Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Elmaradt városfejlesztés és ingatlaneladások

Az ellenzék szerint a látszat ellenére több száz milliós a város hiánya, a polgármester ezzel szemben „eltávozott viharfelhőkről” beszélt a mosonmagyaróvári testület legutóbbi ülésén. Döntöttek továbbá egy ingatlan eladásáról, aminek fejében visszakerül a városhoz az MTE név.

A képviselő támogatásával döntöttek

A mosonmagyaróvári önkormányzat legutóbbi ülésén napirend előtti felszólalásában Csorba Dezső (MKDSZ) egy, a lapunkban megjelent írásra hivatkozva (Kisalföld, 2004. szeptember 4., „Közmagán" területi súrlódások) azt tudakolta a polgármestertől, miként juthat hozzá magánember közterülethez, illetve hogyan gondozhat az önkormányzat egy magántelket. Stipkovits Pál válaszában emlékeztette a képviselőt arra a hét évvel ezelőtt kelt önkormányzati rendeletre, aminek alapján a kereszténydemokrata városatya támogatásával értékesítették az ingatlant.

A vevő a telket a beépítésig közterületként a város rendelkezésére bocsátotta, ezért gondoztatta azt az önkormányzat. Dr. Tóásó Gyula (MSZP) a városközpontiak véleményét tolmácsolta, akik szerint egyre elviselhetetlenebb a kulturális központ parkolójában gyakorta tartott rendezvényekkel járó éjszakai zaj. A rendezvények korlátozása érdekében a lakók már aláírásgyűjtésbe is kezdtek. Stipkovits Pál elmondta: felhívja ugyan a szervezők figyelmét a lakók felvetéseire, ám nem lehet „halottá" tenni a várost. Egyensúlyt kell találni.

422 milliós változás

A napirendek sorában tárgyalták a képviselők az önkormányzat első féléves gazdálkodását. Az előterjesztésből kiderül: az önkormányzat idei költségvetési előirányzata mintegy 422 millió forinttal emelkedett, ami így 10,6 milliárdra módosult. A tervezett bevételek és kiadások többnyire időarányosan teljesültek, folyószámlahitel felvételére sem volt szükség. A koordinált városfejlesztési feladatok azonban jelentősen elmaradtak, mindössze 19,7 százalékban teljesültek és a tervezett ingatlaneladásokból sem valósult meg szinte semmi.

Dr. Árvay István (Fidesz) kritikusnak ítélte a város gazdálkodását. A képviselő szerint összességében mintegy 600 milliós hiánnyal küzd a költségvetés, amit különböző szabad felhasználású pénzekből hidaltak át, ezért nem volt szükség hitelfelvételre. A felhasznált források mögé rendelt feladatok a második félévben terhelik majd a költségvetést. Árvay úgy véli: a város rászorulna ugyan a hitelfelvételre, ám gazdasági és politikai okokból a kormányzó koalíció ezt nem teszi meg. Németh Sándor (MDF) a városfejlesztési feladatok, illetve az ingatlaneladások elmaradását emelte ki.

A képviselő úgy véli, a pénzügyi nehézségek a sportcsarnok-beruházás lelassulását vagy elmaradását vonják maguk után. Stipkovits Pál szerint a sötét felhők eltávoztak az önkormányzat fölül és érdemes lenne a pozitív oldal felől megközelíteni a költségvetést. A polgármester az elmaradt hitelfelvétel mellett kiemelte, hogy jelenleg 300 milli ó forint áll rendelkezésre az önkormányzat számláján, illetve az adóbevételek is lehetővé tennék a felhasznált pénzek visszapótlását, ám egyelőre erre nincs semmi szükség.

Bölcsődebővítés a temető mellett

A tanácskozáson döntöttek a képviselők egy uniós pályázat beadásáról, aminek sikeres elbírálását követően egy bölcsőde épülhet a mosoni városrészben. Ezzel az Aranyossziget utcai intézményt váltanák ki. A kiírás szerint a beruházás 94 százalékát, mintegy 239 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap az önkormányzat. A városnak csupán hat százalék önrészt – 6 millió forintot – kell biztosítania, mivel a fennmaradó összeget a Belügyminisztérium állja. Csorba Dezső a céllal egyetért, ám a leendő bölcsőde helyét sem etikailag – a temető szomszédsága miatt –, sem szakmailag nem tartja elfogadhatónak. A képviselő a városközponti bölcsőde bővítését javasolta. A testület az eredeti elképzelést fogadta el.

A névért cserébe tekepályát

A testület döntött egy ipartelepi 1300 négyzetméteres ingatlan 6,5 millió forintos eladásáról, aminek fejében a vevő a város javára lemond a Mosonmagyaróvári Torna Egylet (MTE) névről. Az ügylettel a régóta húzódó névhasználati vita és per lezárása mellett korszerű tekepályával is gazdagodik a város, mivel a vevő egy ilyen létesítményt tervez az ingatlanon.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A máriakálnokiak féltik a falujukat

A halászi híd állapota egyre romlik: szerdától tábla jelzi, hogy csak a húsz tonna összsúly alatti… Tovább olvasom