Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Felszólításra lekaszálják a parlagfüvet

Mosonmagyaróvár - Úgy tűnik, eredményes volt a parlagfű elleni harc Mosonmagyaróváron, hiszen a tapasztalatok szerint az ingatlantulajdonosok többsége határidőre vagy a felszólítás hatására eleget tesz törvényi kötelezettségének. Külterületeken viszont rosszabb a helyzet.


Amint az ismeretes, az allergén gyomok közül a parlagfű a legagresszívebb, virágzása a legveszélyesebb időszak, ami júliustól október végéig tart. Évek óta folyik ellene a küzdelem, aminek leghatékonyabb módszere a kézi, mechanikus gyomirtás. Ha beindul a virágzás, egy-egy parlagfű virága ugyanis több millió pollennel képes a levegőt megfertőzni. A gyomok felszaporodása a mezőgazdasági művelés alatt álló területeken, külterületi utak mentén, közműépítéssel megbolygatott területeken, műveletlen, kezeletlen, elhanyagolt területeken, illetve a beépítetlen ingatlanokon a leggyakoribb a városban – tudtuk meg Németh Andreától, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és -fenntartási osztályának szakemberétől. Elmondta: emellett az újonnan épült társasházak előtti közterületek több esetben gondozatlanok, mivel az új lakók nem érzik magukénak a feladatot. Különösen kezeletlenek a Duna-lakópark beépítetlen ingatlanjai, a Lajta-lakókert második ütem területei, a Gyöngyös-telep és a Halászi úti lakótelep néhány ingatlana és az előttük lévő közterület, illetve az egykori kertészeti telep.


Általában a beépítetlen ingatlanok és az új társasházak környékén találni sokat parlagfűből. Fotó: Méhes Ákos
Általában a beépítetlen ingatlanok és az új társasházak környékén találni sokat parlagfűből. Fotó: Méhes Ákos

A jogszabály szerint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal feladata a külterületek, szántóterületek, illetve mezőgazdasági művelés alatt álló területek ellenőrzése. A jegyző – illetve a polgármesteri hivatal – pedig a belterületi ingatlanok, területek állapotát kíséri figyelemmel. A közterület-felügyelők rendszeres ellenőrzéseket tartanak, s felszólítják a nem megfelelően kezelt ingatlanok tulajdonosait a gyommentesítésre, a folyamatos gondozásra. Emellett számos bejelentés is érkezik a hivatalba, ám ezek csaknem feléről kiderül, hogy nem is parlagfűről van szó. Sokan összekeverik ugyanis ezt a növényt a fekete ürömmel, illetve más gyomokkal. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény előírja, hogy a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű-virágbimbó kialakulását megakadályozni és ezt az állapotot a vegetációs idő végéig folyamatosan fenntartani. Ennek elmulasztása esetén elrendelhetik a közérdekű védekezést akár az érintett előzetes értesítése nélkül, s ennek költségét természetesen a tulajdonosnak kell megfizetni. Továbbá ezzel együtt növényvédelmi bírság kiszabására is sor kerülhet, ami 15 ezertől akár 5 millió forintig is terjedhet. Noha a jogszabály lehetőséget ad a közérdekű védekezés azonnali elrendelésére, Mosonmagyaróváron idén ez idáig még nem került sor erre.
 Az esetek többségében elegendő ugyanis a felszólítás, a megadott határidőre eleget tesznek ennek az ingatlantulajdonosok. A városban évről évre javul a parlagfűhelyzet, eddig tizenkét felszólítást küldött ki a hivatal. A külterületeken viszont sajnos rosszabb a helyzet, a mezőgazdasági területeken gyakoribb a parlagfű.


Bejelentéseket várnak.

Amennyiben valaki gondozatlan, parlagfüves területet észlel, bejelentést tehet a polgármesteri hivatal városfejlesztési és -fenntartási osztályán az 577-822-es számon, illetve közterület vagy önkormányzati ingatlan esetén a Városüzemeltető és Fenntartó Kft.-nél az 577-490-es számon. A parlagfüves külterületi ingatlanokat, szántókat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál lehet jelenteni az 529-330-as telefonszámon.

Olvasóink írták

  • 1. kecsabi 2009. augusztus 12. 09:33
    „Tisztelt Méhes Ákos! Ez a kép nem volt fer, a képen látható gaz nem a házhoz tartozik. Majd készítsen egy képet úgy is, hogy ugyanazon a helyen elfordul a régi Rádióállomás felé. Köszönettel: Csaba”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így parkolunk mi: mosonmagyaróvári körkép

Valaki srégen, valaki a padkáról lelógva, valaki a vonalat kínos precizitással középre szedve. Megmosolyogtató, de többnyire bosszantó és veszélyes parkolási megoldások Mosonmagyaróváron. Tovább olvasom