Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Fagúlára kötötték az Árpád-fát

Szakemberek, lelkes önkéntesek munkája eredményeként egyelőre megmenekült a teljes pusztulástól az ország legidősebb fája.
A másfél hónapja derékba tört hédervári kocsányos tölgyet mára szinte teljesen kibelezték a szakemberek: az elkorhadt részeket távolították el az Árpád-fa belsejéből. A felületet lekezelték, a letört két ágat elszállították. Az önkormányzat félretett belőle, így az érdeklődők számára egy-egy darabot majd tudnak biztosítani. Elsőként egy alföldi falu a kopjafájához vitt el a kocsányosból.

Az utóbbi néhány hétben rengetegen látogatták meg Hédervár egyik jelképét: folyamatosan turistacsoportok érkeznek a tölgyhöz. A munka nehezebb és egyben látványosabb része a héten kezdődött. A hédervári erdőből kivágott oszlopokat – melyek tizenhárom méter magasak – egy vasalattal fogták össze, majd daru segítségével állították fel. A gúla felállításának munkálatait egy darnózseli szakember, Kósa Zoltán vezette. Mint mondta, a tartóoszlopok kiválasztásánál egészséges és masszív fákat kerestek. Gondot okozott a felállításnál – melyben egyébként tizenhatan segédkeztek –, hogy az egyik ág útban volt.

A kocsányost négy helyen, kötelek segítségével feszítették meg. Külön Budapestről érkezett egy „kosaras" autó a munkálatok befejezéséhez: a kocsit a munkát ingyen vállaló Garden Kft. szakemberei biztosították. Ezután ütötték ki a kocsányos alól a jó néhány évet „szolgált" bakot. A megmaradt ág 2–3 tonna súlyú, emiatt volt szükség egy masszív tartószerkezetre. Kósa Zoltán el mondta: nem mindennapi feladat volt számára sem a fagúla elkészítése. Előzetesen külön tervet készítettek, „kiszerkesztették" megépítésének részleteit. Juhász József hédervári polgármester szerint a fa közepébe állva nyolc évszázad történelmét „érezhetik át" a látogatók.

MEGÁLDJÁK A FÁT

Ma este hat órakor a Boldogasszony- kápolna galériájának megnyitójával egybekötve dr. Galla Gábor esperes megáldja az Árpád-fát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bakanap Bezenyén

Rövid időre ismét benépesül a „bezenyei dombok alja" a június 8-án és 9-én a bezenyei… Tovább olvasom