Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Mosonmagyaróvár hírei, mosonmagyaróvári hírek > Fagyhalál: kihűlt egy idős asszony Bezenyén

Fagyhalál: kihűlt egy idős asszony Bezenyén

Kihűlés következtében vesztette életét egy 75 éves asszony a Bezenyén.

kisalfold.hu - 2012.02.10. 12:22
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Kihűlés következtében vesztette életét egy 75 éves asszony a Bezenyén. Fia és veje ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztása matt indult eljárás - közölte Takács Tibor Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitány pénteken újságírókkal.

A nőhöz 47 éves fia hívott segítséget, aki - mint később kiderült - anyja 51 éves vejével rendszeresen ivott, a lakásba pedig nem fűtöttek be. A kihűlt asszonyt a mentők a mosonmagyaróvári kórházba szállították, ám az életét már nem sikerült megmenteni - tette hozzá az ezredes.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: péntek reggel is helyszíneltek a bezenyei családi házban, ahol akkor alig négy Celsius-fok volt a hőmérséklet.

A főkapitány megemlítette: a szélsőséges hideg beköszönte óta a megyében 23 embert mentettek meg a közvetlen életveszélyből. A megyében eddig egyetlen halálos áldozata volt a hidegnek, egy mosonmagyaróvári férfi a hévégén elesett családi háza verandáján és megfagyott - tette hozzá az ezredes.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 4. tudorka13 2012.02.19. 11:11

Hát milyen világot élunk,hogy egy idős embert a gyermeke hagy kihülni ,bezzeg italra telik.Ezt érdemli csak ,de felteszem a kérdést hol vannak a szomszédok és a falu vezetői?
Vagy ennyire elvette az eszét mindenkinek ott az Euro Vegas épitése s csak ezzel törödnek?Miért nincs emberség segitség nyujtás még mindig vannak emberek akik elesettek akik várják a segitséget.Igaz ha már megtörténik a baj könnyü okosnak lenni.
A másik amit nem értek tisztelt cikk irója még ön is ezeket az alkoholistákat feleltlen embereket védi miért nem lehet nevén nevezni az elkövetöt.Igen is szégyenletes ,hogy a 21-ik században ilyen előfordulhat,abban a községben főleg ahol oly jó modú emberek laknak.
/JA ŐKET MÁR KEVÉSBÉ ÉRDEKLI A SZEGÉNYEBB RÉTEG!!!/Üdv:Tudorka 13

Moderálásra küldöm 3. kisokoska 2012.02.11. 12:18

Tervek vannak szép számmal, csak el kell olvasni azt hiszem a tegnap előtti újság cikket, vagy a jegyzete. Minden oké, minden szervezet felkészült, hadne soroljam, hogy még kik, csak sajnos az egyén az megfagy. Mert segíteni csak 50-100 embernek lehet, de ha csak egy emberről van szó már nem működik a rendszer, ami lehet, hogy egyáltalán nem működik. A sok bába között elvész a gyerek! -mondja a közmondás és milyen igaz!

Moderálásra küldöm 2. wgyk 2012.02.10. 13:18

Én fűtenék csak már nincs mivel!A vizes fához elkelne egy kis szén is.Ez a nagyon hideg kibabrált velem.
Lakásom hőmérséklete.9-12 C-fok.Otthon vagyok "hajléktalan"
Segítséget kértem,választ sem kaptam.
Nem iszom,nem dohányzom.Munkásember vagyok.A gyárban legalább meleg van.
Azért optimista vagyok.Nem szeretnék újsághír lenni.
Várom a tavaszt !

Moderálásra küldöm 1. ekkenekepen 2012.02.10. 12:37

moderálva, köszönjük



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...