Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 13°C | 20°C Még több cikk.

Elkezdték az útjavítást

A Hegyeshalom és Bezenye közötti összekötő út siralmas állapotát most szüntette meg a közútkezelő.
„A Hegyeshalom és Bezenye közötti összekötő út siralmas helyzetéről mi sem adhatna jobb képet, mint a rengeteg felháborodott helyi lakó" – kezdte levelét egy, a környéken élő olvasónk. „Az út Hegyeshalomhoz közelebb eső szakaszán a kátyúk mélysége már helyenként a húsz centimétert is megközelíti.

A Lajta-hidak között is csak nagyon lassan lehet haladni. A kátyúk az út közepén éktelenkednek, és ezekre még tábla sem figyelmeztet. A rengeteg külföldi, aki áthalad az úton, nagyon jó véleménnyel lehet rólunk" – osztotta meg gondolatait lapunkkal.

Ez a kátyú is bosszantotta olvasónkat a Hegyeshalom és Bezenye közötti úton hétfőn. Itt is dolgoznak a közútkezelő munkatársai. Fotó: Tudósító
Ez a kátyú is bosszantotta olvasónkat a Hegyeshalom és Bezenye közötti úton hétfőn. Itt is dolgoznak a közútkezelő munkatársai. Fotó: Tudósító

A problémával Pécsi Norbert Sándort, a Magyar Közút Zrt. szóvivőjét kerestük meg. Érdeklődésünkre elmondta, az említett szakaszon az útjavítást hétfőn megkezdték. „Társaságunk mosonmagyaróvári üzemmérnökségének szakemberei a hétfői és a keddi napon kátyúzási munkákat végeztek, illetve végeznek a 1501-es számú Hegyeshalom–Bezenye összekötő úton. Ezek nem számítanak teljes körű útfelújításnak, elsősorban a forgalombiztonságot már zavaró burkolathibákat szüntetik meg. Hasonló jellegű üzemeltetési és karbantartási munkákat a térségben a közeljövőben is folyamatosan végeznek munkatársaink a rendelkezésünkre álló állami források mértékéig" – fogalmazott Pécsi Norbert Sándor.

Szőke László, Hegyeshalom polgármestere is nagy örömmel fogadta, hogy megkezdték az útjavítást. „Most végre nekiálltak a kátyúzásnak. Reméljük, hatékonyan végzik a munkájukat" – mondta a településvezető.
 

Olvasóink írták

  • 4. kulcsokőre 2013. július 14. 00:07
    „Azért kiváncsi lennék milyen szabályok és minöségi előirások szerint végzik (vagy kellene)a kátyuzást és mennyibe kereül 1nm kátyú ??Miért van az ,hogy pár hét esetleg honap alatt ujra rossz a kátyuzás ? ?A szomszédos ausztriában miért jó évekig egy ut javítása??Mert ha amugy sincs elég pénz utépítésre???? akkor legalább a karbantartást kéne tisztességel elvégezni!!Vagy ne aggy isten valakinek ez is nagyon jo buli???????”
  • 3. csakisén 2013. július 12. 15:45
    „Hajrá Magyarország! Ez valóban egy hír, hamarosan ismét beköszönt a tél és most állnak neki a kátyúzásnak!!!???
    Folytathatják rögtön a Feketeerdő-Dunakiliti közötti útszakasszal, életveszélyes méretű lyukak tátonganak arra felé is!”
  • 2. urbaniastapista 2013. július 10. 22:56
    „Csak nem épül az a kaszinóváros?
    Egyszer már úgy volt, hogy lezárják és a kaszinósok új nyomvonalra új utat építenek.”
  • 1. Protonotárius 2013. július 10. 13:40
    „Ahogy mondani szokás: fejétől bűzlik a hal.
    Jelen esetben: Amilyen a mérnökségvezető olyanok az utak.
    Ha a munkájával törődne nem érne rá pénzt keresni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy István: Hortobágy nekünk nem lehetőség

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a napokban fejtette ki álláspontját a szigetközi… Tovább olvasom