Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Előbb a múlt, csak azután a jövő

Régészeti lelőhelyre építendő létesítmények esetén a beruházónak két lehetősége marad.
A jogszabály szerint a tervezett nagyberuházások előtt régészeti vizsgálatot kell végeztetnie a tulajdonosnak. Ha lelőhelyen építkezne, akkor meg kell egyeznie a régészekkel, és fizetnie a feltárás költségeit. A legtöbb befektető partner ebben, ám kivételek is akadnak.

Aszt Ágnes, a Hansági Múzeum régésze elmondta: a beruházások előtt hatástanulmányt kell végeztetni, mely során terepbejárást végeznek. Ebből kiderül, hogy az érintett terület régészeti lelőhely vagy érdekterület-e. Érdekterület az a rész, amely lelőhely közelében van vagy régészeti szempontból „gyanúsnak" minősül.

„Harmadáért elvégeztük volna"

– Például Lébény környékén legalább ötven lelőhelyet ismerünk. Nemrégiben, az újrónafői szélkerék felállítása előtt is át kellett fésülnünk egy száz négyzetméteres területet – mondja. – Egy ilyen hatástanulmány elkészítésének ára függ a terület nagyságától és a határidőtől. Nincsenek kötött árak, a munka több céggel is elvégeztethető: a lényeg az, hogy „legyen mögötte" egy régészdiploma és megfelelő referencia. A Mosoni járásban célszerű a Hansági Múzeummal elvégeztetni ezt a munkát: mi próbáljuk lenyomni az árakat. Nemrégiben Mecséren 350 ezer forintot kért állítólag egy cég ezért a tanulmányért: mi harmadáért elvégeztük volna ugyanezt. Mindez megegyezés kérdése: egy szélkerék esetében ez 100–120 ezer forintot jelent. A hatástanulmány elkészülte után – ha régészeti lelőhelyről van szó – közös ütemezési és költségvetési tervet készítünk a befektetővel. Ilyenkor két lehetőség marad: a beruházó fizeti a feltárást, vagy eláll szándékától.

– Mi a lébényi ipari parki beruházóval most negyven napra szerződtünk: huszonöten dolgozunk az Árpád-kori lelőhelyek feltárásán. A legtöbben Dorog környékéről érkeztek, de dolgoznak itt lébényi, rábapatonai, sőt, „mosoni fiúk" is. Érdekesség, hogy az egykori dorogi bányászok leszerződtek egy céghez, s most az ország minden részén ásatásoknál segédkeznek. Lébényben az Árpád-kori település maradványait kutatjuk: többek közt cölöplyukak, kerítések nyomait találtuk az egykori Holt-Duna medre mellett. Tárgyi emlékek is előkerültek: használati tárgyak, kerámiák, cserépbogrács, állatcsontok, sőt, egy vaskés is leltárban van.

Osztrák lelettolvajok fémdetektorral

Sajnos mifelénk amatőr régészek is „dolgoznak" illegálisan. Fémdetektorral járják a környéket: főleg osztrákok, magyar bedolgozókkal. A rendőrséggel jó a kapcsolatunk, s civil figyelőszolgálatot is működtetünk. Nemrégiben történt egy humoros eset is: a múzeumbarát egyesület egyik tagját – aki legálisan, fémdetektorral segít a feltárásban – Újrónafőnél fogta el a körzeti megbízott. Hiába mutatta meg hivatalos engedélyeit, a járőr nem hitt neki, csak a közbenjárásomra engedte el.

A múzeumnak nincs erre kerete

– Az öt évvel ezelőtti mosonszentmiklósi „rugógyárügyben" a beruházók nem értették meg, hogy a jogszabályok szerint a lelőhelyfeltárást nekik kell fizetniük: nem tudtunk megegyezni az árban. Az akkori polgármesternek tájékoztatást küldtünk, hogy régészeti lelőhelyet érint a kívánt beruházás. Ennek ellenére gépekkel mentek a területre, s megrongálták az emlékeket. Gyorsan leállítottuk a munkát, majd bíróságra került az ügy. Mivel a beruházó ezután sem vállalta a költségeket, a múzeum tartalékalapjából finanszírozva, nyolc munkással 6500 négyzetméteren elkezdte a feltárást. A félmillió forint hamar elfogyott, s egyedül maradtam a munkával. Egy minisztériumi pályázaton nyertünk még másfél milliót, ám ennyiből sem sikerült minden részt feltárnunk, bár rengeteg emléket megmentettünk. Megemlítendő: erre az évre például nincs kerete a múzeumnak az önálló feltárásra – mondta

Ausztriában az állam vállalja

Csaplár Zoltán, Lébény polgármestere elmondta: lelőhelyek esetében ismerni kell a jogszabályokat, s mindig közösen kell keresni a megoldásokat. Önkormányzatuk együttműködik a régészekkel, kikéri véleményüket: az egyeztetéseket nem lehet kihagyni. Hozzátette: természetesen nem örül annak, hogy a beruházónak kell finanszíroznia a költségeket, hisz Ausztriában ezt az állam teljes egészében magára vállalta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stégengedély ötvenezerért

Az illegálisan épített vízparti stégekre terveket kell készíttetni és hozzájárulást kérni: ez körülbelül ötvenezer forintjukba kerül a tulajdonosoknak. A hatméteres parti sávot szabadon hagyni viszont nem lesz egyszerű: ez akár a nyaralósok nappaliját „veszélyeztetheti". Az önkormányzatait levélben keresték meg az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot. Tovább olvasom