Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Elfogadás Napja már harmadszor

Mosonmagyaróvár - Három évvel ezelőtt a figyelemfelhívás és közvélemény-alakítás szándéka ösztönözte az Elfogadás Napja című rendezvény megszületését Mosonmagyaróváron. Idén szeptember hetedikén a Flesch Károly Kulturális Központban ismét megrendezik a programot.
Az Elfogadás Napja előkészületeiről Cser Gusztávné szervező tájékoztatott: – Legfontosabb célunk, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsunk a sérüléssel élők mindennapjairól. Szeretnénk minél több ismerethez juttatni az embereket, fontosnak tartjuk, hogy formáljuk a közvéleményt. Ha az épek megismerik a sérültek világát, nagyobb esély van az esélyegyenlőség és a társadalmi integráció megvalósulására – fogalmazott céljaikról.

Idén is mindenkit várnak, aki fogékony a téma iránt, így az óvodai és iskolai csoportokat is. Legfontosabb a fiatalok, gyerekek megszólítása, hiszen az integráció csak az ő ilyen irányú nevelésükkel valósulhat meg.

Az idei rendezvényen hagyományosan lesznek olyan eszközök, amelyek segítségével a résztvevők megismerkedhetnek a különböző sérülésekkel élők játékaival, sportjaival, átélhetik az ő nehézségeiket. Az idei program attól lesz más, hogy szabadtéri színpadi programokkal is készülnek a szervezők. Délelőtt a városban és környékén élő gyerekek és fiatalok mutatkoznak be. Délután pedig művészeti csoportok lépnek színpadra, többek között a FateRock zenekar, a Theatrum ad Flexum, a Baráti Kör a Művészetért Alapítvány és a budapesti Nap Színház színjátszói. A produkciók mellett sérüléssel élő sportolók, zenészek, előadók mesélnek mindennapjaikról.

Mosonmagyaróvár bekapcsolódott a Kézenfogva Alapítvány országos „Fogadd el, fogadj el!" című kampányába, ennek köszönhetően érkezik egy közvélemény-formáló kamion, amelyben filmvetítések, interaktív számítógépes játékok segítségével tudhatnak meg többet a sérültekről. A kamionban látható lesz az országos „Tündér vagyok" című rajzkiállítás is, melynek érdekessége, hogy a helybéli Éltes-iskola tanulói is részt vettek a pályázaton.

A programokhoz kapcsolódik az előzetesen meghirdetett „Mindenki más!" rajzpályázat eredményhirdetése és kiállításának megnyitója. Ezt az Éltes-iskola írta ki a város és a régió óvodái, iskolái számára azzal a céllal, hogy az ép gyerekek rajzolják le, milyennek látják a sérültek világát. A programot este a soproni Flört együttes koncertje zárja majd.

Cser Gusztávné elmondta még: a szervezésből kivette részét a Reménység Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány és a Moson Megyei Nők Egyesülete, valamint az Éltes-iskola pedagógusai is segítettek. Mosonmagyaróvár önkormányzata idén is támogatja anyagilag is a rendezvényt, s a megyei önkormányzattól szintén kapnak segítséget. Az Egyesület a Városközpontért anyagilag és erkölcsileg szintén melléjük állt. Az előadók pedig ingyenes fellépésükkel támogatják a rendezvényt.

Zimmerer Anita
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadás Napja Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvár - Három évvel ezelőtt a figyelemfelhívás és közvélemény-alakítás szándéka ösztönözte… Tovább olvasom