Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Ellenzik az állami földek eladását

A Jobbik vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az állami termőföldek eladásának ötletével kapcsolatban.

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja az állami termőföldek eladásának ötletét, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben – közölte Magyar Zoltán országgyűlési képviselő szerdán. A mosonmagyaróvári, listás jobbikos politikus kijelentette: a hosszú évek óta tartó gyarmatosítási folyamat a végpontjához ért azzal, hogy már nemcsak a „kormányhoz közel álló" Magosz, hanem a „függetlennek szintén nem tekinthető" nemzeti agrárkamara is az állami földek eladása mellé állt.

Magyar Zoltán hangsúlyozta: a Jobbikot nem nyugtatja meg az a kormányzati válasz, miszerint még nincs döntés a kérdésben. Kijelentette: a kabinetnek erről nem a Magosszal, hanem a valóban független gazdaszervezetekkel kell egyeztetnie. „Kik lehetnek az eladás nyertesei?" – kérdezte.

Magyar az agrárkamara mellett a szakminisztert is bírálta. Elmondta: minden lehetséges parlamenti eszközzel fellépnek azért, hogy a mintegy félmillió hektárnyi termőföld magyar nemzeti, közösségi tulajdonban maradjon, de ha a gazdák tüntetni kívánnak, pártja ahhoz is támogatást nyújt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekorvosok szabadságon

Szabadságolások miatt változik a gyermekorvosi rendelések időrendje augusztusban Mosonmagyaróváron. Tovább olvasom