Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Elvetett módosítások a Bartók-iskola ügyében

Ismét a képviselők elé került a Bartók-iskola bezárása a tegnapi testületi ülésen Mosonmagyaróváron. Az oktatási bizottság javaslata szerint Bartók Béla Nevelési Központként működne tovább az intézmény.
Az önkormányzat tegnapi ülésén Mosonmagyaróváron napirend előtt dr. Szeredi Ádám (MVE) azt tudakolta, miért késik a Lucsony utca felújítása. Stipkovits Pál elmondta: a kivitelezés különféle koordinációs problémák miatt nem készült el határidőre. A terület feltárása közben előre nem látható gondok merültek fel, így a többletmunkák is hátráltatták a beruházást, ám november 7-re, az új egyetemi központ átadásának idejére befejeződik az útfelújítás is.

Mibe kerül és kinek?

Napirend szerint az egyik legtöbb képviselői véleményt megfogalmazó kérdés volt a város környezetvédelmi programjának első olvasata. Dr. Pap János (Fidesz) szerint az előterjesztésből nem derül ki, hogy a különféle programok mennyibe kerülnek, illetve ki finanszírozza majd. Az anyag számos kiegészítésre szorul és sok benne az ellentmondás. A városatya kiemelte a vörösiszap-tárolók rekultivációjának kérdését. Szerinte nem megnyugtató, ha csupán földdel betakarják ezt a területet.

Emelkedő hődíjak

A távhődíjakról szóló rendelet módosításkor elhangzott: a gázár emelkedése miatt a Joule Kft. megemeli a hőszolgáltatás díját. Ez azonban csupán a közületeknek jelent többletkiadást, a lakosoknál az állami fűtési támogatás következtében a hődíj szinte változatlan marad. Nyitrai József (Labe) szerint az így megemelt hődíjjal az önkormányzati intézmények kiadásai jelentősen megnőnek. Stipkovits Pál polgármester elmondta: kormánydöntés született arról, hogy ezeknek az intézményeknek az idén a benyújtott számlák alapján az állam finanszírozza a többletkiadást.

Vita az okiratról

A tanácskozás egyik legnagyobb horderejű kérdése volt a Bartók-iskola megszüntető okiratával kapcsolatos törvényességi észrevételek korrigálás volt. A közigazgatási hivatal álláspontja szerint a megszüntető okirat jogszabálysértő. Dr. Nagy Lajos (MSZP) elmondta: a végleges döntésnél figyelembe fogják venni az Éltes-iskola, a mosoni körzet igényeit, a szülők és tanulók irányultságát, valamint megvizsgálják a pedagógusok elhelyezésének problémáját is. A bizottsági elnök szavai szerint a megoldás körvonalazódik, miszerint az épületben helyet kap az Éltes-iskola, megmarad a nevelési tanácsadó, a fennmaradó részben pedig egy általános iskola működik majd. Az intézmény neve Bartók Béla Nevelési Központ lesz. A városatya hangsúlyozta: az oktatási bizottság a novemberi ülésre mindenkinek elfogadható javaslatot dolgoz ki.

Elhalt indítványok

Varga József (MSZP) a mosoni bizottság módosító javaslatát ismertette, miszerint a Bartók jogutóda a Haller-iskola lenne. Szabó Miklós (MDF) javasolta: függesszék fel az júniusi határozatot és novemberi ülésen egy jól átgondolt, akár több intézményt is érintő döntéssel szervezze át az oktatási ágazatot. Érvelésében felhozta többek közt, hogy a Bolyai-iskola kettes épülete egyetemi és nem az önkormányzat tulajdonában van. A képviselő szerint nem lenne ésszerű a bartókos gyerekeket egy olyan intézménybe „átterelni", aminek nem lehet tudni a későbbi sorsát. Pap János módosító indítványában a júniusban hozott határozat visszavonását fogalmazta meg. A testület végül mindhárom módosító indítványt elvetette.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műszeradomány a kórháznak

A mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztálya a budapesti székhelyű Esély az Életért… Tovább olvasom