Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Emlékmű szavakból - a hegyeshalmi író a múltba kalauzol

˝Szavakból emlékművet állítani a kornak, az embereknek˝ – ez a cél vezérelte a hegyeshalmi Reisinger Attilát legújabb, Cser sógor című könyvének megírásakor.

Angyalszárnyon című kisregényében már találkozhattunk a legújabb, ünnepi könyvhétre megjelent Cser sógor Reisinger-kötet címszereplőjével. A hegyeshalmi író ismét a múltba kalauzol. Három generáció szemszögén keresztül rajzolódik ki Isonzótól napjainkig Márialiget és környéke, az itt élő emberek képe, alakja.

– Nagyanyám testvérének férje volt Cser József, aki 1888 és 1981 között hosszú életet élt meg. Egyetlen fotó maradt fenn róla, ami a könyv borítóján is látható – magyarázza a ma már nyugdíjas, Hegyeshalomban élő egykori földhivatali főelőadó. Mint műveiből is kitűnik, közvetlen környezete minden szögletét ismeri, de egy ma már letűnt világ emlékképeit is valósághűen fűzi össze az olvasó számára. A kisregényben sokszor csak Sógor bácsiként emlegetett egykori huszár őrmester sokáig Márialigeten dolgozott, később Rajkára költözött feleségével.

Reisinger Attila
Reisinger Attila

– Nem volt saját gyermekük, engem viszont sajátjukként kezeltek. A nyarakat, sokszor a hétvégéket is náluk töltöttem – emlékezik vissza Reisinger Attila. A válaszra, hogy miért is őt választotta legújabb regénye főhőséül, a sorok között is rábukkanhatunk: Cser József mindig biztos bástyaként védte a családot, vakmerően megtett értük bármit. Beszédesen tudott hallgatni, ha veszélyt látott, cselekedni, előre látott mindent, nem félt a jövőtől.

– Kiváló, mindentudó ember volt. A helyi téeszben dolgozott állatgondozóként, majd mindenesként. Neki szerettem volna emléket állítani könyvemben – tette hozzá az író. Reisinger Attila a nyolcvanas években fedezte fel „szépirodalmi vénáját", a Kisalföldben is jelentek meg rövid novellái. Megtudtuk, most sem pihen: Vörös istálló címmel Radnóti tragédiáját szeretné feldolgozni. Emellett szándékai közt szerepel, hogy kisregényeit egy kötetben jelentesse meg, valamint hogy nagyregényeket írjon.

Olvasóink írták

  • 1. invektus 2010. június 13. 13:57
    „Köszönjük :)

    mert az EMBEREK kösztünk élnek :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízmilliót kérnek a zuhanás sérültjei

A két évvel ezelőtti kimlei helikopter-baleset két súlyos sérülést szenvedett utasa több mint… Tovább olvasom