Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Évente félszáz lakóval fogy a város

Az intézményeknél, így az önkormányzatnál is javában folynak az év végi zárások. Az elmúlt évet egészében és pontosan bemutató statisztikák most készülnek. Ám a háromnegyed éves adatok is beszédesek. Íme néhány közülük.
Kórház-rekonstrukció: A város legnagyobb beruházása tavaly kezdődött el.
Mosonmagyaróvár 2001-ben a költségvetési keretösszeg tizenöt százalékát fordította fejlesztésre. Tavalyi pontos adat még nincs, de a háromnegyed éves beszámolóban látható összegek arra engednek következtetni, hogy magasabb volt ez a mutató. Idén koncepcionális szinten a fejlesztések aránya jelentősen meghaladja a korábbi évek arányait: az elnyert címzett és céltámogatásoknak köszönhetően – melyek jelentős saját erőt is igényelnek – a fejlesztés a 25 százalékot is meghaladhatja.
Mosonmagyaróvár lélekszáma 1994 óta nem emelkedett 30 ezer fölé. A tendencia szerint évente mindig kevesebben születnek, mint halnak meg. A hiány legalább 50–60 embernyi. A Lajta partján – a régió tizenhat községével együtt – 3500 körüli egyéni vállalkozót tartanak nyilván. Mosonmagyaróváron összesen 1318 cégnek van székhelye, illetve telephelye. A város öt középfokú iskolájában 724 gimnazista, 793 szakközépiskolás, 792 szakiskolás, nyolc általános iskolájában 2657 diák és 195 fogyatékos gyermek koptatja a padokat. Októberrel bezárólag 943 óvodást regisztráltak.

Adóbevételek

Az önkormányzat az elmúlt esztendőben csaknem 6,6 milliárd forintból gazdálkodott. Az előző éves befizetések alapján, az inflációt és a gazdasági növekedést figyelembe véve több mint egymilliárd forint iparűzési-

adó-bevételt terveztek. E címen szeptemberig 760 millió folyt be. A háromnegyed éves zárásnál 64 millió forint hátralék mutatkozott. A december huszadiki adatok szerint javult a helyzet, de a teljesítés elmaradt a tervezettől.

Idegenforgalom

Idegenforgalmi adóbevételből 30 millió forintot remélt az önkormányzat. Ebből az első háromnegyed évben 10,9 millió folyt be, ami 36 százalékos teljesítésnek felelt meg. A befizetés az utolsó hónapokban sem közelítette meg a tervezettet. A 84 millióra tervezett gépjárműadó-bevételből 52,5 millió került a helyi költségvetésbe, 31,5 millió pedig a központi pénzalapba. A szeptember 30-ig befizetett 82,9 millió forint 98 százalékos teljesítésnek felelt meg. Termőföld-bérbeadásból a tervezett 3,2 millió adóbevétel helyett ténylegesen 2,5 millió került a kasszába. Építésügyi bírságból 1,3 millió érkezett, s ez meghaladta az előző évi adatokat. Az önkormányzat lakásbérleti díjból 47 milliót, helyiségbérleti díjból 58 milliót könyvelhetett el sajátos működési bevételeként. A Movinnov Kft. adatai szerint a hátralék 21,5 millió forint, amiből a behajthatatlan teljesítés 2,3 millió. Az önkormányzat 2002-re 150 millió forint ép ítményadó-bevételt tervezett, 151,4 millió folyt be. A teljesítés így meghaladta a 100 százalékot.
A mosonmagyaróvári okmányirodában az ügyintézési igény még mindig nagyobb, mint amit a meglévő létszámmal fel tudnak venni. Az osztályon feszített munkavégzés folyik. Az ügyfélirányító sorszámosztó gép bevezetésével vált az ügyintézés kiegyensúlyozottabbá.
A közlekedésigazgatásban szeptember végéig 18 ezer okmányt (forgalmi engedély, átírás, törzskönyv, rendszámcsere) állítottak ki. 1100 vezetői engedélyt, 7072 lakcímigazolványt, 4092 személyi igazolványt, 2346 útlevelet adtak ki. 3202 egyéni vállalkozói igazolványkérelmet vettek nyilvántartásba, ebből 2861 ügyet zártak le.

Beruházások, felújítások

Az 1997-ben elfogadott útfejlesztési program által meghatározott feladatok alapján korszerűsítették a Magtár és a Hajós utcákat, s befejeződött a Pozsonyi utcai járda- és buszmegálló felújítása. Összesen 11 lakóutcát láttak el szilárd burkolattal 100 millió forint költséggel. Elkészült a Lucsony utca korszerűsítésének terve, amely magában foglalja a járda, a csapadékvíz-elvezetés, a parkolók és a védett fasor állapotának felülvizsgálatát is. Két nagyberuházás van jelenleg a városban: a szennyvízcsatorna harmadik üteme, amely a Barátság, a Kiskapu, a József Attila, valamint a Partos út és környékeik szennyvízelvezetését oldja meg, illetve a Kórház-rekonstrukció, amely egyben a megye egyik legnagyobb beruházásának is számít. A 2,1 milliárdos költségvetésű munka több lépcsőben valósul meg. Végeredményeként egy telephelyre koncentrálódik a gyógyítótevékenység: Újrónafőről beköltözik a tüdőosztály, a Szent István k irály útról a tüdőgondozó és a Mosonyi Mihály útról a bőrgyógyászat. A folyamat első állomásaként néhány napon belül adják át a rendelőintézet alagsorában kialakított intézményi gyógyszertárat.
A városi információs táblarendszer továbbfejlesztéseként újakkal gazdagodott a település. Lámpatestekkel bővült a közvilágítás. Száz négyzetméterrel nagyobb lett a Gyermekek Átmeneti Otthona és egy új lakóövezetet alakítottak ki Lajta-lakókert néven. Az éves intézményi felújítási keretben meghatározott feladatok kivitelezése időarányosan teljesült. Közülük a leglátványosabb a Kossuth Lajos Gimnázium főépületének homlokzatfelújítása volt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márciusban boldoggá avatás magyar hívekkel

Batthyány–Strattmann Lászlót március közepén avatják boldoggá Rómában. Tovább olvasom