Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Fizetés nélkül lelépett a hédervári panzióból a vendég

Bődületesen egyszerű trükkel rövidítette meg egy kisgyerekes anyuka az egyik hédervári panziót. Öt nap után angolosan távozott, a kézitáskával, amivel jött. A rendőrség nyomoz.
Egy kellemes megjelenésű és jó beszédkészségű anyuka jelent meg egyik nap az egyik hédervári panziónál késő este. Mint a vándorok: bebocsátást kért, kapott is hároméves kislányával együtt. Elmesélte – tudtuk meg az egyik alkalmazott beszámolójából –, hogy autója lerobbant az autópályán és győri szervizbe kellett vinni.

Kénytelen volt megszállni a gyermekével, de az első körben felkeresett győri, háromcsillagos hotel nem tudott nekik szobát adni, mert rendezvénye volt. Itt már bicsaklott egyet a történet, hiszen miért pont egy hédervári panzió lett a mentsvár? Ám ez nem volt ok arra – mondta a dolgozó – , hogy mindjárt kitervelt csalásra gyanakodjanak.

A nő öt napig maradt és eközben néha elpanaszolta, hogy kocsija még mindig nincs kész. Fogyasztott is, igaz, csak keveset, amit kislányának adott, némi enni- és innivalót.

Végül közölte, hogy Győrbe megy a kocsiért és mindjárt itt lesz. Azóta színét se látták: százezer forinttal tartozik a panzió szerint. „Csak azért jeleztem ezt – mondta az alkalmazott –, nehogy mások is így járjanak."

Bár nem könnyű egy ilyen átverésnek elejét venni, hiszen a történet hihető volt, a barna, kleopátra hajú anyuka megnyerő, s nem volt bőröndje vagy hátizsákja, csak egy kézitáskát hozott és vitt. Előre pedig senki nem fizet egy szálláshelyen. 

Nevét ismerik, a Facebookon fent van. Úgy tudják, mosonmagyaróvári, 39 éves. A rendőrségnek jelentették a dolgot, a megyei sajtóreferens közölte: csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódnak a kamionok Hegyeshalomnál a határon - 2 km-es a sor

A személygépjármű forgalom folyamatos. Tovább olvasom