Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Gomba módra szaporodó autósiskolák

Felgyorsuló világunk mind több embert kényszerít arra, hogy megtanuljon autót vezetni. Sorra nyílnak autósiskolák: Mosonmagyaróváron jelenleg hét ilyen működik. Tanulóik között egyre több a nő.
Gépjárművek nélkül ma már elképzelhetetlen az életünk. Éppen ezért az egyre borsosabb áron megszerezhető vezetői engedély sem riasztja el az embereket, hogy letegyék az autóvezetéshez szükséges vizsgákat. A Lajta partján a már régóta működő iskolák mellett egyre több magániskolában lehet elsajátítani a manőverezés tudományát.

– Nálunk két hullámban – márciusban és júniusban – érkeznek nagy számban a vezetni vágyók – tudtuk meg Szentmihályi Csabától, az egyik helyi autósiskola kirendeltségvezetőjétől. – Zömük fiatal. Pk a nyári szünetben szeretnék megszerezni a vezetői engedélyt. Ez a rövid idő számunkra is nagy kihívást jelent, aminek próbálunk megfelelni. Havonta két tanfolyamot indítunk, melyre 70 százalékban hölgyek jelentkeznek. Róluk egyébként jó tapasztalataink vannak, mert ők presztízskérdést csinálnak a szükséges okmányok megszerzéséből, s komolyan készülnek a vizsgákra. Az elméleti képzés három-négy hétig tart, majd minimum harminc óra gyakorlat szükséges a vizsgázáshoz. Az ország legnagyobb autósiskolájaként elsődleges szempontunk a biztonságos és a kulturált közlekedésre való nevelés. Bár némi konkurenciaharc is van a városban, mi a többi iskolával is jó kapcsolatot tartunk. A magániskolák gyakran csak személygépkocsi-vezetőket képeznek, nálunk viszont a segédmotor-kerékpártól a nehézpótkocsiig minden engedély megszerezhető.

– Iskolánkban jelenleg 86 ezer forintért lehet B kategóriás vezetői engedélyt szerezni. A sorkötelesek számára induló képzésre egyre kevesebb a jelentkező, mivel mind többen próbálnak kibújni a katonai szolgálat alól. Pedig ha ők szerződést kötnek a hadkiegészítő parancsnoksággal, akkor 22 ezer forintért még a C kategóriát is megkaphatják. Szóbeszéd útján hallottam már olyat, hogy ezek az engedélyek különböző piacokon megvásárolhatók, ám a megyében biztos, hogy nem történt ilyen eset. A nyári kánikulában az oktatók és a tanulók helyzete sem könnyű: egy vontatós tehergépkocsival a rutinpályán bizony nem könnyű sem a forgolódás, sem annak irányítása – mondta Szentmihályi Csaba.

– Általában nyolc-tíz tanulóval indítunk képzést – kezdte Ruzsa László, egy kisebb magániskola vezetője – , s ügyelünk arra, hogy aki az elméleti képzésen túljut, az egyből „ kocsira kerüljön " . Az elméleti rész húszezer forintba kerül, egy óra gyakorlati vezetés 2200-ba. Szerintem nincs nagy konkurenciaharc, ugyanis az oktatók létszáma nem változott, csak sokan külön iskolát nyitottak. A tanulók létszáma évek óta csökken, melyben nagy szerepe van a magas tarifáknak. A követelmények nem lettek szigorúbbak, ám a hat hét képzési időt kevésnek tartom. Ez a minőség rovására mehet. Az sem mindegy, hogy a vizsgázó mennyire szokott hozzá a számonkérésekhez, mert az ebben való rutin is sokat segíthet – tudtuk meg Ruzsa Lászlótól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindent egy ablaknál

A mosonmagyaróvári 1-es számú postán 18 új számítógép telepítésével korszerű, a szolgáltatások… Tovább olvasom