Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Félmilliárdra rúg az árvízi védekezés számlája Mecséren

A júniusi árvíz alaposan megpróbálta a mecsérieket. Most a pusztítás mértékének felmérése zajlik. Az ideiglenes töltés egyelőre megmarad.

Mecséren nem volt állami védvonal, ezért önkormányzati védekezésre volt szükség a vészesen megáradt Mosoni-Duna ellen. A falu megmenekült, ám az ár nyomai még most is látszanak. Csaplár Zoltánt, a település első emberét kérdeztük az árvíz utáni állapotokról.

„Sok kárt okozott az árvíz. A védekezés ideje alatt a gazdák nem tudtak kimenni a földekre, pedig a gabonát gombaölővel kellett volna kezelni. Hátravan még azoknak a területeknek a rendbetétele, ahol tartósan magas volt a vízállás, és minden kultúrnövény kipusztult. Itt altalajlazítóval kell újra művelhetővé tenni a földeket. Sajnos vannak olyan károk, amelyeknek orvoslására nem látunk lehetőséget. Ilyen például a házfalak megrepedése. Ilyen kárt meglehetősen sokan jelentettek be. A repedések minden bizonnyal a védekezéshez ide szállított homokot hordó teherjárművek miatt keletkeztek. Tönkrement a bekötőút és néhány udvarban a teljes közműrendszer is. Folyamatos a károk felmérése és elhárítása, és ez teljes mértékben leköti az önkormányzat kapacitását. A vízügy szakemberei és az önkormányzat kérésére a biztonság érdekében megmarad a falu alatt ideiglenesen kiépített fővédvonal, amíg az új töltés meg nem épül. Ennek határideje jövő március" – számolt be a polgármester.

Csaplár Zoltán elmondta, addig megmarad a falu alatt ideiglenesen kiépített fővédvonal, amíg az új töltés meg nem épül.
Csaplár Zoltán elmondta, addig megmarad a falu alatt ideiglenesen kiépített fővédvonal, amíg az új töltés meg nem épül.

Elmondta, a vis maior támogatás kérelmének beadási határideje jó egy hete járt le. „Jelenleg 168 millió forint kifizetetlen számlánk van. A védekezés költsége mintegy 550 millió forint. Csak viszonyítási alapként: a település éves költségvetése 45 millió" – magyarázta.

A község több helyről is kapott támogatásokat a védekezés alatt és azóta is.

„A járás és a megye településeitől és vállalkozóktól is jelentős támogatást kaptunk. Legutóbb pedig meglehetősen messziről érkezett a segítség. A Heves megyei Halmajugra önkormányzata ajánlotta fel anyagi támogatását. Ez az 1200 fős falu Gyöngyös mellett található, és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségén keresztül lépett kapcsolatba velünk. Nagyon jólesik az emberek pozitív hozzáállása. Köszönöm mindenkinek azt a hatalmas támogatást, amit nyújtottak" – mondta Csaplár Zoltán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szivárványos párakapuk

Jó szolgálatot tesz a kánikulában a Mosonmagyaróvár három pontján kihelyezett párakapu. Tovább olvasom