Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Fejlesztések ingatlaneladásokból

Máriakálnok évek óta költségvetési hiánnyal küzd. Jövő szeptember- től megszűnhet az egyik óvodai csoport.
Széles Sándor polgármester
A fejlesztések költségeit ingatlaneladásokból fedezték, hisz a 2004-es büdzsé harminchatmilliós hiányt mutat. Az elmúlt hat évben az ingatlaneladásból befolyt összegek segítségével jelentős fejlesztési beruházásokat valósítottunk meg a községben – kezdte Széles Sándor polgármester. A még meglévő ingatlanokat, vagyontárgyakat azonban nem kívánják értékesíteni, hiszen ezek esetleges postahivatalként vagy orvosi rendelőként hasznosíthatók a későbbiekben.

A polgármester szerint 2005-ben nagyobb megszorításokra lesz szükség. Jövő szeptemberben nagy valószínűséggel a három óvodai csoportból egyet meg kell szüntetni, hiszen a gyereklétszám folyamatosan csökkent, és a kapott állami támogatás reálértéke apadt. Csak a gázáremelés miatt közel félmillió forintos hiánya lett az önkormányzatnak. Az iskola nem felel meg azoknak a kormányrendeleteknek, amelyekben a létszámhatárokat állapították meg: most még nem tudni, milyen lehetőségeik lesznek arra, hogy az általános iskola nyolcosztályos iskolaként működhessen tovább.

Utakat javítanának

„ Az önkormányzatok 2005-től lényegesen nehezebb körülmények közé kerülnek, hiszen a közalkalmazotti és köztisztviselői bérfejlesztést a kormány kötelező módon előírja, ugyanakkor a bérfedezetet nem adja hozzá, így minden önkormányzatnál – így Máriakálnokon is – jelentős megszorítások várhatók" – mondta Széles Sándor polgármester. Az elmúlt két évben a helyi utak állapota oly mértékben megromlott, hogy az már a közlekedés biztonságát is veszélyezteti.

Pályáztak ugyan több helyen is útfelújításra, támogatást azonban sehonnan sem kaptak. Összesen hárommillió forint értékben tudtak forrást biztosítani kátyúzásra, ettől azonban nem javult „hosszú távon" az utak állapota. Körülbelül 60–70 milliós fejlesztésre, karbantartásra lenne szükség, pedig a 2004-es büdzsé 36 milliós hiányt mutat.

„ Önhikis" település lett

A jelentős forráshiány ellenére a beszedett helyi adókat a kormány utasításának megfelelően működési célokra fordítják, így fejlesztési forrásuk nem marad. 2004-ben Máriakálnok önhibáján kívül hátrányos helyzetű településsé vált. Ennek ellenére több feladatot sikerült megoldaniuk.

A kitelepített egykori máriakálnoki lakosok anyagi támogatásával és a helyi egyházközség tagjainak adományaival a templomot és a kápolnát is felújították. Sikerült az óvodában és a polgármesteri hivatalban a nyílászárókat kicserélni, valamint elvégezték az iskolában a szükséges karbantartási munkálatokat is. A Máriakálnokért Alapítvány támogatásával a templom díszkivilágítást kapott az adventi időszakra. Idén pályázaton nyertek hárommillió forintot a kultúrház nagytermének felújítására, mely 2005 júniusáig tarthat.

A legnagyobb beruházás a Kálnoki-Duna rehabilitációja volt. A harmadik ütemet 2005 októberére kell befejezni, amire a 2004. évi költségvetési keretből 45 millió forint állami támogatást nyert a település. A három ütem összértéke közel 120 millió forintot tesz ki. A projekt teljes egészében állami támogatással valósul meg. Ennek keretében 8 műtárgy épül, 8,5 kilométeren mederkotrás és 14 kilométer hosszban medertisztítás történt, melynek hatására a több mint 30 éve száraz Kálnoki-Duna-ág ismét vizes élőhellyé alakult. Máriakálnokon pályáztak a sportöltöző, az intézmények és a templomtér felújítására is, azonban valamennyi pályázatukat forráshiány miatt elutasították.

A kerékpárúthoz pénz?

A máriakálnoki nyugdíjasok az idei nyár végén megrendezték a Szigetközi Nyugdíjas Találkozót. A sportegyesületek mellett jól működik a polgárőrség és az ifjúsági egyesület is. A közelmúltban alakult meg a német nemzetiségi kórus, akik már az idei évben bemutatkozhatnak. A lovassport területén Máriakálnok az országos élmezőnyhöz tartozik, hiszen díjlovaglásban országos ifjúsági bajnokságot nyertek a kálnoki lovasok. A település három európai színvonalú lovaslétesítménnyel rendelkezik. Széles Sándor szerint a halászi híd súlykorlátozása miatt jelentősen megnőtt az átmenő forgalom a településen.

Ennek következtében erősen feltöredezett az útpadka. A miniszterelnökhöz és a közlekedést felügyelő gazdasági miniszterhez fordultak, hogy a mosoni városrész és Máriakálnok között egy kerékpárút épüljön ki, melyhez a területet a község biztosítaná. A tanulmánytervet elkészíttették, az útépítés költségeit központi k öltségvetési forrásból kellene fedezni, ám elutasító választ kaptak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viszonylagos nyugalomban telt az év

Viszonylagos nyugalomban telt az elmúlt év Mosonma- gyaróváron és környékén a városi rendőrkapitány beszámolója szerint. A bűncselekmények száma ugyan összességében nem csökkent, ám nem voltak sorozatos, illetve kirívó bűnesetek. Az alezredes szerint történtek ugyan kirívó esetek – főként az elmúlt hónapban –, ám összességében stabilnak mondható ez az állapot. Tovább olvasom