Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Elhanyagolt és szemetes `Mosonmagyaróvár tüdeje`

Mosonmagyaróvár - Óriási hulladékkupacok, megrongált világítótestek, gazos erdősáv fogadja azokat, akik a Wittmann parkot a majoroki városrész felől szeretnék megközelíteni.
Kerékpározó édesapa gyerekeivel, padon beszélgető szerelmespárok, görkorizó fiatalok – így látjuk a Wittmann park Halászi felé eső részét. Alig pár száz méterre már igencsak lehangoló kép fogad: szétrombolt világítótestek, hulladékkupacok, és sehol egy kuka.

– A közvilágítással folyamatosan gondok vannak. Annak ellenére, hogy két hete végeztek javításokat, mára ismét megrongálták a világítótesteket. Emellett a park Majorok felé eső része igen szemetes, sokan illegális hulladéklerakó helyként használják. Bár az is gondot jelent, hogy itt nem helyeztek el szeméttárolókat. A rajta végigvezető aszfaltos utat már évek óta nem tisztították le, és a terület gazdátlanságát jelzi, hogy az elkorhadt, kidőlt fákat sem szállították el – sorolja a felmerült problémákat Varga Tamás, a Majoroki Kör elnöke. Szerinte az sem elhanyagolható tény, hogy a Béke utcát és a Wittmann parkot összekötő út minősége szinte járhatatlanná romlott az utóbbi időben, két betonoszloppal zárták le az autós forgalom elől, úgy, hogy azokra fényvisszaverő eszközöket nem is tettek. Este közvilágítás hiányában balesetveszélyes.


A civil szervezet az Ujhelyi-iskolával és a Rekultívval karöltve szervezett a nyár elején hulladékgyűjtő akciót a parkban. Emellett a további tisztán tartásában is szerepet vállalnának:

– Amennyiben az önkormányzat szakembert és eszközöket biztosít a terület kitakarítására, felajánljuk segítségünket. Emellett támogatást adnánk a szemeteskukák megvásárlásához is.

Számunkra fontos, hogy itt élhető környezet alakuljon ki, ahová szívesen jönnek sétálni, pihenni vagy sportolni a helyiek – szögezte le továbbá az elnök.

Megkeresésünkre a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. vezetője, Kosár Tibor elmondta: – Az önkormányzat évente 1–3 millió forintot fordít a parkok, zöldterületek karbantartására. A Wittmann park Halászi felé eső részét már kitakarítottuk, az elöregedett fákat kivágtuk, és ez a folyamat télen tovább folytatódik. A szemetesedényeket folyamatosan ürítjük. Aki a közvilágításban valamilyen gondot észlel, nálunk jelentheti, és lehetőség szerint egy héten belül orvosoljuk a problémát.


A Lajta-parti város tüdeje a település vezetőinek is fontos. Az elhanyagolt területet pénz hiányában csak szakaszosan tudják megszépíteni. – A park hosszú éveken át állt gazdátlanul, most kezdtük el felújítását, és a terveink szerint évente egy-két millió forintot fordítanánk rá. A képviselői keretemből támogatnám a hulladéktárolók vásárlását, amelyeket itt elhelyezhetnénk. A Gazdász Hotel közelében jövő évben játszóteret alakítanánk ki – hangsúlyozta Szabó Miklós polgármester. A rongálások megelőzésére a játékokat kerítéssel védenék. A városvezető a közvilágítás bővítésére is gondolt.

Olvasóink írták

  • 17. 666.hu 2009. április 08. 17:52
    „Na, csak most olvasom .... Mit lehet tenni ? Most hétvégén is valami hulladék, -beszipózott kamasz-etnikumot szedtek össze a rendőrök a parkban... Előtte meg a tahó-barna-apuka végig akarta verni a környék egyik szórakozóhelyének vendégeit, hogy hol a "kicsi" fia.... Nincs egy kis hely, - pár odvas fa mellet ezeknek ??”
  • 16. Egy városi 2008. november 10. 13:45
    „Mikor diák voltam én is részt vettem a kötelező szemétszedésen. Nem tört le a kezem, de sokszor jogtalannak tartottam, hogy én szedjem fel más után a szemetet, hiszen engem úgy tanítottak, hogy a szemetet a kukába kell dobni. Azok a tanulók akikkel a szemetet felszedetik,egy évbe legalább egyszer, azok nem fogják eldobni a csokispapírt vagy a papírzsebkendőt.De kérdem én azoknak a felnőtt embereknek ki tanítja meg a rendet, akik leszállnak a buszról és a kuka helyett a földre dobják a buszjegyet. Bár igaz erre vannak a diákok!!”
  • 15. matriné 2008. november 10. 09:13
    „Természetesen vannak az "Újgazdagéknál" ilyen esetek, mint írja a kedves "kényelmes" olvasótársam, de ez elenyésző százaléka azokhoz képest Magyarországon akiknek reggelisem jut az iskolakezdés előtt! Persze, ha tájékozódna, akkor hamar rájönne mi is van ebbe az országban.”
  • 14. kényelmes 2008. november 10. 08:29
    „kedves 13.!
    Tetszik látni, hát éppen ezért olyan tápos a mostani fiatalság! Autóval viszi a zsírosódó kis ülepét az iskolába, onnan haza, ahol meg örül a szülő, hogy a számítógép és/vagy televizió jóvoltából nem kell foglalkoznia a gyerekkel.
    Józan felelősségteljes emberként, nem kellene kihasználni az ilyen lehetőségeket?”
  • 13. matriné 2008. november 09. 10:56
    „Szerte a világon a gyermekmunka a legolcsóbb! "Csak verbuválni kell"! Plusz egy két tanár aki hajcsárként szedeti fel a használt kotonokat , s a szárnyas betéteket és egyéb egészségre ártalmas dolgokat! Akinek nincs gyermeke az találhat ki ekkora baromságokat. Minden városban van közterület figyelő alkalmazott aki jóformán csak a parkoló autókra specializálódott, no meg esetlen télen a jeges utak miatt fikázza a háztulajdonosokat. Itt kell egy kicsit szemléletváltást végezni és velük a szemetet felszedetni ha nem képesek a szemetelőket elkapni! No meg vannak rendőrök is, vagy, azok csak a Gyurcsány védelmére valók?”
  • 12. Jakutika 2008. november 08. 19:04
    „Az iskolás ötlet nem rossz. De az sem ártana, ha a szemetelőket elkapnák és közmunkára ítélnék, mondjuk egy fél évig minden hétvégén szedhetné ott a szemetet. Vagy megb....nák 300 000 forintra és törleszthetné részletekbe szintén egy fél évig, az talán formálná a tudatát ilyen környezetbarátra.”
  • 11. Összefogás 2008. november 08. 18:29
    „Először a fejekben kell rendet tenni, ezért 8 hozzászólásával teljesen egyetértek! A jelenkeg felnövő (általános iskolai) generáció elképesztően hamis világképpel él (elkényelmesedett, kiszolgált, stb.), ami sajnos nekünk szülőknek ls köszönhető.
    Egy ilyen szervezett és KÖTELEZŐ iskolai program bizonyosan szemléletformáló hatással bírna!”
  • 10. lolita 2008. november 08. 10:19
    „A szemetelest gondolom megakadalyozni kellene elöször ami a legfontosabb.”
  • 9. matriné 2008. november 08. 10:06
    „Egyetértve az (1) hozzászólóval. valóban olyan az országunk mint a kormánya.A szemétszállítóknak pedig a díj és a beszebelése a lényeg, nem a szállítás.”
  • 8. Környezetbarát 2008. november 07. 16:51
    „Arra tán van egy általános iskola, ahonnan lehetne verbuválni gyerekeket (+pedagógusokat), vagy inkább kötelezően (ajánlottan) egy kis szemétszedésbe (+ védnőkség vállalásával) be lehetne őket vonni!
    Kettő haszna lenne:
    1.) Költséghatékony
    2.) A felnövekvő nemzedék környezete iránti érzékenysége is fejlődne.
    Javaslatom oka, hogy a Föld napja alkalmából megtartott évente 1x hulladékszedési akció meglehetősen kampányszerűnek tűnik.”
  • 7. khm 2008. november 07. 09:07
    „A Gabonarakpart mentén parkosított részre szerintem azért mennek kevesen, mert nincs parkolási lehetőség, illetve mert kiesik, és gyalog azért távol van a belvárostól.”
  • 6. khm 2008. november 07. 09:03
    „Próbáljanak meg lepaktálni a Leier Kft-vel. Országszerte építi az üzemei mellé a szikla/minta kerteket/parkokat. Ahol aztán csak a tényleg érdeklődő, vagy megpihenni vágyó áll meg. Egy parkon azért ennél nagyobb a forgalom. Helyezzen el Leier-es reklámfeliratot. Elfér. Cserébe szépen meg lehetne csinálni a parkot, vagy bármi mást a városban.”
  • 5. kobresz 2008. november 07. 08:58
    „Szerintem mozgositani kellene azt a sok munkanélkülit akik nem is próbálnak meg elhelyezkedni és csak a postást várják !!!!!
    Elég volna havi szinten 1x és nem nézne ki így a környezetünk !!!!!”
  • 4. egy városi 2008. november 07. 08:42
    „Mosonmagyaróváron nem minden néz ki így.Sőt! A Gabonarakpart út mentén végighúzódó park csodaszép, csak sajnos nagyon kevesen járnak ide. A fű folyamatosan nyírva van, a bokrokat is mindig visszavágják, de szeméttároló itt se nagyon van. Bár én úgy látom, hogy a Wittmann parkban sem a sétálok "csokispapírjával" van a gond...”
  • 3. ez kész 2008. november 06. 21:13
    „behalok,florcy ott a nyalóka a kezedben”
  • 2. naná 2008. november 06. 20:03
    „Azért ez nem igaz Mosonmagyaróvárra sem. Arrafelé sok bunkó lakik, ez a magyarázat!”
  • 1. hunenkonig 2008. november 06. 18:50
    „Miért csodálkozik? Egész Magyarország így néz ki !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már 358,8 millió a Karolina Kórház adóssága

Mosonmagyaróvár - Mintegy 358,8 millió forint a Karolina Kórház jelenlegi adóssága – derül ki… Tovább olvasom