Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Érempénzből aranyoznak-harangoznak

Lébény ünnepre készül: a római katolikus plébániatemplom jövőre lesz 800 éves.

Ünneplés egy éven át

A lébényi Szent Jakab római katolikus plébániatemplom fennállásának 800. évfordulóját a plébániahivatal egy évig tartó ünnepségsorozattal teszi emlékezetessé, amely Jakab-napkor (július 25-én) ünnepi szentmisével kezdődött. Készítenek kiadványt a templom történetéről, valamint több képeslapot is. Terveznek továbbá egy zarándoklatot, melynek során a környék Szent Jakab-templomait keresik fel. Az idei adventi hangversenyt is az évforduló jegyében rendezik meg, de minden jelentősebb egyházi ünnepen megemlékeznek majd a jubileumról. Az ünnepségsorozat jövőre, augusztus elején búcsúkor zárul egy olyan rendezvénnyel, melyre több jeles egyházi és világi személyt is meghívnak.

Kattintson a képre >>
A plébániahivatal egyedi ötlettel teremtette elő a különböző munkálatokra a forintokat: emlékérmeket verettek, melyeket aztán a hívek megvásárolhattak.
A jubileumi évforduló alkalmából két költséges vállalkozásba is belefogtak a lébényiek: a templomoltár újraaranyozását, „áttisztítását", és új harang készíttetését határozták el.
Gőgh Tibor plébános a Kisalföldnek elmondta: jelképesen állapítottak meg összeget az érmek ellenértékéül, de mindenki annyit adományozhatott az egyház javára, amennyit lehetőségei megengedtek.

Kétmillió gyűlt össze

Több mint kétszáz érmét vásároltak meg azok, akik hozzájárultak a templomújító tervek megvalósításához. Közel kétmillió forint gyűlt így össze. E hét vasárnapján, este a hat órai szentmise végén kondul meg először a hívők adományaiból öntött harang.
A plébánostól azt is megtudtuk, hogy összesen 300 érmet verettek Dunaújvárosban. Az érmék két méretben, négy, illetve hat centiméteres átmérővel készültek és jelképesen öt-, valamint tízezer forintra értékelték őket. A nemesfémből készült, eszmei értékén túl külsőleg is szép ötvözetek, Madarász Károly munkáját dicsérik.
A templompénzért befolyt adományok nemcsak az oltár áttisztításához, de az új harang öntetéséhez is hozzásegítették a plébániát. A lébényi templomtorony új „misére hívója" Prbottyánban készült, Gombos Miklós harangöntőmester egyedi kézi technikával öntött munkája.

Mise után avatják

A harangot pénteken szállítják Lébénybe és három ember három napig dolgozik majd azon, hogy a hét utolsó napjára a helyére kerüljön. Vasárnap este hat órakor Pápai Lajos megyés püspök szenteli fel ünnepélyes keretek között. A két és fél mázsa súlyú harang a hat órai szentmisét követően szólal majd meg először.

1206 óta jegyzik

Lébény őskori település, történetét írásokban őrzik, honfoglalás kori létezését pedig ásatások bizonyítják. 1206-ban már álltak a lébényi apátság falai, de az írások szerint legkésőbb 1212-re biztosan elkészült. A román stílusjegyeket hordozó isteni hajlék később Szent Jakabról kapta a nevét. A templom a falu legmagasabb pontjára épült. Köveit Sopron környékéről, a fertőrákosi kőfejtőből és a szomszédos Burgenlandból tutajokon hozatták a Dunán és a Fertő–Hanság-csatornán. Helyben faragták a hatalmas kockatömböket, melyekből megépülhetett a 30–33 méter magas, zömök és erős, főhajóból és két mellékhajóból álló templom.

Háromszor égett le

A lébényi templom építése és fennállása közben is számtalan veszélynek volt kitéve. 1242-ben a tatárok, 1271-ben a cseh király katonái dúlták fel, majd a XV. században a németek gyújtották fel a kolostort és a templomot. 1529-ben a törökök égették fel, ekkor beomlott boltozata is. A török kiűzése után, 1631-ben a jezsuiták kapták meg az apátságot azzal a kötelezettséggel, hogy a romos templomot rendbe hozzák. Valószínűleg ekkor épült dongaboltozata. A jezsuiták a rend feloszlatásakor elvesztették Lébényt. Az 1841-es tűzvész utáni felújításakor kapták tornyai a barokk sisakokat. Az 1860-as években a belsejét, majd tíz évvel később a külsejét is helyrehozták. A templom érdekessége, hogy főbejáratának első lépcsőfoka – légvonalban mérve – egy magasságban van a győri városháza tornyával.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltiltás és százezres büntetés

Egy évre visszavonta halászjegyét, s 100–100 ezer forintra büntette első fokon a megyei földművelésügyi hivatal vadászati és halászati osztálya az áprilisban ásványrárói „hálós halászat” közben elfogott két férfit. Bár a rendőrség megszüntette ellenük a nyomozást, a hivatal osztályvezetője a törvényileg meghatározott legnagyobb büntetést szabta ki rájuk. Tovább olvasom