Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Fél évig helyettesítő orvosok két körzetben

Legutóbbi ülésén határozott az önkormányzat képviselő-testülete a 14-es számú háziorvosi és a kettes gyermekfogászati körzet helyettesítő orvosainak kijelöléséről.

Így az adott körzetekben dr. Mester Edit, illetve dr. Koncz Edina fél évig végzi az ellátást.

A város 14-es körzete háziorvosának helyettesítése azért került a testület elé, mert dr. Balázs Tibor bejelentette, hogy a körzet ellátását szeptembertől nem tudja vállalni, mivel nyugdíjba vonul. A háziorvosi ellátás biztosítása az önkormányzat kötelező feladata, így a helyettesítést mindenképpen meg kellett oldaniuk. A háziorvosokkal történt egyeztetés alapján dr. Mester Edit hat hónapra vállalta ennek a körzetnek az ellátását. Így a város jövő év február 28-ig megkötötte a szerződést a helyettesítő orvossal.

Dr. Móritz Csilla, a kettes gyerekfogászati körzet fogorvosa ugyancsak bejelentette az önkormányzatnak, hogy szeptembertől nem vállalja a körzet ellátását, mivel a feladattal megbízott fogorvos, dr. Costescu András felmondott. Miután ez az ellátás is a város kötelező feladata, a helyettesítést itt is meg kellett oldani. A tisztiorvosi szolgálattal és az egészségpénztárral történt egyeztetés alapján dr. Koncz Edina vállalkozó fogorvos fél évre vállalta a körzet gyermekfogászati ellátását. Az elmúlt évi statisztika alapján a körzetben élő 1756 gyermek mellett ide tartozik az Ujhelyi-, a Bolyai-, a Hunyadi-iskolák, valamint a majoroki, a Vackor és a Hildegard Óvodák gyermekfogászati ellátása is.

Olvasóink írták

  • 1. bubuska 2010. szeptember 22. 12:21
    „Nagyon sajnálom dr Costescut,angyali türelme van a gyerekekhez(és aszülőkhöz).Ágival együtt nagyszerű hozzáállással dolgoztak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városnapok vetélkedővel Jánossomorján

Jánossomorján szeptember 23–25. között szervezik meg a városi napokat. Tovább olvasom