Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Európa-kő és galambröptetés a jubileumon

Várossá nyilvánításának 650. évfordulóját, illetve hazánk Európai Unióhoz való csatlakozását háromnapos programsorozattal ünnepelte Mosonmagyaróvár a hétvégén.

Fogaton vitték a városládát

A mosonmagyaróvári jubileumi eseménysorozat pénteken délben kezdődött, amikor a mintegy tíz lovas fogatból álló karaván elindult Mosonból, hogy a város minden részén végigvigye az úgynevezett városládát, amibe a mosonmagyaróváriak helyezhették el az utókornak szánt tárgyaikat. A menetet több helyszínen műsorral és a városládába szánt ajándékokkal fogadták a városlakók és a városrészek egyesületei egyaránt.

A kapcsolódást jelképezi

A felvonulás délután érkezett a Magyar és a Kórház utca kereszteződéséhez, ahol hivatalosan is megnyitották az ünnepségsorozatot. Itt avatták fel az Európa-kő elnevezésű szobrot is. A város folyói – a Mosoni-Duna és a Lajta – hullámainak kapcsolódását, valamint az európai népek kapcsolatát szimbolizáló alkotást Szent-Iványi István leplezte le.

A dicsőség büszke hirdetője

Az Országgyűlés Európai Integrációs Bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: ez a jelkép egyszerre hirdeti a város dicsőségét és azt a napot, amikor átlépjük az Európai Unió határát. Szent-Iványi beszélt a unió értékeiről, ám hozzátette: a csatlakozás nagy esély, de kizárólag rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk sikeresek.
A szoboravatást követő ünnepi testületi ülésen Hiller István kulturális miniszter köszöntötte a 650 éves várost és szólt hazánk uniós csatlakozásának fontosságáról.

A miniszter „tavaszi szilveszternek" nevezte Magyarország uniós taggá válásának ünnepi pillanatát. A május elsejei program a „Hóri horog, avagy a hórihorgas kompánia" felvezetésével, maskarás felvonulással kezdődött a Magyar utca elejéről. A menethez útközben is többen csatlakoztak, így több százan vonultak a Wittmann parki sportpályára. Itt a város óvodásainak, illetve iskolásainak közös sportrendezvényén az alkalomhoz illően összesen 650 gyerek tornázott együtt, majd az ünnep alkalmából a pályáról szintén 650 galambot röptettek fel. Az első galambot Lamperth Mónika belügyminiszter engedte szárnyalni.

Sétahajóval, autóbusszal

Az ünnepi programok sorában színes majális várta a mosonmagyaróváriakat egész hétvégén. Vasárnap az érdeklődők sétahajózás keretében a Mosoni-Dunáról ismerkedhettek meg a város látványosságaival, ám akik a szárazföldről akarták látni Mosonmagyaróvár nevezetességeit, őket autóbuszos városnézésre invitálta a polgármester és az alpolgármesterek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A város hiteleiről, számokban

A mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülésén az ellenzék és a… Tovább olvasom