Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Fogorvosi számlák a lébényi hivatalban

Megérkeztek az első fogorvosi számlák a lébényi hivatalba, a mosonmagyaróvári ügyeletre érkező betegek után számláztak. A lébényi fogorvos ugyanis nem vállalta az ügyeletet a „megalázóan alacsonynak” tartott napidíj okán.

Mivel csak négy Mosonmagyaróvár környéki fogorvos vállalta a városi ügyeletet, a többi településről készenléti időben érkező páciensek kezelési költségeit néhány hónapja kiszámlázzák az érintett önkormányzatoknak. Az ügyeletre érkező „fogfájósok" fele a környező településekről jött.

Nagy István mosonmagyaróvári alpolgármester februárban a kistérség polgármestereinek elmondta: a vidéki fogorvosok többsége végül „szembement" a helyi önkormányzatokkal és nem írták alá a megállapodásokat. Olyan feltételeket szabtak, amelyeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem fogadott el. Pedig egy évben mindössze egy alkalommal kellett volna mindenkinek ügyelnie a Lajta partján. Mindössze négy település: Mosonszolnok, Máriakálnok, Hédervár és Újrónafő doktora jelezte kompromisszumkészségét, az ottani önkormányzatokkal meg is állapodtak. Az ügyelet továbbra is Mosonmagyaróváron működik, ám ha vidéki beteg érkezik (kivéve a csatlakozó négy település), akkor a kezelés költségét kiszámlázzák az érintett önkormányzatnak. Az első két számla – öt-ötezer forintról – meg is érkezett: Lébénybe.

Kovács Gábor polgármester szerint megoldatlan a helyzet. A kistérségi ülésen kért – és kapott – megoldási javaslatot az ügyben. „Megkaptuk a számlákat, amit rögtön tovább is küldtünk a fogorvosunknak, ő viszont visszaküldte azt. Átnéztük a jogszabályi vonatkozásokat, s a jegyzővel úgy látjuk: jogilag »fogható lenne« az ügy. Megkérdeztem a fogorvosunkat, miért nem vállalta a sürgősségi ellátást. Azt válaszolta: megalázóan alacsony összeget kínáltak ezért, melyből a benzinköltséget és az asszisztenciát is fizetnie kellett volna" – hangzott el az ülésen. Kovács Gábor egy javaslattal is élt: az önkormányzatok az egészségbiztosító által fizetett összeghez járuljanak hozzá saját fogorvosuk után, úgyis egy évben csak egyszer kellene ügyelniük. Király Csabáné, a mosonmagyaróvári városháza illetékese szerint „akkor érdemes ismét nekimenni az ügynek, ha a fogorvosok nyilatkozatban vállalják az ügyeletet". Kovács Gábor azt kérdezte: mi lehet a megoldás, ha nem írja alá ezt, akkor mit tegyenek, hisz a számlák újra a hivatalba érkezhetnek. Török Sándor mosonszolnoki polgármester elmondta: önkormányzatuk olyan szerződést kötött a fogorvossal, melyben kikötötte, hogy vállalnia kell az ügyeletet. 

Cséfalvay Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irtani csak saját repülővel lehet

Jövő héttől már irthatják a szigetközi szúnyogokat: viszont vélhetően nem a jó néhány éve minden pályázaton nyertes Corax. Ők ugyanis nem rendelkeznek repülőgéppel – ami a meghívás feltétele volt –, hanem alvállalkozókat bíznak meg. Öt és fél milliós állami támogatás mellé másfél milliót tesz a kistérségi társulás, négymilliót pedig az érintett önkormányzatoknak kell „bevállalniuk". Tovább olvasom