Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Embercsempészet: Már fuldokoltak a moldáv nők

Két, a kiszáradás határán lévő moldáv nőt találtak a rendőrök egy, az autópálya középső sávjában elhagyott, osztrák rendszámú Audiban a hegyeshalmi átkelő előtt tegnap reggel.
A hegyeshalmi átkelőtől mintegy két kilométerre egy, az autópálya középső forgalmi sávjában járó motorral, ám sofőr nélkül várakozó, bécsi rendszámú Audira lettek figyelmesek a határ felé közlekedők tegnap reggel fél 9 körül.

Perjámosi István őrnagy, útellenőrzési alosztályvezető a Kisalföldnek elmondta: a rendőrség segélyhívó számára érkezett bejelentés az elhagyott autóról. Az autópályán szolgálatot teljesítő rendőrök a helyszínre siettek, ahol megtalálták a sztráda középső forgalmi sávjában járó motorral és az elöl, hátul lehúzott ablakokkal álló autót. A határátkelő előtt feltorlódott kocsisor elfogytával egyértelművé vált, hogy a jármű gazdátlan.

Mivel az autó gyújtáskapcsolójában az indítókulcs is benne volt, a rendőrök gyorsan kinyitották a csomagtartót, ahol két negyven és ötven év közötti moldáv nőt találtak erősen kiszáradva és megviselten.
A két nő Magyarország területére érvényes úti okmányokkal rendelkezett. Megtalálásukkor azt kérdezték a rendőrtől, milyen országban vannak. Vélhetően már hazánkba is illegális úton jutottak és úti céljuk Ausztria vagy valamelyik uniós tagország lehetett.
Az Audiban megtalálták továbbá a gépkocsi érvényes okmányait, így a tulajdonosának kilétét is megállapították. Kiderült, hogy az autót és a tulajdonosát nem körözik Magyarországon és Ausztriában sem. Az autó vezetője a határhoz közeledve, hallva az „utasai" segélykiáltásait, vélhetően megijedt és elszaladt a kocsitól.

Az ügy részleteit a határőrség bűnügyi felderítőszolgálata vizsgálja tovább és hallgatja ki a moldáv állampolgárokat.
A rendőrök az Audi tüzetesebb átvizsgálásakor vették észre, hogy a hátsó ülés kiszakított kárpitja mögül egy női kéz integet kifelé, a csomagtartóból pedig női hangok hallatszottak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldogasszony-napok Héderváron

Az államalapítás ünnepségsorozata keretében Boldogasszony-napokat tartanak augusztus 16-án és 17-én… Tovább olvasom