Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Érkeznek a cégek a MoWinparkba

Mosonmagyaróvár - Összesen 10 ezer négyzetméteres területet vásárolt meg két vállalkozás a városban kialakítandó új ipari parkban. Az első vevők megjelenésével beindult Mosonmagyaróvár innovációs és kereskedelmi létesítménye, a MoWinpark – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Miklós.
A polgármester elmondta: az első szerződések megkötésével megkezdődhet a Barátság utca melletti terület beépítése és hosszú évek vegetálása után végre megindulhat Mosonmagyaróvár gazdasági fejlődése. A most megkötött szerződések is azt igazolják, hogy van vállalkozói érdeklődés a város iránt.

Bella Sándor, a Movinnov Kft. ügyvezetője fontos állomásként értékelte a park kialakítását Mosonmagyaróvár városfejlesztésében. Hosszas előkészítés után alakult ki ez a gazdasági, kereskedelmi és innovációs célokat szolgáló beruházás, aminek 45 százalékban az önkormányzat, 32 százalékban a Movinnov Kft., 23 százalékban pedig egy befektetői csoport a tulajdonosa. A 37 hektáros terület közművesítése már megindult, várhatóan a jövő év első felében fejeződik be. A park első betelepülőjeként a Spedimax Kft. 6 ezer négyzetméter, a Rekultív kft. pedig 4 ezer négyzetméter területet vásárolt meg.

MoWinpark: A beruházók megkötötték a szerződést az első betelepülőkkel. Felvételünkön balról jobbra: Bella Sándor, a Movinnov Kft. ügyvezetője, Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere, Auxner Edit, a Spedimax Kft. magyarországi vezetője, Martin Zuser, a Rekultív kft. tulajdonosa és Nagy Lajos, a Rekultív kft. ügyvezetője.

Auxner Edit, a Spedimax Kft. magyarországi vezetője elmondta: a tiroli székhelyű cég másfél éve van jelen Magyarországon. Nagy lehetőséget látnak a városban, mivel jelentős tranzitútvonal, hosszú távon kelet-európai bázisukat szeretnék itt kiépíteni. A beruházással jelenlegi hatfős alkalmazotti létszámukat húszra kívánják növelni. Nagy Lajos, a Rekultív kft. ügyvezetője a területvásárlás kapcsán elmondta: ötven százalékkal tudják így növelni jelenlegi szűkös telephelyüket, így a jövőben is mosonmagyaróvári székhellyel végezhetik regionális tevékenységüket.

Olvasóink írták

  • 4. gyes után 2008. szeptember 24. 09:59
    „A nagy munkanélküliség az maradni is fog,meg kellene nézni a munkanélküliek statisztikai adatait,pl.: hány éves, van-e gyerek,aztán mindjárt feltűnne a diszkrimináció, hogy miért tartunk itt.Olvasd csak el a hírdetéseket: Pályakezdők előnyben! Miért?kevesebb fizetés is jó neki, ja meg még biztos nincs családja sem.”
  • 3. zenelady 2007. december 20. 21:23
    „Kedves kicsilány. Mintha én szóltam volna, de azt tapasztalom, hogy minket már hülyének néz mindenki, mert elhiszünk dolgokat. Nekünk legyen igazunk!”
  • 2. Kicsilány 2007. december 20. 20:07
    „Béla! Igaz, hogy nagyobb leszt a forgalom, de az embereknek lesz munkájuk. A nagy munkanélkülés ellen kell valamit tenni. Nemhogy örülne, hogy fejlődik a város. Több ipari park kellene, ahol több munkahelyet tudnak létesíteni. Örüljön, hogy jönnek a külföldi cégek, így a magyar embereknek lesz munkájuk.”
  • 1. Béla 2007. december 17. 19:33
    „....ja csak az a baj, hogy az autópályafel-lehajtó elég messze van. Majd megint lesz nagyobb forgalom a hátsó utakon meg minden... Vagy lesz még egy fel-lehajtó is?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változatok egy buszos utazásra

Kimle - Nem tudta felmutatni diákbérletét, így az édesanya állítása szerint nem szállhatott fel a… Tovább olvasom