Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Eleven múlt a Kisalföld vetítésén

Többen felismerték önmagukat, rokonaikat, barátaikat Simon József ötven évvel ezelőtt készült fotóin a Kisalföld tegnapi vetítésén, az ipartelepi határőrlaktanyában.
Sokan voltak kíváncsiak a tegnapi gyásznapon a fotókiállításra és a Kisalföld által szervezett vetítésre a határőrlaktanyában, ahol Simon József egykori magyaróvári káplán ötven évvel ezelőtt készült felvételeit vetítettük. A fotókon az október 26-i felvonulás képei és a temetés megrendítő pillanatai láthatók.

Több egykori szemtanú a vetítővászon előtt idézte fel az ötven évvel ezelőtt történteket. A felvonulásról készült képek láttán sokakból előtörtek a régi emlékek és elmesélték, miként élték át azt a tragikus napot. A képek nyomán egymás után hangzottak el az ott felismertek nevei, történetük.

Többen itt ismerték fel a szomszédjukat, munkatársaikat, barátaikat. Akadt olyan is, aki elmondta ugyan, hogy három fényképen is fellelte magát, ám még ennyi év távlatából sem merte megmutatni magát a fotón, sőt, a nevén sem árulta el. Akadt, aki az ország másik feléből, de olyan is, aki Ausztráliából tért vissza ötven év után Mosonmagyaróvárra, hogy megemlékezzen a tragikus napról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átszakították a vezetéket

Az elszakított csőből azonnal süvítve ömleni kezdett a földgáz a rendkívül forgalmas csomópontban. Tovább olvasom