Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Elmérgesedett a lipóti viszály

Turisztikai fórumot szerveztek a napokban a lipóti termálfürdőben. A záróközlemény szerint a polgármester tettei ártanak a fürdőnek. Tóth József Péter nem lát esélyt az elmérgesedett kapcsolat orvoslására.

Turisztikai fórum helyszíne volt a múlt héten a lipóti termálfürdő. A Szigetközi Falusi Turizmusért Egyesület és a Szigetköz Turizmusáért Egyesület TDM beszámolója mellett a Lipóti Termálfürdő Kft. tulajdonosai, dr. Juhász János és Turi István ismertették a fürdő elmúlt évtizedének fejlesztési fázisait, eredményeit.

A fórum résztvevői (turisztikai szakemberek, szigetközi polgármesterek) sajtóközleményt is kiadtak a Lipóti Termálfürdő Kft. és helyi önkormányzat kapcsolatát feszítő problémákról.

A turisztikai fórum résztvevői sajtóközleményben azt írják: „Az együttműködés megromlott a lipóti polgármester viselkedése és cselekedetei miatt. A polgármester szavai és tettei között nagy a különbség. Miközben a polgármester szóban a termálfürdőt dicsőíti, tettei ártanak a fürdőnek, a falunak és az egész szigetközi térségnek. Ezen cselekedetek indokaira és hátterére szerettek volna a termálfürdő tulajdonosai, a jelen lévő szigetközi polgármesterek és a turisztikai vállalkozók választ kapni. Legnagyobb sajnálatra sem a polgármester úr, sem pedig a lipóti képviselő-testület tagjai nem jelentek meg." A Kisalföldhöz eljuttatott közleményben leírják, szerintük „a távollét önmagáért beszél és megfelelő válasz volt az elhangzott problémákra". Továbbá a „résztvevők közös kérelmet nyújtanak be a megyei kormányhivatalnak a felmerült gondok megoldásának segítségére".

Kovács László kollégáival az utolsó simításokat végzi a szombati szezonnyitó előtt a lipóti termálfürdőben.
Kovács László kollégáival az utolsó simításokat végzi a szombati szezonnyitó előtt a lipóti termálfürdőben.

– A szüleimtől megtanultam, hogy becsület csak egy van, és az többet ér egy húszoldalas szerződésnél. A focipályák fűtése kapcsán kialakult vita során romlott meg a viszonyunk a Lipóti Termálfürdő Kft. tulajdonosaival, akik a becsületüket eljátszották. Bár előzetesen önköltségen ígértek termálvizet, végül üzleti alapon kaphattunk volna, ami sokszorosa az előző megállapodásunknak. Ingatlanügyekben sem értettünk egyet, és a parkolóbotrány tovább tetézte a rossz kapcsolatot – osztja meg véleményét a mára igencsak elmérgesedett viszonyról Tóth József Péter lipóti polgármester.

A termálfürdő mellett az önkormányzat által húszmillió forintból kialakított parkolóról a településvezető elmondta: – Nem a falunak, hanem a fürdő vezetésének kellett volna a parkológondot megoldania, hiszen rendelkeznek megfelelő profittal. Mi idén erre a parkolóra – mely üzleti beruházás a település részéről, nem kötelező bérelni – 6 millió forintot terveztünk, ők azonban csupán 3 millió forintot ígértek, és azt is kikötötték, hogy mire költhetjük: a Fő utca terveinek megvalósítására. Ezen utóbbi hatmillió forintos beruházásra korábban az önkormányzatnak kétmillió forintot adtak át, és kezességet vállaltak, hogy a további költségeket is állják.

Tóth József Péter szerint a becsület többet ér egy szerződésnél.
Tóth József Péter szerint a becsület többet ér egy szerződésnél.

A lipóti településvezetőt arról is kérdeztük, miért nem vett részt képviselőtársaival a fenti fórumon.

– Az utóbbi másfél évben a lipóti képviselő-testület legalább tíz alkalommal ült le a termálfürdő vezetőivel, eredménytelenül. Nem gondoltuk, hogy ez a fórum – melyen a jegyzőnk képviselte a falut – lenne a megfelelő módja a gondjaink megvitatásának – válaszolt érdeklődésünkre Tóth József Péter, aki végezetül hozzátette: a termálfürdő tulajdonosainak folyamatos zsarolása, rágalmazása után nem lát esélyt az elmérgesedett viszony orvoslására.

Lipóti látogatásunkkor néhány helybélit is megkérdeztünk, akik elmondták – valamennyien név nélkül –, hogy tudnak a kialakult áldatlan helyzetről, melybe nem kívánnak beleszólni. Azt mondták, bíznak benne, hogy a falu és a termál vezetése megoldja a konfliktust.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Japo 2013. április 27. 14:17
    „Jucuska! Nem erre gondoltam,a Péterrel nincs gond,sikeres üzletember,sikerre viszi a falut is. Nagyon nagy balfácánnak kellene lennie,hogy elrontsa. Ott sem kell mást csinálni,mint menedzselni a falut. Ha ez megy akkor ő sikeres polgármester lehet a következő ciklusban is. Ha nem, úgyis megy a süllyesztőbe!”
  • 28. jucuska07 2013. április 27. 10:40
    „Ezért nem kéne egy péknek ott lennie a polgármesteri székben... Suszter maradjon a kaptafájánál.”
  • 27. Pofátlan 2013. április 26. 17:41
    „mosonmegye. Jól tudom, mivel én fejlesztésről, bővítésről írtam, és nem a termálkút fúrásáról. Az tény hogy úgy volt, ahogy ön írta a fúrás, bár én úgy tudom hogy Ásványráró tanácselnökének is felajánlották a termál létesítésének a lehetőségét. Ásványrárón fúrtak is. Tény hogy az ásványrárói kálváriától nem messze elfojtva ott van a fúrt termálkút, kihasználatlanul.”
  • 26. pancser 2013. április 25. 21:47
    „23. Tibitibor 2013.04.25. 14:57
    Először is fiúkról beszéltem és nem, magamról. Másodszor, ha a fiúk gyönyörködnek a szép lányokban mi abban a zavar, még jó hogy tetszenek nekik! Az azt hiszem a baj nálad van!”
  • 25. mosonmegye 2013. április 25. 19:43
    „Rosszul tudod "Pofátlan", az első lépés a termálkút fúrása a lipóti Petőfi TSZ, pontosabban annak elnökének érdeme. Ennek oka, hogy az agyoniskolázott hédervári és darnózseli mszmp-vezérkar (állítólag most sem különb ez a vonal) amikor ezzel megkeresték őket, mereven elzárkózott. Az akkori lipóti TSZ elnök Fazekas László mert nagyot álmodni, s a sors "fintora", hogy a fúrás nem kis költségét nem is kellett nekik kifizetni, állta az állam.”
  • 24. Pofátlan 2013. április 25. 19:04
    „A lipóti termál fejlesztése, bővítése a kommunista érában a Szigetközi Magyar - Csehszlovák Barátság TSZ pénzéből valósult meg, erről a lipótiak sose beszélnek. A lipóti polgármesternek pedig azt ajánlom, hogy gondolkodjon a Lipót - Ásványráró közti földút ramaty állapotáról, mert míg az alföldön dűlőutakat aszfaltoznak le faluk közt, addig a FIDESZ kitüntetett támogatójaként még ennek az útnak a rendbetételét sem tudja kiharcolni.”
  • 23. Tibitibor 2013. április 25. 14:57
    „Pancser! Te a szemed legeltetni mész a fürdőbe? Nem mondták,hogy csinálni jobb mint képzelődni róla? Rendben vagy te egyáltalán? Nincs valami zavarod?”
  • 22. pancser 2013. április 25. 14:49
    „18. Valaki 2013.04.25. 13:28
    Nem mérem hozzád magam mert túl könnyű vagy!
    21. Tibitibor 2013.04.25. 14:39
    Neked nem is kell ott lenni a lipóti termálban, legalább többen lesznek azok a fiúk akik örömmel legeltetik szemüket a szép szlovák lányokon.”
  • 21. Tibitibor 2013. április 25. 14:39
    „Mi vagy te pancser? <moderálva>(Ebből következik, hogy szépek, csinosak, szépek a fürdőruháik) Persze,hogy szépek a fürdőruháik,mert itt veszik az árkádban (A csóróbbja a használt ruha boltokban) A lipóti termálra meg nem érdemes időt és főleg pénzt pocsékolni,mert nem éri meg!”
  • 20. Búzakörte 2013. április 25. 13:58
    „<moderálva>”
  • 19. zgs 2013. április 25. 13:45
    „Minden tiszteséges MAGYAR nevében elnézést kérek a más NEMZETEKET lekicsinylő és sértő vélemények miatt.”
  • 18. Valaki 2013. április 25. 13:28
    „Szokásodhoz híven megint tévecc pancsika. :))
    Nehogy már a tótot hozzánk mérd.”
  • 17. pancser 2013. április 25. 09:12
    „15. menyus76 2013.04.25. 05:45
    Eddig nem láttam semmi különöset. az viszont tény, hogy a szlovákiai vendégek fiatalabbak, sokszor kisbabával. Ebből következik, hogy szépek, csinosak, szépek a fürdőruháik, de általában nem hangosabbak mint a magyarok. Attól tartok, hogy itt megint a parlagias irigység munkálkodik a szép, kulturált emberekre vonatkozóan. A viselkedni nem tudók nagyjából ugyanolyan arányban vannak mind a két nemzetnél.”
  • 16. pancser 2013. április 25. 08:36
    „12. piroskaésabarkasz 2013.04.24. 22:14
    Te nem is való vagy a lipóti termálba, a vízelvezető árokban úszni tanult gyerek nehezen viseli a nyírt gyepet!”
  • 15. menyus76 2013. április 25. 05:45
    „Hát nagyon igaza van a hozzá szólónak mert az a tény a szlovákok valaga van kinyalva!! és bennünket megayarokat a saját országunkba el nyomnak!! kint is elnyomnak meg itt hon is!! mikor leszünk már összetartóak magyarok???? !!!!!”
  • 14. orion1 2013. április 25. 01:30
    „Ha a termálfürdőnek nincs saját parkolója, akkor úgy szívatja őket a polgármester, ahogy akarja”
  • 13. Japo 2013. április 24. 22:31
    „Az a helyzet,hogy Óvárhoz hasonlóan nem kellett volna eladni a termált,de hát hiába akkor nem az volt a fontos hanem hogy az Orchidea állami támogatással megépüljön. Az a polgármesteré,a termál pedig a köz javát szolgálná. Így eladták egy szegedi ügyvédcsoportnak csak azt felejtették ki a számításból.hogy azzal együtt,hogy eladták a termált a csapot is eladták. Így nem gondolom,hogy a focipálya fűtés a legnagyobb gond,inkább az,hogy az Orchidea sem kap gyógyvizet ingyen.A suszter maradjon a kaptafánál. Ebből a sz..ból nem jön ki jól a Lipóti Pék!”
  • 12. piroskaésabarkasz 2013. április 24. 22:14
    „Te sem.Djakujem pekne!Pancsolj csak a fajtáddal.”
  • 11. pancser 2013. április 24. 21:39
    „9. piroskaésabarkasz 2013.04.24. 21:06
    Nem fogsz hiányozni!”
  • 10. Infamous 2013. április 24. 21:38
    „Nagymegyerre járok mert olcsó és jó a sör és a kaja... aki vetíteni akar Lipótra megy... hajrá...”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárják az utat a Kerékpáros Diákolimpia idejére

Pénteken és szombaton is ideiglenesen lezárják majd a Dunakiliti és Rajka közötti főútvonalat, ahol… Tovább olvasom