Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Elzárták az üzleteket a forgalom elől (is)

Hegyeshalom - Kizárták a hegyeshalmi határátkelő átalakításával kapcsolatos egyeztetésekből az ott lévő magántulajdonú épület tulajdonosait, így hazánk schengeni csatlakozása után már nem tudják megközelíteni ingatlanjukat.
Minderről néhány hete informálisan szereztek csak tudomást. Sőt, szombat reggel váratlanul egy záróvonal felfestésével végleg elzárták a forgalom elől az üzleteket.

Alig két hét van még hátra hazánk schengeni csatlakozásáig, amikor végre eltűnnek a határok és megállás nélkül, szabadon mehetünk át az egyik országból a másikba. Az ehhez szükséges döntések mindegyikét meghozták már mind Brüsszelben, mind pedig Magyarországon, a történelmi esemény megünneplésére is kész forgatókönyv van már. Lesz Hegyeshalomnál népünnepély és miniszteri sorompóbontás is. Egy apró, ugyanakkor ezeknél lényegesen fontosabb dologról azonban úgy tűnik, megfeledkeztek az illetékesek.

Hazánk legnagyobb nyugati kapuján, a hegyeshalmi átkelőn van ugyanis egy magántulajdonban lévő épület, amit hazánk schengeni csatlakozásával teljesen elzárnak a külvilágtól. A pénzváltóba, kávézóba és egyéb üzletekbe nemcsak a vásárlók, de még az épület tulajdonosai sem tudnak majd bemenni, akik néhány hete informálisan szereztek tudomást minderről. Akkori meglepettségüktől és felháborodásuktól már csak a szombat reggeli volt nagyobb, amikor megkezdődött az átkelő átalakítása. Ennek első lépésekén egy záróvonal felfestésével elzárták a forgalom elől az épületet.

A tulajdonosok hiába kértek a kivitelezőktől határozatot vagy engedélyt, ami alapján a munkát végzik. Ilyen nem volt senkinél.

Állítólag a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) megrendelésére folyik az átalakítás. A pénzváló tulajdonosai megdöbbenve és kétségbeesve állnak a történések előtt, számukra hazánk schengeni csatlakozása egyet jelent vállalkozásuk tönkremenetelével.


Tavaly vásárolták meg és átépítették

– Cégünk az elmúlt évben vásárolta meg a határátkelőn már hosszú ideje működő pénzváltót. Az elmúlt időszakban jelentős összeget fordítottunk a felújításra, átépítésre – mondja Szalay Viktor ügyvezető. – Az épület a miénk, ám az alatta lévő terület – mint ahogy az egész határátkelőhely – az állam tulajdona és a VPOP kezelésében áll. A velük között földhasználati szerződés rögzíti, hogy a VPOP köteles biztosítani az épület megközelíthetőségét. Ezzel szemben október végén informálisan jutottunk olyan értesüléshez, hogy az épületünket rövid időn belül nem fogjuk tudni rendeltetésszerűen használni a forgalomelterelések miatt. Az átkelő átépítésének előkészítéséből teljesen kihagytak bennünket, így semmiképpen nem lehet jogerős építési engedély ezekre a munkálatokra.
Egyeztetést kértünk a VPOP-tól, hogy a fennálló helyzetre mielőbbi megnyugtató megoldást találjunk. Bár a jelenlegi helyünknél gyakorlatilag semmi sem kedvezőbb. A VPOP felajánlotta, hogy biztosítják részünkre az egykori úgynevezett piros folyosó épületét, amit saját költségünkre átalakíthatunk. Első körben öt év időtartalmú bérleti szerződést ajánlottak, majd egy héttel később már csak egy évre vállalták ezt, mivel a határátkelő sorsáról a jövőben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. rendelkezik majd.


Elkezdődött az átalakítás: A Záróvonallal zárták el a forgalom elől a pénzváltót. A tulajdonosokat kihagyták az egyeztetésekből. Fotó: Méhes Ákos

Minden egyeztetésből kimaradtak

– Felháborítónak tartjuk a kialakult helyzetet. Schengeni csatlakozásunkat hosszú folyamat előzte meg, ehhez képest meglehetősen kapkodó, meggondolatlan és jelentős károkat okozó, mondhatni ad hoc helyzettel állunk szemben. Nem tudjuk elfogadni, hogy cégünk minden lényegi egyeztetésből kimaradt, semmilyen tulajdonosi jogunkat nem tudtuk gyakorolni a hatósági eljárásokban. A VPOP-tól sem kaptuk meg a megfelelő tájékoztatást, hogy kellő idő és eszközök álljanak rendelkezésünkre a szükséges döntések meghozatalára és jogorvoslati lehetőségek igénybevételére.

– Azt gondoltuk, hogy még időben – december 21. előtt – sikerül egyezségre jutnunk. Ezzel szemben megdöbbenve tapasztaltuk, hogy szombat reggel megkezdődött az átkelő átalakítása, aminek első mozzanataként egy záróvonallal elzárták az épületünket a forgalom elől. Így kénytelenek vagyunk már most lehúzni a rolót, tizenöt alkalmazottunkat pedig hazaküldeni, mert szombat délelőtt óta a megváltozott forgalmi rend miatt senki sem tud bejönni. A megegyezésig, vagy az esetleges új hely engedélyeztetéséig, kialakításáig tevékenységünket fel kell függesztenünk. Ez napi szinten is jelentős veszteséggel jár – hangsúlyozta Szalay Viktor.

Lapunk az ügyben szerette volna megtudni a vám- és pénzügyőrség álláspontját is, ám az illetékes VPOP sajtóosztályától ez idáig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Olvasóink írták

  • 8. Szegedy 2007. december 21. 00:47
    „Most, hogy csatlakoztunk Európához, az ilyen ügyeskedő "vállalkozók" is mehetnek a levesbe végre.”
  • 7. Olvasó 2007. december 12. 15:08
    „Háát tudod.Sokmindennel nincs tisztába senki a mai napig!
    A "szervek" adogatják a labdát egymásnak,és magukkal sincsenek tisztába.
    Szomorú hogy sok ember lessz munkanélküli."szerintem egy komoly ember nem venne meg ilyet, ha tudná, hogy közeledik schengen, más lehet a háttérben!" erre azt tudom mondani hogy a forgalomrend változásrol ami ilyenkor végbemegy nem lehet tudni 1 évre elóre.Ha vki a ""kártéritésre játszott"volna akkor gondold végig hogy xxx milliót befektetnél e egy lehetre évekig,mert a kártéritési perek sajnos elhuzodnak évekig.Te belevernéd a pénzed?Nem tartom vszinünek.
    Sajna az egész, és hülye az aki azt hiszi hogyha bejön az EUR akkor eljön a kánoán:/
    De végülis mindenki azt hisz,tesz amit akar.”
  • 6. Jankec 2007. december 10. 21:01
    „Tudták, h belépünk, de sztem azzal még nem kéne elzárni teszem azt a pénzváltót, éttermet stb t. Ők sztem nem tudták h el lesznek zárva a forgalom elöl.
    Az euroval meg csak mi fogunk szívni! Utánna lesz spekuláció!”
  • 5. . 2007. december 10. 17:56
    „sziasztok!

    Nevetséges ez a hír amit a Kisalföld leközölt a mai napon! Úgy néz ki, mintha nem tudták volna a tulajdonosok, hogy idén belépünk a Schengenbe! Sajnáltatják magukat miközben szerintem a KÁRTÉRÍTÉSRE mentek rá! Egyedül az ott dolgozókat sajnálom, hogy most esetlegesen az utcára kerülnek! Nagy gyárak mennek tönkre napjainkban ahonnan több száz ember válik munkanélkülivé! Mint írja a cikk egy éve vették meg ezt a helységet, szerintem egy komoly ember nem venne meg ilyet, ha tudná, hogy közeledik schengen, más lehet a háttérben!”
  • 4. vinyo 2007. december 10. 16:02
    „bandita, gyere add a neved:)
    ex kolléga:D:D:D”
  • 3. Olvasó 2007. december 10. 08:25
    „bandita
    Majd akkor mond amikor kapsz 300 EUR fizetést és el kell tartanod egy családot!Nem mind1 hogy mondjuk Ausztriában 1000 EUR az átlag, itt meg 300EUR(talán)
    Szerintem amit meg nem látsz át arról ne alkoss elhamarkodott véleményt!
    Gondolkodj el ezen.És ha nem nehéz nyomkodd a számológépet.Ausztria ki akart lépni mert olyan áremelés volt amikor bejött az EUR.;)
    Olvasgass,Hasznos:)”
  • 2. Olvasó 2007. december 10. 08:16
    „Jó reggelt mindenkinek.Sajnálom az esetet.Igazán nem is értem hogy miért kell megváltoztatni a forgalmi rendet.Sok sok ember kerül az utcára, de miért?Hogy valaki azt tudja mondani hogy mi mennyit tettünk az "EUért,meg hogy felkészültünk a csatlakozásra"Itt is eljátszák az időt, bizalmat a "hivatalok" .Megint bejön a "nekem legyen jó+könnyebb" a többi pedig nem számít".Kiváncsi lennék arra hogy aki pl:erről a helyzetről is dönt annak megmarad e "Schengen" után a munkahelye vagy esetleg előléptetik mert ekkorát bírt alakítani.Kellett a "kishatár hegyeshalomnak?"Igaz hogy reggel,este nem lehet átmenni az útij@hotmail.comon a 70-80 al közlekedő autók miatt.De megérte!Köszi!Csak nem az van ezekben a helyzetekben aki esetleg itt lakik, nem ő veszitti el a munkahelyét, nem ö várakozik a zebránál 10 percet(mind az 1 en ami Hegyeshalomba található).Csatlakoztunk a fergeteges EU hoz amiért megint csak "szivunk".De már megszokhattuk igaz hogy az aki az asztalnál ül és dönt annak még csak egy nagyon kicsi fogalma sincs a helyzetrőlItt is látszik hogy mi a mindegy és mi a nem mind egy.Tudni kell a sz** f** melyik oldalára kell állni.Köszi Brüsszel mindent!!!Főleg a sok sok hasznos,remek dolgot amit bevezettek!
    A VPOP nak pedig szerintem azért van "sajtóosztálya" hogy válaszoljon!De igaz könnyebb nem beszélni mint igazságot mondani.Ebben az országban mindent meg lehet csinálni!!!!!!
    További szép napot, az érintett hivataloknak pedig hasonló "boldog karácsonyt"

    Szép napot..”
  • 1. bandita 2007. december 10. 08:09
    „Remélem hamarosan jön az Euro-és megszünik ez a spekulációval,és nehéz testi munkával keresett pénzszerzési lehetőség a pénzváltás!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetet okozott, keresi a rendőrség

Mosonmagyaróvár - Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytat eljárást ismeretlen… Tovább olvasom