Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Gazos park, málló vakolat Héderváron

A kormány 66,5 millió forintot biztosít a hédervári kastély felújításának előkészítésére. Utánajártunk, hogy áll ez a folyamat.
Magas fű, elgazosodott park fogadja a Hédervárra látogatókat a kastély udvarában. Az egykori magyar miniszterelnök, horvát bán Khuen-Héderváry Károly tulajdonát is képező épület 1989–2002 között képző- és iparművészek, írók, költők és zeneszerzők alkotóházaként működött. Ezt követően a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány bérbe adta az ingatlant, kastélyszállóként működött. Aztán peres vita zajlott a bérlet sorsáról. A kastély 2016-ban került a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) tulajdonába. Azóta megállt ott az idő.
Ez a látvány elkedvetleníti a kastélyhoz érkező turistákat.
A kormány tavaly októberben döntött arról, hogy 66,5 millió forintot szán a központi költségvetésből a hédervári kastély és környezete felújítási munkáinak előkészítésére. Nagyjából egy hónappal a határidő lejárta előtt sok minden nem történt. Igaz, a tervek készülnek. Mire azonban a kastély valóban megújulhat, még évek telhetnek el. Pedig a településen élők már nagyon várják, hogy megszépüljön Hédervár kultikus épülete. A tervek szerint a helyreállítás után a kastély hasonlóan korábbi funkciójához, alkotóházként üzemelne. Így alkalmas lenne kulturális konferenciák, rendezvények megtartására is. Mint megtudtuk, a kastély és parkja a turistákat is vonzaná, sokan megállnak körülnézni az épület mellett, ám jelenleg csak zárt kapu, málló vakolat és gaz várja az érdeklődőket. 
Jó hír azonban, hogy a napokban a képen még látható gazos területet rendbe rakják. A MANK ugyanis a minap bízta meg a Hédervárért Nonprofit Kft.-t a fűnyírási feladat elvégzésével – tudtuk meg az önkormányzattól. 
A Kisalföld a MANK-nál is ismét érdeklődött, hogyan is áll a tervezési folyamat, valamint hogy mikor kezdődhet az épület rekonstrukciója. Választ lapzártánkig nem kaptunk tőlük.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borsodyék új életet kezdtek a tűzvész után

Ki munkájával, eszközzel, ki pénzzel segítené a Borsody család talpra állását, miután május 18-án… Tovább olvasom