Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Fontos közösségi hely a játszótér Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvár játszótereinek többsége elfogadható állapotú. Többen azonban nem rendeltetésszerűen használják a játékokat, vagy magát a területet. Néhol a kutyák jelentenek gondot, máshol a tinédzserek. Az eszközök állapota is hagy kívánnivalót maga után.
Lapunk bejárta a város játszótereit, hogy felmérjük azok felszereltségét és állapotát. A Móra Ferenc utcai lakótelep ebből a szempontból jó helyen van, ugyanakkor nincs túl sok eszköz.

„A játszótér általában tisztán tartott, rendezett. Ezzel nem szokott gond lenni. Ugyanakkor kicsi a gyerekeknek, többször beszéltünk már erről a többi anyukával, hogy kevés játék van itt: egy hinta vagy egy nagyobb mászóka nagyon jó lenne" – fogalmazott D. Szilvia édesanya.

Szabó Lóránt Barnabás és Szabó Kristóf Benedek naponta jár a játszótérre. Édesapjuk, Szabó Balázs maximálisan elégedett, hiszen, mint mondta, rendes, tiszta terület fogadja a kicsiket. A Wittmann park
Szabó Lóránt Barnabás és Szabó Kristóf Benedek naponta jár a játszótérre. Édesapjuk, Szabó Balázs maximálisan elégedett, hiszen, mint mondta, rendes, tiszta terület fogadja a kicsiket. A Wittmann park mellett a család nagy kedvence a Flesch-központ előtti játszótér. Fotó: M. R.


A Kormos István-lakótelepi játszótérrel az idejáró szülők nagyjából elégedettek. A tizenegy hónapos Viki édesanyja, Csilla kérdésünkre kifejti, „a játszótér felszereltségével nincs gond. Biztonságos is, hiszen külön kerítése van, azonban vannak egyéb problémák. Bár volt már rá példa, hogy kutyasétáltatók utáni szemetet találtunk itt, ez a ritkább eset. A nagyobb bajt inkább a környéken lakó fiatalok jelentik, akik rendszeres esti találkozóhelynek használják a játszóteret, másnapra pedig csikkek, üres üvegek jelzik, hogy itt voltak." Nem ártana a játszótérről már kinőtt fiataloknak is lehetőséget biztosítani a szórakozásra – szól hozzá az egyik anyuka. A vélemények már eltérőek azt illetően, hogy pontosan mit lehet tenni a megoldásért.

Felkerestük a városban „macis" játszótérként ismert közteret. Ágnesék nemrég költöztek ide, kislányuk, Nóri nagyon szeret itt játszani: „A szép környezet, a nyugodt légkör miatt messzebbről jövünk mi is, de egy kellemes sétával egybekötve megéri. A városi játszóterek mindegyikéről ez nem mondható el. Ráadásul itt társaság is mindig akad mindkettőnk számára" – teszi hozzá nevetve. Egy másik, lapunknak név nélkül nyilatkozó szülő kritikusabb: „A játszótereket rendben tartják. Időnként elkerülhetetlen a nagyobbak által hátrahagyott szemét, de mind a felszereltség, mind a játszóeszközök biztonsága elmarad attól, amit elvárnánk, vagy ami a gyerekeknek megfelelő lenne a napi kikapcsolódáshoz. Aki még sem bölcsibe, sem oviba nem jár, nekik szinte az egyetlen kikapcsolódási, közösségi hely a játszótér. Fontos lenne, hogy ezek a lehető legjobb állapotban legyenek, hiszen itt kerülnek először egymás közelébe a kicsik. Alapvető készségeket sajátítanak el a közösségben való viselkedéshez. Ez szerintem nagyon fontos, és ehhez több és jobb felszereltségű játszótér szükséges" – teszi hozzá, mintegy zárszóként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP és szociáldemokrata közös jelöltek Mosonmagyaróváron

Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja országos elnöke konstruktív, párbeszéden… Tovább olvasom