Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Feltáruló helyi ügynöktitkok

Mi is volt az a hármas főcsoportfőnökség? Hogyan működött, s létezik-e még? Kik voltak a Lajta-parti kémek és besúgók? Erről nyilatkozott lapunknak a volt állambiztonsági tiszt, Mosonmagyaróvár egykori rendőrkapitánya.
Kémektől, ügynököktől hangos az ország. Ám hogy valójában hogyan működött a Kádár-rendszer III-mal jelzett főcsoportfőnöksége, azt leginkább működtetői tudják. Pk ma is súlyos titkok tudói. Így Garamvölgyi György nyugállományú rendőr alezredes, aki 1969-től 1987-ig dolgozott állambiztonsági szerv állományában. Ezután Mosonmagyaróvár rendőrkapitánya volt egészen 1994-ig.
– Hogyan épült fel az állambiztonsági szervezet 1989-ig? – kérdeztük elsőként.
– A rendszerváltásig a Belügyminisztérium öt – római számokkal jelzett – főcsoportfőnökségre tagolódott. Az I. főcsoportfőnökség az anyagi szolgálatot foglalta magában, a II. a rendőrséget takarta, a III. pedig az állambiztonsági szolgálat volt. Ez utóbbin belül – ugyancsak római számokkal jelzett – öt csoportfőnökség működött: III/I hírszerző, III/II kémelhárítás, III/III belső reakcióelhárító, III/IV katonai elhárító és a III/V operatív technikai csoportfőnökség.
– Mi volt a szervezet feladata?
– A Belügyminisztérium állambiztonsági főcsoportfőnökségének feladatait az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. számú törvényerejű rendelet, valamint a rendőrségről szóló 39/1974. számú minisztertanácsi rendelet, és a 6000/1975. (VI.) számú minisztertanácsi határozat írta elő.

Havonta egy-két jelentés

– Az ifjúságvédelem területén, ahol ön is dolgozott, kiket és miért kellett beszervezni?
– A III/III–2 ifjúságvédelmi osztály közvetlenül a rendszerváltás előtt a felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni elhárítást és az „ifjúságellenes reakciós erők" elhárítását végezte. Ennek megfelelően fogalmazták meg a hírigényt és azt a kategóriát vagy kört, ahol vagy ahová a beszervezéseket végre kellett hajtani. Természetesen olyan személyeket választottak ki és szerveztek be, akik megfelelő hír- vagy információszerző lehetőséggel bírtak.
– Milyen szempontok szerint történt a kiválasztás?
– Az ügynök beszervezésének első láncszeme a kiválasztás. Ennek helyessége és a sokoldalú tanulmányozás az ügynök eredményes munkájának egyik legfontosabb biztosítéka. Alkalmasságuk alatt a jelölteknek azon tulajdonságait, képességeit és hírszerző lehetőségeit értettük, amelyek segítségével sikeresen hajtja végre feladatait.
– Hogyan történt a beszervezés?
– A leendő ügynök tanulmányozásának és ellenőrzésének befejeztével elkészült a beszervezési javaslat. A beszervezések hazafias, terhelő, illetve kompromittáló adatok alapján, továbbá anyagi érdekeltség szerint történtek.
– Az ügynöknek milyen sűrűn, illetve kinek kellett jelentenie, s jutalmazták-e érte?
– Általában havi egy, esetleg két alkalommal kellett írásos vagy szóbeli jelentést adniuk a vele kapcsolatot tartó állambiztonsági tisztnek, rezidensnek, vagy szt-tisztnek. Az anyagi érdekeltség alapján együttműködő ügynök a jelentések értéke alapján kapta az ellenszolgáltatást. A jutalmazás nem volt jellemző.

Mindig újrarajzolták az ellenségképet

– Milyen feladatokkal bízták meg a hálózati személyeket?
– Az ellenségkép megrajzolása, politikai ismérveinek kiválasztása volt a pártállam politikai fegyvere. Így például egy 1970-es belügyminiszteri parancs elrendelte azoknak az operatív ellenőrzését, akik „az állam kulturális és tudománypolitikáját, irányító szerepét saját irányvonalukkal és csoportjaik tevékenységével kívánják felváltani, vagy irodalmi, publicisztikai, művészeti termékeket illegálisan külföldre juttatnak". Természetesen az „ellenséges ellenzéki" tevékenység alakulásával változtak a hálózat – ügynökség – részére megszabott feladatok is.
– Egy-egy ügynök meddig dolgozott, s előfordult-e, hogy továbbfoglalkoztatásra átadták más csoportfőnökségnek?
– Ez attól függött, hogy milyen területen foglalkoztattuk, illetve meddig volt képes állambiztonságilag értékes információkat szállítani. Természetesen, ha más szolgálatnál tudták eredményesen foglalkoztatni a hálózati személyt, úgy továbbfoglalkoztatásra felajánlották és átadták. Ha nem vették át, akkor megszüntették vele a kapcsolatot.
– Ki lehetett-e lépni a hálózatból?
– Természetesen igen. Azokat a személyeket, akik a Belügyminisztériummal való együttműködést visszautasították, vagy beszervezésük meghiúsult, hálózati kartoték-nyilvántartásba vették. A kizártakról jelentés, munkájukról pedig részletes összefoglaló készült a kizárás okának feltüntetésével. Az illetőt ezután újabb titoktartási nyilatkozat aláírására kötelezték.

Beépülni az ellenzékbe

– Volt-e beszervezési tilalom?
– Tilos volt beszervezni a párt (MSZMP) országos, megyei és budapesti választott vezetőit, függetlenített munkatársait, a kormány tagjait, a KISZ országos, megyei függetlenített vezetőit, valamint a szakszervezetek függetlenített vezetőit. Szükség esetén MSZMP-tag beszervezhető volt.
– Volt-e norma arra, hogy havonta hány ügynököt kellett beszervezni?
– Nem volt.
– Milyen intézmények és milyen beosztású emberek voltak a célszemélyek?
– Ez attól függött, hogy milyen volt az ellenségkép. Ennek megfelelően lettek ellenőrzésre kiválasztva az oktatási, kulturális intézetek, ellenzéki csoportok vagy személyek.
– Az akkori ellenzékbe be kellett-e épülniük?
– Ez volt a legfontosabb feladat.
– Mosonmagyaróváron volt-e ilyen beépülés?
– Nem.
– A mosonmagyaróvári egyetem mennyire volt ebben érintett?
– Mint általában minden egyetemen, úgy itt is volt objektumvédelmi feladatokkal foglalkoztatott hálózati személy.
– Milyen titkosszolgálatok dolgoztak Mosonmagyaróváron?
– A város földrajzi elhelyezkedéséből, politikai és gazdasági életéből adódott, hogy szinte valamennyi csoportfőnökség folytatott itt operatív tevékenységet. Arra vonatkozóan azonban, hogy hány ügynök működött a városban, nincsenek ismereteim.
– Volt-e itt találkozóhely?
– Természetesen volt.

Ma is ott vannak a helyi közéletben

– Vannak-e a mai helyi közéletben olyanok, akikkel kapcsolatban állt?
– Ha volt hálózati személyekre gondol, akkor igen.
– Manipulálhatóak voltak-e a nyilvántartási anyagok, illetve utólag meg lehet-e ezeket hamisítani?
– Elvileg igen, gyakorlatilag nincs ismeretem erről.
– Mi a véleménye az ilyen adatok nyilvánosságra hozataláról?
– Ha egy ország nyilvánossá teszi a titkosszolgálatokkal együttműködő ügynökök névsorát, lemond a védekezés lehetőségéről. Senki sem tudja, hogy az ismert listák, okmányok mennyire hitelesek és teljesek. Politikai káosz lehet úrrá, baráti kapcsolatok, családok mehetnek tönkre, emberek kerülhetnek elviselhetetlen helyzetbe ezek után.


 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Először választanak önállóan

A jelenleg még Kimléhez tartozó Károlyháza az októberi sikeres választások után önálló… Tovább olvasom