Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Embercsempészek buktak le Hegyeshalomnál

Két embercsempészt és nyolc illegális migránst fogtak a mosonmagyaróvári határrendészek a hétvégén Hegyeshalomnál.


Egy szerb rendszámú személyautót állítottak meg a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti és közbiztonsági osztályának munkatársai a hegyeshalmi átkelőnél szombat délután. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a kocsit egy horvát férfi vezeti, rajta kívül még négyen ültek a járműben. Az utasok mindegyike pakisztáni állampolgár volt, akik azonban nem rendelkeztek semmiféle okmánnyal, így nem tudták igazolni jogszerű tartózkodásukat a schengeni térségben. Az autó vezetőjének elmondása szerint a sztráda egyik töltőállomásán vette fel a négy férfit és Ausztriába vitte volna őket. A sofőrt embercsempészettel gyanúsítják, a négy pakisztáni ellen idegenrendészeti eljárás indult.
Ugyancsak a hegyeshalmi átkelőnél állítottak meg egy horvát rendszámú személyautót a határrendészek szombat éjfél körül. A kocsi horvát sofőrje négy utast szállított. Közülük hárman koszovói, egyikük pedig török állampolgár volt. A mindegyikük illegálisan tartózkodott a schengeni övezetben, így őket idegenrendészeti őrizetbe vették, a sofőr ellem pedig embercsempészet miatt indult eljárás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pajta ég Jánossomorján

Teljes terjedelmében ég egy 40 négyzetméteres alapterületű pajta Jánossomorján. Tovább olvasom