Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Engedélyezett tervek a Bartók-iskola átalakításáról

Az oktatási ágazatért felelős alpolgármester szerint engedélyezett tervekkel rendelkezik az önkormányzat a megszűnő mosonmagyaróvári Bartók-iskola átalakításáról.
Szentkuti Károly alpolgármester szerint vélhetően információhiányból vagy tévedésből ered, hogy a megszűnő mosonmagyaróvári Bartók-iskola igazgatója lapunk tegnapi számában azt nyilatkozta: nincs még hivatalos terv az épület átalakítására.

Az alpolgármester elmondta: a Bartók Béla Nevelési Központ átalakítására engedélyes építési tervvel rendelkezik az önkormányzat, amit még kora tavasszal, minden érintett féllel való hosszas egyeztetés után alakítottak ki. A tervezéskor szem előtt tartották, hogy az Éltes-iskola összes csoportja egy helyre kerüljön, a nevelési tanácsadó jelenlegi helyzete ne romoljék, illetve a Haller-iskola kihelyezett részlegét is el tudják helyezni. A terv azzal számol, hogy hosszabb távon nyolcosztályos általános iskolai részleg működik majd az épületben.
Az engedélyes terv és a költségvetési forrás – ami 180 millió forintot irányoz elő a munkákra – megléte alapján folyik majd az átalakítás.

Az első ütem 50 millió forintból valósul meg még ebben az évben. Az ügyben a héten ült össze a közbeszerzési bizottság, ahol meghatározták az eljárás szabályait. Ennek alapján július közepén írják ki a pályázatot, majd a terv szerint szeptemberben kötik meg a szerződést a nyertes kivitelezővel. Így számolva az első ütem átadásának végső határideje november vége.

Az átalakítás első ütemének keretében a Bartók új szárnyában annyi foglalkoztatóhelyiséget alakítanak ki, amennyiben a jelenleg a szalézi épületben lévő Éltes-iskolás csoportok elhelyezhetők.
A második ütem kivitelezési munkáit a jövő év nyarán akarják elvégezni. Ennek során a régi épületszárnyat újítják fel, új tantermeket és foglalkoztatókat alakítanak ki. A teljes átalakítás tervezett nettó költségvetése 140 millió forint, ám amennyiben ennél kevesebből is meg tudják oldani a kivitelezést, a megmaradó összeget az oktatási ágazatra fordítják – állítja az alpolgármester.

A végső formában a régi szárnyban a Haller-iskola kihelyezett részlege és a nevelési tanácsadó kap majd helyet, az összekötő részen az Éltes és a Haller közösen osztozik, míg az új épületrészt teljes egészében az Éltes csoportjai használják majd. A tervek szerint az étkező és a tornaterem közös lesz. Az alpolgármester szerint a következő tanévre a két intézmény vezetői már megállapodtak az épületrészek használatában.
Szentkuti Károly elmondta továbbá, hogy lezárult a Bartók-iskolából felszabaduló pedagógusok elhelyezése. Az önkormányzat mindenkinek tudott álláshelyet felajánlani más intézményben, amit döntő többségük el is fogadott. Mindössze négy pedagógus kérte az új munkahely helyett a végkielégítést.

Kapcsolódó cikkek >>

A Bartók-iskola befogadná az Éltest (2003-09-30) >>
A Bartók-iskola marad is, meg nem is (2003-12-05) >>
Az élet igazolta a Bartók-iskolát (2004-05-24) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs még terv a Bartók-iskola átalakítására

Elballagtak az utolsó nyolcadikosok a nyá- ron már hivatalosan is megszűnő mosonma- gyaróvári… Tovább olvasom