Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Generációk vetélkedője Mosonmagyaróváron

A Házasság Hete rendezvénysorozat ˝A három generáció napja˝ című programjának keretében a Futura Élményközpontban szervezték meg a napokban a ˝Fu-túra˝ családoknak szóló kalandos vetélkedőt. A játék célja a generációk közötti kapcsolat erősítése volt.


A gyermek–szülő–nagyszülő összetételű csapatoknak tíz állomást kellett végigjárniuk. A családi menetlevélbe bekerült pontszámok összesítését követően megszületett az eredmény. A megmérettetésen 14 család vett részt 68 fővel. A legidősebb résztvevő 74 esztendős, a legfiatalabb pedig mindössze öt hónapos volt.

Végül az első helyen a mosonmagyaróvári Fertőffy család végzett, akik heten indultak a versenyen. Nyereményük egy családi nap a Hungaroringen. A második a rajkai Fitus család lett, akik öten neveztek a játékra, a harmadik pedig a dunakiliti Sárközi család, ők kilencen indultak a vetélkedőn. Nyereményük egy családi lovaglás Máriakálnokon.

A családok egyike a kiírást túlteljesítve négygenerációs összetételben jelentkezett a vetélkedőre. Különdíjuk egy családi ebéd, valamint egy wellnessprogram.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranypor – Az írás szeretete összehoz

Az Aranypor névre keresztelt személyes hangvételű, közösségi lap már hatodik éve van jelen az irodalmi életben. Tovább olvasom