Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Esküvő virággal, de férj nélkül

Egy mosonmagyaróvári asszony hatvan évvel ezelőtt úgy ment férjhez, hogy a Don-kanyarban harcoló vőlegényének csak a fényképét vihette az anyakönyvvezető elébe.
Mici néni: Az esküvőn egyedül, férje képével a virágcsokrán mondta ki az igent.
A különös lánykérés és esketés után több mint öt évtized boldog házasság következett, s csak a férj halála választotta szét a párt.
Benzinger Lászlóné Mici néni túl a nyolcadik ikszen még mindig tisztán emlékszik házassága nem mindennapi körülményeire. A mosoni asszony 16 éves korában, a negyvenes évek elején ismerkedett meg az akkoron ifjú Lászlóval. Egymással szemben laktak, s gyakran összejártak a testvéreivel beszélgetni. A fiatalembert 1942 tavaszán elvitték katonának, s a lehető legveszélyesebb helyre, a Don-kanyarba került a magyar huszár.

Mici nénit és lánytestvéreit is „kerülgette" Laci bácsi annak idején, így nem is nagyon tudták eldönteni, valójában melyiküknek is udvarol. Éppen ezért érte igen váratlanul a családot, amikor 1942 szeptemberében két tábori levelet is címeztek Benzingeréknek. Az egyikben a szülőktől kérték a lányuk kezét, a másikban Laci bácsi kötelezte el magát hivatalos iratokkal a szerelme oldalán.

A férj nem volt ott az esküvőn

– Olyan ideges lettem, remegni kezdett a szívem, amikor elolvastam a levelet – emlékezett vissza Benzinger Lászlóné. – Sejtettem valamit, de így is váratlanul ért a dolog. Sok időm nem volt gondolkodni, de nem is kellett nagyon töprengenem az ajánlaton. A férjem aláírta a fronton a szükséges papírokat, s elküldte nekem, mivel a háború miatt sajnos nem engedték haza a saját lakodalmára. Én nem tartottam furcsának a helyzetet, nem is értettem, miért olyan sok a kíváncsiskodó. Az esküvő napján megtelt a házasságkötő terem: mindenkit érdekelt, milyen lesz a férj nélküli házasság. Akkoriban időnként akadt egy-egy ilyen kötés Magyarországon, de tudomásom szerint itt, a környéken a mi esküvőnk volt az egyetlen férj nélküli menyegző. Menyasszonyi ruhába öltöztem, a „DL-lányok" (Dolgozó Lányok Egyesülete) sorfalat álltak nekem, dobálták elém a krizantémokat.
A virágcsokromon volt László fényképe – így adtak össze bennünket ’42 októberében, tizennyolc éves koromban. A jegyző és a nagybátyám volt a két tanú, s szerény vacsorával végződött az első menyegző.

„ Másodszor is összeházasodtunk"

– Igen, az első, ugyanis egy hónappal később a férjem parancsnoka véletlenül meglátta a fényképemet, s hazaengedte Lászlót két hétre, hogy a templomi esküvőt is megtarthassuk. Noga Mihály plébános a mosoni templomban újra összeadott bennünket. Boldogok voltunk, ám sajnos újra vissza kellett mennie a férjemnek a frontra harcolni. Az embertelen körülmények és a dermesztő hideg miatt néhány hónap múlva megsérült, lefagyott a lába. Három lábujját amputálni kellett. Hazakerült, s itthon farkasalmalevéllel kezeltem és gyógyítottam meg a lábát. Ezután sem kímélt meg bennünket a sors: miután felépült, Németországba került az amerikaiak fogságába, s csak 1945-ben láthattam viszont.
– Később is jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, gyermekeink születtek. Családi körben ünnepeltük az aranylakodalmunkat tíz éve. Sajnos férjem néhány éve meghalt, de különös esküvőnkre s az azt követő boldog házasságunk emlékére máig szívesen emlékezem – mesélte Benzinger Lászlóné.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Víz nincs, csak szakértők

Hajósy Adrienne, aki a Dunaszaurusz óta szinte egyvégtében járja a Szigetközt – így a… Tovább olvasom