Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Embernek lenni a dzsungelben

A Theatrum Ad Flexum tizedszer szerepel hétvégén a Békés–Dés–Geszti-féle A dzsungel könyve című musicallel. Major Tamás rendező szerint előadásról előadásra formálódik a darab, mely olyan kérdésekre keresi a választ, hogy mit jelent embernek lenni, valóban azok vagyunk-e, megfelelünk-e a szó nemes értelmének.
Már 2008-ban tervezte, hogy színpadra viszi, végül tavaly nyáron mutatta be a mosonmagyaróvári Theatrum Ad Flexum A dzsungel könyve című előadást. Rudyard Kipling azonos című könyve alapján, Békés Pál, Geszti Péter és Dés László szerzeményeként a musical – fülbemászó dalai miatt is –óriási népszerűségnek örvend, már számos társulat előadta.

– Hatalmas falatnak láttuk A dzsungel könyvét, melynek történetét mindenki ismeri. Most egyre fájóbb szívvel közeledünk a végéhez. A tényleges emberi érzések köré épül minden produkciónk, és úgy választjuk ki a darabjainkat, hogy a közönségünk ne csak a szórakozás élményével térjen haza – magyarázza a darab rendezője, Major Tamás, aki ezúttal egy kisebb szereplőgárdával (mint amit az Isten pénze vagy a Valahol Európában című előadásaikon láthattunk) vitte színre a népszerű musicalt. A Theatrum Ad Flexum tagjaihoz csatlakoztak a Flex @rt Dance és az Ujhelyi-iskola táncosai. Azonban ez a mosonmagyaróvári társulat eddigi leglátványosabb és egyben legköltségesebb produkciója. Munkáját koreográfusként O. Cser Zita segíti, jelmeztervező Nagyné Lukácsy Zsuzsanna, a győri színháztól vásárolt díszletek átalakításában közreműködött Nagy János. A társulatot működtető alapítvány elnöke, Orbán János pedig a háttérmunkákért felelt.

Bagira bőrébe Blahovits Márta bújik. Fotó: Vörös Zoltán
Bagira bőrébe Blahovits Márta bújik. Fotó: Vörös Zoltán

– A musicalt tulajdonképpen bármely korosztálynak ajánlanám. Azt szerettük volna elérni, hogy a gyermekek számára, mintha rajzfilmet néznének, mesevilágot teremtsünk. Viszont van egy mélyebb réteg is, mely a lelkeket szólítja meg. Ezen érzést előadásról előadásra erősíteni tudjuk – mutat rá Major Tamás.

„Most lettem ember" – hangoztatja a darab végén a Maugli bőrébe bújt L. Nagy Attila. A rendező szerint éppen ezt a kérdést veti fel a produkció: mit jelent embernek lenni, emberként viselkedünk egymással, valójában azok vagyunk-e?

– Még eddig nem játszottunk állatokat. Most ennek a kettősségnek kellett megfelelnem: anyának és párducnak lenni egy személyben. A darab segít a testi lehetőségeinket is megismerni, sokat fejlődött a csapat ezen a téren is. Medveként, párducként más táncolni, mint nőként és férfiként – vélekedik a Bagirát alakító Blahovits Márta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közterületen szélesebb jogkörrel

Önkormányzati „rendőrséget" hoznának létre Mosonmagyaróváron. Az új rendészeti szerv lényege,… Tovább olvasom