Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Fritőzolaj üzemanyagként

A krumplisütés után megmaradt étolajból állítana elő üzemanyagot egy osztrák cég.
A mai benzináremelésekkel terhelt időkben sokaknak megfordul a fejében, hogy az egyre dráguló üzemanyagok helyett mivel hajtanák gépkocsijukat. Az elektromos és gázüzemű autók, illetve napenergiát felhasználó járművek mellett léteznek újrahasznosítással előállított alternatív üzemanyagok is, mint például a biodízel. Ezt az energiaforrást a használt háztartási étolaj újrahasznosításával, dízelolajjá alakításával állítják elő.
Ennek a megújuló energiaforrásnak a gyártásában látott fantáziát az az osztrák cég is, amely egy biodízel-előállító egységet telepít Mosonmagyaróvárra.

Hazánkban ugyan működik már néhány ilyen környezetbarát hajtóanyagot előállító üzem, ám ezek mindegyike a repce-, illetve a napraforgóolaj kisajtolásával nyeri az energiaforrást. A használt fritőzolaj újrahasznosításában úgy tudjuk, a Lajta-parti üzem úttörő lesz Magyarországon.

Zárt, környezetbarát

Az osztrák cég már megvásárolt az ipari parkban egy 7 ezer négyzetméteres területet a 86-os főút mellett, az egykori sertésátvevő telep helyén. Amint azt Kovács Gergely alpolgármester lapunknak elmondta: az üzem elvi építési engedélyét a napokban adják ki, csupán néhány – főként a közlekedéssel kapcsolatos – feltétel vár még kimunkálásra.

A tervezett rendszer egy új, az Európai Unió országaiban környezetvédelmileg szabadalmazott eljárás, ami egy konténerbe telepített zárt láncú technológia. A cég jelenleg Bécsben működtet egy, a Mosonmagyar-

óvárra tervezettel megegyező üzemet. Az előre leszűrt, megtisztított fritőzolajhoz metanolt és kálium-hidroxidot adnak. Az így nyert biodízelt már bátran bele lehet önteni a tankba és hajtóanyagként felhasználni.
A technológia teljesen zárt, amellett, hogy sem zajjal, sem levegőszennyezéssel nem jár, gyakorlatilag szennyvíz sem keletkezik a gyártás során. A szükséges mosóvíz egy vákuumdesztillációs eljárás során elpárolog.

Az ipari parkba első ütemben tervezett rendszerrel évente 4 ezer tonna biodízelt állítanak majd elő, míg a teljes kiépítés után 12 ezer tonnás lesz az évi termelőkapacitás.

A felépülő üzem foglalkoztatottságban nem lesz kimagasló, hiszen kezdetben csupán négy szakmunkás irányítja a termelést, míg hárman az adminisztrációval foglalkoznak majd. A teljes kiépítés után további három szakmunkás dolgozik majd műszakonként a nap huszonnégy órájában. A tervek szerint az üzemben hetente mintegy öt tartálykocsi fordul meg, amik az alapanyagot, illetve a készterméket szállítják majd Ausztriába.
A befektetők elképzelései szerint a későbbiekben repcéből és napraforgóból is állítanának elő biodízelt sajtolással. Ez megvalósulása esetén kedvező hatással lehet a környék mezőgazdaságára is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olcsó áramot Bősről

Széles Sándor máriakálnoki polgármester és küldöttsége Kocingerrel, a szlovák dunai kormánybiztossal tárgyalt pénteken Pozsonyban arról, hogy a Szigetköz – a térségbeli károkat kompenzálandó – részesüljön a bősi energiából. A tervek szerint öt százalékot kérnénk, s húsz százalékkal lenne olcsóbb a térségben az elektromos áram. Tovább olvasom