Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 04. szombat - Ráhel, Csenge

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Mosonmagyaróvár hírei, mosonmagyaróvári hírek > Félpályás útlezárás a felújításért

Félpályás útlezárás a felújításért

Félpályás útlezárást terveznek pénteken délután 1 és 5 óra között az 1406-os úton 150 méter hosszan a kálnoki hídtól, Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között.

Mészely Réka - 2010.03.04. 08:05
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

– Az 1406-os út 1,8 kilométeres szakaszán – Máriakálnok belterületén – csak felületjavításra lenne szükség, de egy 3,2 kilométeres szakasz nagyon rossz állapotban van. Ha nem végeznek rajta a közeljövőben javításokat, akkor a későbbiekben elkerülhetetlen lesz a teljes burkolatmegerősítés, ami több száz millióba, akár milliárdba kerülhet – hangsúlyozza Széles Sándor, Máriakálnok polgármestere, aki a napokban a megyei közgyűlés elnökének közbenjárását kérte ebben az ügyben. Dr. Szakács Imre ígéretet tett, levélben kéri a döntéshozókat, hogy az említett útra különös figyelmet fordítsanak.

Félpályás útlezárással ˝küzdenek˝ az 1406-os út megerősítéséért. A kátyúzások csak rövid távú megoldást jelentenek.
Félpályás útlezárással ˝küzdenek˝ az 1406-os út megerősítéséért. A kátyúzások csak rövid távú megoldást jelentenek.

Amint arról többször beszámoltunk, a Lajta-parti várost Máriakálnokkal összekötő út vált mára a négy számjegyű utak egyik legforgalmasabbjává, de az egyik legjárhatatlanabbá, a legrosszabb műszaki állapotúvá is.

Becslések szerint naponta 3–4 ezer személygépkocsi, több száz teherautó és kamion, nyolcvan menetrend szerinti busz közlekedik ezen a szakaszon. Felső-Szigetköz szinte összes településéről ebből az irányból jönnek át Mosonmagyaróvárra a halászi híd lezárása óta.

– A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság engedélyezte a pénteki félpályás útlezárást. A rendőrség munkatársai irányítják majd a forgalmat, de a máriakálnoki polgárőrök is a helyszínen lesznek. Váltakozó forgalomirányítás lesz, így 10–15 percnél nem kell többet várniuk az autósoknak – szögezte le Széles Sándor.

Hozzátette: az akcióról tájékoztatják a miniszterelnököt és a közlekedési minisztert is. A lezárást követően megvárják a szakmai szervezetek reakcióját, és amennyiben nem születik megoldás, a továbbiakban akár hetente szerveznek majd félpályás útlezárást.

Az autós megmozdulásra a máriakálnokiak – mint elmondták – várják Halászi és Dunasziget képviselőit is.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.211 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
1234 következő >> végére >>> 36 hozzászólás
Moderálásra küldöm 36. 01010 2010.03.07. 20:37

lacika1967 35. ha igy gondoljaakkor egyezik a véleményünk. :)
23- erre soha nem kapunk választ . Ami lehet hogy jó (nem tépjük ki a hajunkat :)

34 Ha Ön zárt helyen dolgozik (műhely , iroda...) akkor nem tudja milyen nyílt téren dolgozni . :(

Moderálásra küldöm 35. lacika1967 2010.03.07. 16:06

01010 ne akard soha látni személyesen, hogy miként végzem a melómat.Én nem a melósokat kritizálom hanem a területen lévők számát.És a kérdésem is áll amit a 23. hozzászólásomnál a végén feltettem.

Moderálásra küldöm 34. Carajito 2010.03.07. 15:24

Mivel ezt mindenki olvashatja, nem írom le, de személyesen szívesen elmondom a véleményemet, és hogy hol dolgozom, ha ezzel örömet szerezhetek...

Moderálásra küldöm 33. 01010 2010.03.07. 14:19

"Ha én a főnökömnek ilyen érvekkel jönnék, amilyenekkel Önök, már régen nem kellene dolgoznom."
Ha elárulnák merre is dolgoznak lehet hogy én is kirugnám Önöket a hozzáállásuk miatt:)
De ha büszkék munkakörükre akkor irják meg mi az és ÉN MÉGJOBBAN TISZTELNI FOGOM ÖNÖKET.
De a "kavarásaikból" szerintem a pontos munkájukat nem merik felvállalni :(

Moderálásra küldöm 32. Carajito 2010.03.07. 12:38

Csatlakozom lacika1967...
Már a határidő kiszabása is vicces volt, pláne hogy el is fogadták.
01010:
Nagyon okos a maga módján, ebből a hozzászólásából kivehető, hogy Ön itt "dolgozik", vagy legalábbis köze van a dologhoz.
De azt nem tudom, hogy kinek lenne az baj, ha építkeznek a munkások. Azt várjuk már hónapok óta, hogy ez így legyen, de semmi. Hibásnak természetesen nem azt a négy embert látom, nem is azt írtam, hogy ők a hibásak. Ha hibást kell keresni, akkor vezetők azok, hiszen ők küldik/ nem küldik ki az embereiket dolgozni.
Sajnos magyarázgatás ide-oda, ezzel nem jutnak semmire, sosem lesz igazuk. Azt megtanulták, hogy miként lehet megmagyarázni, hogy a döglött ló alszik. Ha én a főnökömnek ilyen érvekkel jönnék, amilyenekkel Önök, már régen nem kellene dolgoznom.

Moderálásra küldöm 31. lacika1967 2010.03.06. 19:01

01010 most már értem a dolgot! Észt osztani magyarázni megtanultatok .Az indulásnál 2009 novemberét jelöltétek,hogy kálnokiak addíg viseljék a nagy forgalmat mert ti siettek nagyon.Ajánlom figyelmedbe a monitor alján a dátum mit mutat.A többi az meg a blablabla!

Moderálásra küldöm 30. 01010 2010.03.06. 16:42

27. lacika1967 " .A diletáció sehol pedíg csak az hiányzik a híd elkészültéhez.Álítólag!"

és egyéb részek ,konkrétan: a Feszítőrúdak sincsenek beállítva /megfeszítve/ , dillatációs elem , "úszólemez" hát-töltés, festés, aszfaltozás.....

25. Carajito "Jedlik-híd építésének gyors folyamatát és hogy nem 4,hanem 10-20 ember dolgozik rajta estig."
Akkor nem értem miért azt a 4 embert látja hibásnak ???

Választásokra lesz Halászira rövidebb út....igaz ha majd forgalom alatt festik akkor amjd jönnek panaszkodva egyesek ,hogy rácsöppent a kocsira a festék...mint ahogy a homokfúvásnál panaszkodtak az emberkék hogy porossak lettek .
HA ÉPÍTKEZNEK A MUNKÁSOK AKKOR AZ A BAJ EGYESEKNEK :(
Egyébként mindenki a saját szakmájában legyen okos. Téma részemről lezárva (aki szakmai az úgyis tudja milyen technolgiát és milyen sorban kell alkalmazni .

Moderálásra küldöm 29. Carajito 2010.03.06. 13:54

Minden tiszteletem a kálnoki lakosoké, de az, hogy ők szívták meg, azért az enyhe túlzás. Természetesen nekik is gondot okoz a nagyobb forgalom, hiszen eddig a kutya se járt arra, most meg mindenki arra kényszerül.
Viszont ha egyszer elkészül a halászi híd, felújításra fog szorulni a kálnoki, valamint a kálnoki út, és esélyesnek látom, hogy a kálnokiak fognak arra kényszerülni, hogy kerüljenek. Majd meglátjuk, hogy akkor mekkorát fognak szívni (mint most a halásziak).
Míg volt Halászin híd nagy volt a forgalom nálunk is és mégsem tiltakoztunk, hogy a fele forgalmat tereljék már Máriakálnok felé.
Ebben össze kellene fogni, nem pedig egymásra mutogatni, hogy kinek rosszabb. Mindenkinek rosszabb, akit érint, csak azoknak nem, akik építik.
Ilyen egyszerű. Ha nekik is rosszabb lenne, már kész lenne a híd.

Moderálásra küldöm 28. kirulany 2010.03.06. 12:30

Az útról volt szó és nem a politikáról!
Valamit csinálni kell hogy felfigyeljenek ránk "kis emberekre" és ha kell nem félpályás útlezárás lesz hanem egész és ezzel nem az autsokat akarják szivatni!!!Amúgy meg 15percenként engedték a forgalamat!Ennyit szerintem mindenki tud várni!És igen is Kálnok szívja a legjobban a Halászi híd miatt!!Nem Szegégy Halásziak.....:S

Moderálásra küldöm 27. lacika1967 2010.03.06. 12:05

01010 úgy látom te látod csak munkának, ezt a semmit, de a fele a halásziak jövés menése gyalogosan .A diletáció sehol pedíg csak az hiányzik a híd elkészültéhez.Álítólag!Közben Győrben egész télen dolgoznak.Szerintem 2009 novembere is elég régen volt már.A vebkamerát a felszerelése napjától meg nézegetem. A kérdésem még áll mi a valós oka a késésnek.


36 hozzászólás1234 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...