Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Életveszélyes áramütés ért két férfit Mosonmagyaróvár közelében

Életveszélyes áramütést szenvedett két munkás szerda délután Mosonmagyaróvár közelében; mindkettejüket újraélesztették - tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

22 óra 9 perc

Súlyos áramütés ért két férfit szerda délután a 86-os főút mellett Mosonmagyaróvár határában, miközben egy jelzőtáblát akartak a helyére emelni. Úgy tudjuk, mindkét sérültet mentőknek a helyszínen újra kellett éleszteni.

Alvállalkozóként dolgoztak egy az ország másik részéből érkezett vállalkozás munkatársai szerda délután a 86-os főút mellett Mosonmagyaróvár határában.


Vélhetően túl közel került a magasfeszültségű vezetékhez a felemelt tábla, ezért érte áramütés az oszlopokat tartó két férfit.
Vélhetően túl közel került a magasfeszültségű vezetékhez a felemelt tábla, ezért érte áramütés az oszlopokat tartó két férfit.


Képek: Méhes Ákos
Képek: Méhes Ákos


A szakemberek az út menti jelzőtáblákat szerelték a helyére az autópálya felhajtó közelében, amikor a baleset történt. Úgy tudjuk, a 20 ezer voltos magasfeszültségű vezeték alatt emelték fel a daruval a nagy méretű táblát, amit a földön két munkás próbált a helyére igazítani.

A szakemberek a fémből készült tartóoszlopot fogták, amikor vélhetően a tábla felső része túl közel került a vezetékhez, ami így ívet húzott.

A két férfit ekkor érte az áramütés. Úgy tudjuk, a kiérkező mentők mindkettőjük újra élesztették, majd kórházba szállították a sérülteket.

20 óra 3 perc

A 30 év körüli férfiak daruval emeltek ki egy oszlopot a helyéről a 86-os út mellett, amikor egy nagyfeszültségű vezetékből áramütés érte őket.

A percek alatt kiérkező mentőknek mintegy félórás küzdelemmel sikerült újraéleszteni őket, stabil állapotban kerültek a győri és a mosonmagyaróvári kórházba - közölte Győrfi Pál.

Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte: a két férfi a 86-os út Mosonmagyaróvár és az M1-es autópálya közötti szakaszán településtáblákat helyezett ki, amikor a baleset érte őket.

Az elsődleges vizsgálatok alapján nem értek a vezetékhez, csupán annak közelében voltak, de ez is elég volt az áramütéshez.

Olvasóink írták

  • 13. Alex64 2011. szeptember 25. 00:04
    „Szakemberek nem kizárt, hogy volt (van) valamilyen szakmájuk de, hogy a munkavédelmi oktatásról hiányoztak az tuti. De ha jól tudom iskolába is oktatnak az elektromos vezetékek egészségre káros hatásairól”
  • 12. miracle 2011. szeptember 22. 21:24
    „zakarias3
    Mert gondolom előre tudják, hogy 5 perc múlva sem lesz.”
  • 11. csambo 2011. szeptember 22. 21:19
    „miracle :-)”
  • 10. zakarias3 2011. szeptember 22. 19:10
    „Rbar!Te is leülhetsz,elégtelen!Illetve,kötekedésből kitűnő!Ugyan is nem volt katasztrófa helyzet,hogy az összes mentőkocsi foglalt lett volna!Amennyiben ilyen helyzet lépett volna fel,nyugodt légy nem kűldtek volna 4 kocsit!Ha a te hozzátartozód lett volna valamelyik sérűlt,állítom köszönölevelet írtál volna a mentőszolgálatnak!”
  • 9. Rbar 2011. szeptember 22. 17:16
    „8. Ülj le egyes!
    Szerintem megkérdeztem, nem kritizáltam. Bár biztos ilyen toleráns lennél ha hozzád azért nem érne ki a városban lévő 6 mentő közül egy sem, mert épp 3 sérültnél vannak...
    Kispaonak pedig köszönöm, így már érthető.”
  • 8. gertner 2011. szeptember 22. 10:51
    „3. Rbar
    Örülök, hogy 4 mentő is ment, mert ha valakit baleset ér inkább több legyen mint egy sem . Nem kritizálni kellene, hanem örülni kéne, hogy ilyen komolyan veszik a riasztást.
    Gratulálok a mentősöknek, hogy sikerült két embert megmenteni.
    A szerencsétleneknek pedig jobbulást kívánok.”
  • 7. kispao 2011. szeptember 22. 09:06
    „4.
    Előfordulhat, hogy párhuzamos volt, ilyenkor több egység indul mentésre mint amennyi szükséges a szállításhoz. Ez azért jó mert a leghamarabb kiérkező mentő az újraélesztést el tudja kezdeni, de a teljes ellátáshoz orvosra, rohamkocsira van szükség amiből kevesebb van és gyakran előfordul hogy nem a roham/esetkocsi van a legközelebb a kárhelyhez vagy leterhelés miatt később tud bekapcsolódni a mentésbe.”
  • 6. T_McVay_01 2011. szeptember 22. 07:50
    „Mielőbbi gyógyulást kívánok Én is.

    Ami azonban inkább elgondolkodtat, hogy ezt a munkát sem lehetett
    környékbeli céggel és emberekkel (pl. Heoscont, Alfa-Girod, )
    elvégeztetni??
    Vagy központi (autópályás) utasításra kell szinte mindenhol a keletieket
    erőltetni. Néhány hete az Újvilág útca-Pálffy utca körforgalmat is
    bajai és adonyi emberek építették. Van elég munkanélküli a megyénkben is.
    különösen a Csorna és Kapuvár környékén.

    "Alvállalkozóként dolgoztak egy az ország másik részéből érkezett vállalkozás "”
  • 5. regevi 2011. szeptember 22. 07:12
    „Mielőbbi gyógyulást Nekik!”
  • 4. nightfall 2011. szeptember 22. 05:56
    „Ennyi eszük hogy lehet a melósoknak ? Magasfeszültség közelében kelebolálnak azzal a táblával ?”
  • 3. Rbar 2011. szeptember 22. 00:17
    „Ha jól hallottam 4 mentőautó ment ki a sérültekhez. Ha külön autóval szállítják őket, akkor is kettő elég nem?”
  • 2. miracle 2011. szeptember 21. 22:37
    „Mint a cikkben 2-szer is ki van a hangsúlyozva: a szakemberek, igen...”
  • 1. Reálisolvasó 2011. szeptember 21. 22:22
    „"Alvállalkozóként dolgoztak egy az ország másik részéből érkezett vállalkozás munkatársai CSÜTÖRTÖK délután a 86-os főút mellett Mosonmagyaróvár határában."

    Ezt a gyorsaságot... :-)

    Még szerencse, hogy csak szerda van.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tandíjat kell fizetniük a nem magyar gyereknek a hármas határnál

A magyar-osztrák-szlovák hármas határ térségének nagyobb külföldi népességgel rendelkező települései sorra vezetnek be tandíjat a nem magyar állampolgárságú gyerekeknek. Tovább olvasom