Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Gázolajat lopott, elítélték, körözik

Sikkasztás miatt ítélt felfüggesztett börtönre a bíróság egy kamionsofőrt, aki mintegy félmillió forint értékben lopott el gázolajat. A férfi nem jelent meg a tárgyaláson, így ellene körözést adott ki a bíróság.

A 34 éves abaújszántói G. Gergely kamionsofőrként dolgozott, így munkájához kapott üzemanyagkártyát is. A vád szerint a férfi 2010 novembere és tavaly február között összesen tizenhárom alkalommal lopott el gázolajat.

A férfi nem számolt azzal, hogy a kamionja olyan rendszerrel volt felszerelve, ami cseppnyi pontossággal kimutatta a jármű fogyasztását.
Ennek egy részét oly módon, hogy a kamion üzemanyagtartályában lévő mennyiséget engedte le, másrészt pedig a rábízott kártyával vásárolt gázolajat, ám nem töltötte azt be a járműbe, ráadásul még a töltőállomás boltjában is vett magának egyéb termékeket a munkaadója pénzén. A férfi azonban nem számolt azzal, hogy a kamionja olyan rendszerrel volt felszerelve, ami cseppnyi pontossággal kimutatta a jármű fogyasztását, így tökéletesen nyomon tudták követni a cselekményét. A kamionsofőr mindezzel összesen több mint félmilliós kárt okozott.

A Mosonmagyaróvári Városi Bíróság a férfit – távollétében – sikkasztás bűntette miatt egy év börtönre ítélte két év próbaidőre felfüggesztve, valamint 125 ezer forint pénzbüntetésre. A bíróság ezzel együtt körözést is kiadott a vádlott ellen.

Olvasóink írták

  • 7. tgkv 2012. január 04. 21:41
    „Félre érti a kérdést.A részeg szgk vezető sem ül be úgy a kocsiba hogy ártani akar!A Román koléga sem úgy indult el hogy nekimegy magyarországon a busznak.A választási lehetőség.1-nemet mondok és elvesztem az állásom,2-elindulok még óvatosab leszek mint máskor,esetleg majd valami vis majorra hivatkozva kések pár órát és akkor még bólintani is tudok egyet.Higye el nekem uram ez a kegyetlen döntéskényszer minden héten előjön.”
  • 6. 01010 2012. január 04. 21:15
    „ha arra kérnek hogy ártsak másnak... "ÉN NEM!"”
  • 5. tgkv 2012. január 04. 20:15
    „Tisztelt "4"
    Nem a kamionosok hanem egy KAMIONOS miatt!Az elmúlt 15 évben 2millio kilométert vezettem balesetmentesen és a kolégáim nevében is visszautasítom az álltalánosítást.Megértem a reakcióját de nézzen a lelkébe Ön mit tenne ha a főnöke utasítaná hogy indulni kell este 22kor mert meg van rakva a kocsi,ha nem akkor ki van rugva.Holott előtte az orvos azt mondta hogy feküdni kellene,gyogyulni.(Román koléga nemrég).Ez álltalában fizetés előtt történok mikor a cég már másfél havi bérrel tartozik+1-2 havi kaucio.Velem megtörtént hogy elvitte a bank a kamiont alólam , 2és fél havi bérem maradt a cégnél.Természetesen a cégvezetőnek nincs vagyona csak az asszonynak meg a gyereknek....”
  • 4. 01010 2012. január 04. 10:09
    „3. tgkv
    Sajnos a MEGBECSÜLT sofőrök korszaka elmúlt :( :(
    Pedig sok lemondást igényel

    Csak az a legrosszabb---- azért szegem meg a szabályokat ,
    1 mert meg kell. szegni
    2 mert más is megszegi...
    Csak akkor szörnyű amikor az ismerős vétlen hal meg a KAMIONOSOK MIATT”
  • 3. tgkv 2012. január 03. 20:58
    „A vállalatnál ahol dolgozom 10 kamionból 2re hónapok óta nincs jelentkező.Minimálbérre bejelentés amugy km/x ft,napi 15 óra munka 2-3 hét uniozás után 45 óra otthon természetessen vasárnap este 22-kor start.Több százezres büntetések,folyamatos stresz a határidők miatt,szabadság fizetett ünnep csak papiron.Nem panasz,(én választottam)csak tényközlés.A hatályos törvények szerint havi 100000 ft üzemanyagmegtakarítás adható adó és járulékmentesen (én még nem találkoztam olyannal aki kapott volna)ha az állam felé elszámolt kpm normákat összevetjük a tényleges fogyasztással akkor szinte lehetetlen gázolajat sikkasztani.Csak nagyon ostoba kollégának sikerülhet.Elképzelhetetlennek tartom hogy ténylegesen is hiány volt.Ha pedig nem volt akkor a koléga csak a saját maga álltal megsporolt gázolajat értékesitette.”
  • 2. bbalint 2012. január 03. 19:02
    „VICCC!!!!”
  • 1. Csetneky 2012. január 03. 16:19
    „Sosem árt, ha az ember ismeri az autóját.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jázmin az első idei baba a Karolinában

Ugyan Mosonmagyaróvár lakossága nem csökken, a Karolina Kórházban érdeklődve kiderül: a születések… Tovább olvasom