Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Elítélték, mégis fellélegzett

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság bűnösnek mondta ki Gyivicsán Ákost halálos közúti baleset gondatlan okozásában. Az ítélet után Ákos mégis fellélegzett, mivel nem kapott letöltendő büntetést, így a gyermekeivel maradhat.

A napokban tárgyalta Gyivicsán Ákos ügyét a bíróság. Tavaly decemberben a Gyivicsán család kötelező ultrahangos vizsgálatról hozta haza Győrből az alig pár hónapos, újszülött lányukat, Alexandrát. Sajnos az autójuk Kimle közelében megcsúszott és egy fának csapódott. A kislánynak és édesapjának szerencsére semmi baja nem esett, ám a hátsó ülésen utazó édesanya életét nem sikerült megmenteni. Az úttest enyhén vizes volt, de nem csúszott, s az autó műszaki állapota is megfelelőnek bizonyult. A vezetőt, vagyis az édesapát vonták felelősségre. A vád halálos közúti baleset gondatlan okozása volt.

Most kiszabatott a büntetés: egy év felfüggesztett fogház (két év próbaidővel), kilenc hónapra bevont jogosítvány és a perköltség megfizetése (200 ezer forint). A bíróság engedélyezte, hogy a kirendelt ügyvédet ne kelljen kifizetnie a vádlottnak. A jogosítványát a tárgyalás napjától visszakapta, mivel a baleset után rögtön bevonták azt, s a kilenc hónap visszamenőleg letelt. Gyivicsán Ákos, a vádlott családfő szerint ez az ítélet nagy megkönnyebbülés számára. Nem kapott letöltendő büntetést, így gyermekeit tovább tudja nevelni.

Autójuk Kimle közelében megcsúszott és egy fának csapódott... Fotó: Kisalföld-archívum
Autójuk Kimle közelében megcsúszott és egy fának csapódott... Fotó: Kisalföld-archívum

Gyivicsán Ákos Mosonszolnokon egyedül neveli két lányát. Alexandra még nincs egyéves, vele gyeden van otthon. Andrea már második osztályba jár. Elmondta: az elmúlt tíz hónap rettentő volt számára. Feleségét elvesztette karácsony előtt, amiért őt vonták felelősségre. Édesanyját júniusban vesztette el, s a nagybátyja augusztusban kapott agyvérzést. „Jóból nem sok minden jutott ki december óta" – mondta.

A baleset után többen segítettek a családnak: szerveztek javukra sport- és táncgálát, munkahelyeik gyűjtést indítottak. Több alapítvány és magánszemély is próbált karácsony tájékán segíteni. Azóta tíz hónap telt el...

Olvasóink írták

  • 2. ISU 2013. október 11. 15:42
    „Nagyon becsületes dolgos ember, mindig is a családjának élt megérdemli a segítést.”
  • 1. Dr.Lang 2013. október 07. 17:12
    „Jobbulast a csaladnak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraaszfaltozzák az Erkel utcát

A közel ötszáz méter hosszú szakasz teljes felújítása mintegy 20 millió forintba kerül. Tovább olvasom