Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Félautomata defibrillátor összefogásból

Mecsér - Példátlan összefogásról tett tanúbizonyságot a hatszáz lelkes Mecsér. Egy tavaly májusban történt tragédia adta az ötletet, hogy a falunak saját defibrillátort vásároljanak, amely akár életeket is menthet. A berendezést szombaton délután a faluházban adták át.
Futballedzés közben történt tavaly Dunaszentpálon a tragédia a negyvenes éveiben járó férfival.

– A temetést követően jött az ötlet, mi lenne, ha vásárolnánk Mecsérnek egy defibrillátort – meséli Takács Sándor, aki barátja megrendítő halála után nem tétlenkedett és munkához látott. Elhatározásában az a tudat is megerősítette, hogy a Győr és Mosonmagyaróvár között fekvő szigetközi településre a mentők legjobb esetben is egy negyedóra alatt érnek ki, sőt, a háziorvos is a hét kilométerre fekvő Lébényben él. Hetente háromszor rendel, összesen tíz órában.

Takács Sándor kezdeményezését felkarolták a helyi civilszervezetek. Házról házra járva össze is gyűlt a berendezéshez szükséges összeg kétharmada. De még hiányzott mintegy 150 ezer forint, ezt végül egy jótékonysági farsangi bál bevételéből sikerült pótolni. A félmillió forint értékű eszközt, melyet szombaton a faluházban adtak át, a helyi orvosi rendelő előterében helyezik el. Az ötven darab kulcsot a falu közintézményeiben találhatják meg a rászorulók, de azoknál a magánszemélyeknél is lehet, akik az év elején Dániel Csabáné Annuska és Domján András, a győri mentőállomás mentőtisztje jóvoltából elsősegély-tanfolyamon vettek részt.

Kudoba Szabolcs, a mentőszolgálat munkatársa mutatta be a defibrillátor használatát.
Kudoba Szabolcs, a mentőszolgálat munkatársa mutatta be a defibrillátor használatát.

A nagy érdeklődést jelzi, hogy a hatszáz lelkes településről harmincöten jelentkeztek a továbbképzésre.

A Magyarországon évente 25 ezer haláleset kórházon kívül hirtelen szívhalál következtében történik. Amennyiben a beteget nem szállítják időben kórházba, 3–5 százalék az esélye a túlélésre. Minden perc 7–10 százalékkal csökkenti az újraélesztés esélyét. Ezzel a defibrillátorral a rosszindulatú ritmuszavarokat azonnal meg lehet szüntetni – hangsúlyozta Kudoba Szabolcs, a mentőszolgálat munkatársa, aki bemutatta a példátlan összefogásból vásárolt félautomata defibrillátor használatát.

A Győr és Mosonmagyaróvár között fekvő szigetközi településre a mentők legjobb esetben is negyedóra alatt érnek ki...

Olvasóink írták

  • 1. invektus 2009. március 18. 20:00
    „Minden településen elkéne egy ilyen életmentő müszer !!!!!!!!!!!!!!!
    söt minden házi orvosi rendelöbe legyen alap felszereltség !!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vízhozamért: a csatorna megújítását tervezik

Oroszvár - Szlovákia az oroszvári–dunacsúnyi belvízcsatorna revitalizációját tervezi: ennek… Tovább olvasom