Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Élelmiszercsomagok a rászorulóknak

Míg négy éve még hetven karácsonyi ajándékot osztottak szét, idén már száztíz rászorult családnak juttatják el a főként tartós élelmiszerekből álló csomagot a jánossomorjaiak.

A helyi önkormányzat 150 ezer forinttal finanszírozza idén a rászorultak karácsonyi ajándékozását, melyhez magánszemélyek mellett a német
kisebbségi önkormányzat és több képviselő is hozzájárult, eddig mintegy 250 ezer forintos összegben. Veres Dávid, az akció szervezője elmondta:

– A hét folyamán fogadunk még adományokat, akár pénzt, akár tartós élelmiszereket, a karácsonyi sütés-főzéshez szükséges alapanyagokat. A napokban már szétosztottunk hatvan csomagot, jövő hétig további ajándékokat juttatunk el a rászorultakhoz.

A fiatalember szerint az akció fontosságát jelzi az is, hogy miközben még négy évvel ezelőtt hetven családnak varázsolták szebbé a karácsonyukat, idén már jóval több a rászorult. Így a napokban a 2500 forint értékű, tartós élelmiszerekből álló csomagokat 110 idős jánossomorjaihoz, többgyermekes, hátrányos helyzetű családhoz szállítják el, de ebben az évben a munka nélkül maradt fiatalokat is meglepik.

Első alkalommal játékokat, könyveket osztottak szét, azóta viszont élelmiszerrel segítik a nélkülözőket.

Aki az adományozás részleteiről szeretne bővebben tájékozódni, Veres Dávidot hívhatja a 30/206-0641-es telefonszámon.

Olvasóink írták

  • 3. Jánosi 2009. december 15. 13:31
    „Attól hogy elütöm a hátrányost még nem kell egyből moderálni!”
  • 2. imre1964 2009. december 15. 12:43
    „Menjenek dolgozni ne mindent ingyen kapjanak.
    Karácsonyra élemiszer ingyen segély az önkormányzattól,ha beteg ingyen van a gyógyszer.
    Egyeseknek kánaán van de csak akkor ha szines a bőröd különben éhedögölhetsz .
    Ez nem rasszizmus ?????”
  • 1. Jánosi 2009. december 15. 10:58
    „Sok "rászoruló", <moderálva> helyzetű költözött ám azóta a városba!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszáz forint lesz óránként a parkolás

Mosonmagyaróvár - Ötven forinttal nő a parkolási tarifa az egyes díjzónában jövőre. A kettes zóna… Tovább olvasom