Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza 6°C | 10°C Még több cikk.

Fortuna a szigetközieknek nyújtja kezét

Milliókat mozgat meg a lottóláz Magyarországon. Az 1,7 milliárd forintra felduzzadt halmozott nyereményre ketten is esélyesek voltak egyazon községből, ugyanis mindössze egy szám hiányzott a telitalálathoz.
Rajkai lottózó: A fogadóhelyet naponta megtöltik a szlovák „szerencsevadászok
Nemrég beszámoltunk arról, hogy egy kónyi férfi milyen közel állt a lottóötös elnyeréséhez. A Lajta-parti szűkebb régiónk is büszkélkedhet azzal, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta, de a teljes siker még várat magára. Egy, a neve elhallgatását kérő rajkai férfi annyit árult el lapunknak: három hete volt négyese a lottón.

Dühítette a nyeremény

A tét ekkor másfél milliárd volt, s öthetes szelvénnyel tippelt helyesen négy számra. Elmondta azt is, hogy állandó számokkal játszik, s szelvényét mindig a községben adja fel. A szombati sorsoláskor az 5, 21, 52, 64 tippsor helyes volt, ám utolsó számként a 39 helyett a 43-at húzták. A férfi csak másnap este a teletexten vette észre a négy találatot, melyről rögtön értesítette lányát. Csak egy pillanatra lett izgatott, s vegyes érzések kavarogtak benne. Egyrészt örült, másrészt bosszantotta hogy csak négy számra volt az ötöstől. A megnyert 326 ezer forint dühítő is volt számára, mert hatalmas a különbség a megnyerhető összegek között, s nagy az aránytalanság. Igaz, hosszú évek során két találatnál többet nem sikerült elérnie. Ugyanakkor szavai szerint a megnyerhető pénz már borzasztó nagy összeg, és sok gond is lenne vele. Egy „kisebb" nyeremény, 50–100 millió már nem okozna olyan nagy félelmet. A nyertes továbbra is lottózik, de a bevált két számsoron öthetes játékot folytatja, s játékkedve azóta sem lett nagyobb.

Mindent odaadna a felesége életéért

Az elmúlt hétvégén egy szintén Rajkán élő 50 éves férfinek lett négyese. P is örül a nyereménynek, mégis azt mondja: bármit odaadna nemrég elhunyt felesége életéért.
– Én csak időnként vásárolok lottót, s most is csak teljesen véletlenül töltöttem ki a szelvényt – mondta a férfi. – Az iskolában dolgozom karbantartóként, s a kollégáknak szoktam feladni a postán ezeket a bilétákat. A kazánház mellett találtam néhány kitöltetlen segédszelvényt, s úgy döntöttem, én is játszom. Három mezőt húztam be, főleg a családi adatok számait ikszeltem be, majd egy kockát csak úgy „hasból" töltöttem. Elvittem a postára, ám előtte még a kollégákkal viccelődtem. „Ha megütöm a főnyereményt, akkor hétfőtől felmondok" – mondtam nekik. Szombaton este egyedül voltam otthon, s a tévét kapcsolgattam. A húzáskor láttam, hogy az első szám a 66-os, s úgy gondoltam, ezt úgysem tettem. Közben elővettem a szelvényeket, s ekkor láttam, hogy a „hasból" kitöltött lottón mégis megtettem ezt a számot, sőt, a másodjára kihúzott 47-est is. Örültem, hogy legalább már a lottó árát visszanyertem, ám amikor a 20-as is stimmelt, egy picit megijedtem. „Jó lesz, ha abbahagyjátok" – gondoltam. A következőre kihúzott 15-ös helyett nekem az ötös volt beikszelve, s egy kicsit meg is nyugodtam, hogy aztán az utolsóra kisorsolt 25-össel újra felizgassam magam, mivel ez a szám is egyezett. Telefonáltam a lányomnak és elújságoltam neki a jó hírt. Időközben arra gondoltam, hogy a mai világban örülök is neki, hogy ez a borzasztóan nagy összeg nem lett az enyém. – Tudja – magyarázza a nyertes –, örülünk a nyereménynek a lányommal, de mindez mit sem ér. Én még az öttalálatost is elcserélném, ha a nemrég elhunyt feleségemet visszahoznák az élők sorába.

„ Szerencsejáték-turizmus" Rajkán

A hatalmas, lassan kétmilliárdos lottófőnyeremény reményében már a határainkon túlról is rengetegen érkeznek. Rajkán, a határ mentén a lottószelvények hatvan százalékát szlovákok adják fel.
A rajkai lottózó az utóbbi időben nagy forgalmat bonyolít. Ez részben köszönhető a szlovák „lottóturistáknak", akik naponta megtöltik a fogadóirodát. Amint a helyszínen megtudtuk, a forgalom az utóbbi három hétben húsz százalékkal nőtt. A falubeliek is gyakrabban jönnek, ám a betérők hatvan százaléka szlovák. Akad, aki kerékpárral jön át Oroszvárról, sokan közösen játszanak. A minap egy szlovák úr 104 ezer forintot tett fel a szerencséjére. Ottjártunkkor két pozsonyi férfi töltötte a szelvényeket. Elmondásuk szerint először jöttek ide játszani, s az interneten figyeltek fel a hatalmas nyereményre. Az itt megnyerhető összeg (átszámolva 300 millió korona) tizedét lehet csak náluk megnyerni a Sportkán. Most 5400 forintért játszanak, s ha csak egy kettest is nyernek, akkor is átugranak majd egy kávéra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érdekegyeztető fórumot akarnak

A Civil Fórum Mosonmagyaróvárért Egyesület sajtótájékoztatón értékelte a választási eredményeit,… Tovább olvasom