Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Európa-szobát adtak át

A dunakiliti általános iskolában ünnepélyes keretek között adták át a megye első Európa-szobáját. A gyerekek játékosan szerezhetnek információkat a falakat borító uniós ismertető anyagok, zászló, a polcon sorakozó könyvek, kiadványok és társasjátékok segítségével.
Ismertetők: A dunakiliti iskolások szívesen használják.
A pályázati pénzekből és fenntartói támogatással létrejött szobának otthont adó Batthyány-Strattmann László Általános Iskola igazgatónője, Sipos Gyöngyi elmondta: intézményükben a XXI. század követelményeinek próbálnak megfelelni. Az iskolai EU-szakkörök során átadott tudásanyag a legkisebbeket is ellátja megfelelő ismeretekkel. Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke elmondta: büszkéknek kell lennünk magyarságunkra. Nem szabad azt gondolnunk, hogy csak a tagállamok jó cselekedete a felvételünk. A szabad mozgás kiteljesíthet és előrevihet bennünket, csak használnunk kell a tudásunkat.
Szokoli Sándor polgármester kiemelte az Európa-szoba jelentőségét. Véleménye szerint ez bizonyíték arra is, hogy nem kell messze mennünk, lakóhelyünkön is ki tudjuk használni az unió adta lehetőségeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tyson ellenfele a Lajta-parton

A nyolcvanas évek nehézsúlyú ökölvívója, Szikora István tanítványával, az ötszörös magyar bajnok… Tovább olvasom