasi és mellkasi szövődmény gyanúja kizárhatóvá vált. Koponyaűri szövődmény sem alakult ki a fiúnál. Állapota fokozatosan javult, így tegnap délután hazaengedték.

Olvasóink írták

  • 11. babyangyal 2013. április 28. 17:29
    „Gratulálok a sok <moderálva> aki intézetbe küldené a gyereket ,szánalmas megoldás lenne szerintem na de ennyi telik némely embertől -,- a kár megfizetése meg alap szerintem !!!!”
  • 10. tutti 2013. április 22. 07:54
    „gyereket javítóba az eljárás után.
    Ez betöréses lopás 12 évesen.Mi lesz pár év múlva??”
  • 9. BJ.MÓVÁR 2013. április 20. 17:28
    „Talán az autó tulajdonosával is el kellene beszélgetni az anyukának,hogy hogyan rendezi a fia által okozott kárt!!”
  • 8. orion1 2013. április 20. 09:21
    „Meg kell téríteni a szülőnek a kárt?”
  • 7. watchman 2013. április 19. 23:24
    „"Van az olvasók között olyan aki a garázsban úgy tárolja az autót, hogy benne van a kulcs" Igen van, én így gondolom hogy egy zárt garázsban jó helye van ott.”
  • 6. umberto 2013. április 19. 21:01
    „Én ebből a hírből logikusan csak azt tudtam meg, hogy Mosonmagyaróvár valószínűleg egy falu. A többi az meg előfordul.

    Vagy van olyan falu, hogy Helybéli?

    További szép estét.”
  • 5. robert87 2013. április 19. 15:59
    „Szülővel meg kell térítetni a kárt... Talán akkor jobb nevelésben fog részesülni a másik gyerek. Ezt a gyereket meg be kell dugni egy javítóintézetbe és nem otthon kapni a nagy elbeszélgetést. Hova tart ez a világ? 12 évesen?”
  • 4. atenyek 2013. április 19. 15:23
    „Van az olvasók között olyan aki a garázsban úgy tárolja az autót, hogy benne van a kulcs... legyen szó akár csukott garázsról vagy nyitott kocsibeállóról? Ha van, akkor elnézést kérek a felvetésemért. Én ha a kocsit lerakom a szüleim garázsába, vagy nálam a fedett kocsibeálló alá... én sosem hagyom benn a kulcsot. Sem Szilveszternek, sem más nagyobb lehetséges elkövetőnek. Nekem ez jutott eszembe a sztoriról.”
  • 3. Hyppolit 2013. április 18. 17:40
    „12 évesen egy idegen ingatlanra "bemegy", elköt (mondjuk bátran ki: ellop!) egy autót, teljesen felelőtlenül - agyi szintjének megfelelően- vezetői papír és tudás nélkül vezeti, majd összetöri. Mindenre emlékszik, csak arra nem, hogy miként vitte el az autót, tehát úgy tűnik, ezen felül még folyékonyan mellé is beszél. Anyuka ígéri, majd elbeszélget vele. Gondolom: "ejnye-bejnye Szilvike, hogy tehettél ilyet.."
    Ezek után milyen "balhét" fog majd csinálni 16 évesen, mi több 20 évesen?”
  • 2. oxana 2013. április 18. 16:58
    „A malacpersely nem lesz elég.”
  • 1. strela 2013. április 18. 14:45
    „Csukott garázsból vitte el? Akkor ez szerintem betöréses lopás, szép kárral.
    Az biztos, anyuka az elbeszélgetés mellett törheti fel a malacperselyt is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonaton, érvényes okmányok nélkül próbálkoztak

Az éjszaka közlekedő szerelvényről a hegyeshalmi vasútállomáson egy szír állampolgárt szállítottak… Tovább olvasom